Közeledik a tavasz, s ilyenkor lelkes állatbarátok közreműködésével, az ország több pontján is kezdetét veszi a másfél hónapon át tartó békamentési akció. Erre azért van szükség, mert a békák ebben az időszakban hatalmas tömegben vonulnak vermelőhelyükről szaporodó helyükre, a közeli mocsarakba, tavakba, de útjukat keresztezik az országúton közlekedő járművek. A békamentők fóliacsíkokkal, kerítéssel, alkalmi gyűjtőedényekbe terelik a békákat, majd egyszerűen átviszik őket az út túloldalára. Egy-egy ilyen mentőponton alkalmanként több ezer kétéltűt mentenek meg a biztos pusztulástól. Újabban már békaalagutakat, mesterséges átkelőket is építenek számukra.

Megítélésük vegyes: vannak, akiknek tetszik, és vannak, akik szerint ez már túlzás, inkább másra kellene költeni az uniós forrásokat, nem a békákra. Döntse el ki-ki, hogy szerinte hol van az igazság. Mi a békák pártján állunk!

Egy jellemző kommentváltás a témában:

„Nem vagyok állat ellenes, de ez azért már kezd vicces lenni. Megcsinálták az Alföldön is több helyen, olyan utakon, ahol csak gödrök vannak az aszfalton. Nem hiszem el, hogy terelni lehet őket. Viszont mi autósok nem győzzük kerülgetni a lyukakat az úton. Miért nem erre pályáznak inkább az Uniótól?” (V.M, hozzászóló)

„Az ember elveszi az állatok természetes élőhelyét, a ti kedvetekért is minden be lett betonozva, és sajnos a békák és más élőlények nem tudnak megfelelően élni. Most, hogy ezen változtatni szeretnének, már egyből a fikázás megy, és a saját kényelmetek az egyetlen, ami érdekel titeket. Hát engem meg nem érdekel, hogy ki kell kerülnötök néhány kátyút, számomra az állatok élete fontosabb. Ugyanannyi joguk van élni, mint nektek az utakon közlekedni.” (D.G, hozzászóló)

A madarak is számtalan, civilizáció okozta veszélynek vannak kitéve. Őket is fenyegeti a közúti, még inkább a légi közlekedés, a magasfeszültségű hálózat, a meggondolatlanul kiszórt, vagy permetezett méreg. A tavalyi pocokinvázió sok gazdát, kiskerttulajdonost késztetett arra, hogy – a tiltás ellenére – mérgekkel pusztítsa el a kártevőket, de sajnálatos módon ennek sok ragadozó madár is áldozatul esett. Szerencsére egyre többen vannak, akik másként gondolkodnak, és főként tenni is hajlandók a madarak védelmében. Az autópályák mentén ma már olyan védőfalakat emelnek, amelyek a madarak röppályáját emelik az út fölé, aminek köszönhetően a madarak elkerülik a járművekkel való ütközést. A repülőtér közelében költő madarakat pedig veszélytelenebb területekre (pl. Hortobágyra) telepítik át, illetve betanított vándorsólyommal, vagy egy-egy madárfaj saját, veszélyre figyelmeztető hangjával tartják távol. Az ütközés és áramütés elkerülésére az áramszolgáltatók többféle védelmi megoldást is alkalmaznak. Burkolt vagy szigetelt szabadvezetéket használnak; az oszlopok fejszerkezeteit madárvédelmi szempontból alakítják át, gólyafészek-tartókat helyeznek ki; az ütközés szempontjából veszélyes szakaszok vezetéksodronyait a madarak figyelmét felhívó „madáreltérítőkkel” látják el; kiülőket létesítenek, költőládákat raknak ki.

Valamilyen megoldást találni kellene a szél- és naperőművekre is, mert paradox módon, ezek a környezetkímélő célzattal épített berendezések is veszély jelentenek a madarak számára. (Erről írtunk is már korábban.)

A környezetvédők – tanulmányokra hivatkozva – ezt tagadják, illetve bagatellizálják, azt állítván, hogy a szélkerekek okozta elhullás minimális. A madarakra ennél sokkal veszélyesebbek az épületek üvegfelületei, az adótornyok, a mérgek. A tanulmányok egyértelmű bizonyítékként szolgálnak arra, hogy: a madarak halálozása alacsony a szélerőművek területén, körülbelül 1-2 madár per turbina per év vagy kevesebb ennél. Bár a madarak halálozása sohasem kívánt jelenség, ezek a számok nagyon alacsonyak azokhoz viszonyítva, melyek az egyéb emberi beavatkozások madarakra gyakorolt káros hatását mutatják. (Forrás: magasbakony.hu) Vicces, de az ellenkező véleményen levő állatvédők is felméréseket hoznak fel annak bizonyítására, hogy bizony a szélerőművek veszélyesek. „A felmérések szerint minden évben denevérek tízezrei pusztulnak el azért, mert nekirepülnek a forgó lapátoknak, illetve a turbina más részeinek.” (forrás)

A környezetvédők és természetvédők között kialakult vitában nem szeretnénk, és korrekt felmérések hiányában, nem is tudnánk állást foglalni. Legfeljebb arra biztatjuk őket, közösen keressék a megoldást, még akkor is, ha igaz, hogy csak „1-2 madár per turbina” az elhullási arány. A helyes viszonyulás, akár a békák, akár a madarak esetében az lehet, mint ebben a sokszor idézett bibliai történetben:

egy nap a bölcs (máshol gazdag üzletember) sétált a tengerparton. Arra lett figyelmes, hogy egy fiatalember (máshol kisgyerek, gyönyörű kislány) a partra vetett tengeri csillagokat (máshol kagylókat) egymás után dobálja vissza a tengerbe. Megkérdezte tőle, miért csinálja, hiszen ennek semmi értelme, úgyis csak néhányat tud megmenteni. „Annak a néhánynak viszont számít”, hangzott a válasz. Azt hiszem, hogy ezzel maradéktalanul egyetérthetünk.