Kívülálló számára nehezen értelmezhető vitába keveredett a Greenpeace magyarországi szervezete egy tatai környezetvédelmi vállalattal. A vita lényege, hogy érvényes-e jelenleg a cégnek az almásfüzitői vörösiszap-tározók befedésére szóló engedélye. A cégnek öt évente kérnie kell a Győri Kormányhivatalnál az engedélye megújítását. Ezt húsz éven át mindig megkapták, de a legutóbbi, 2015-ben esedékes megújításra nem bólintott rá a hatóság. A cég fellebbezett, és amíg jogerősen nem zárul le a folyamat, érvényes engedély birtokában dolgozhatnak. Ennek a jogosságát vitatja most a Greenpeace, mert szerintük ez csak kiskapu, és emiatt kéri a Legfőbb Ügyészséget, hogy a jogerős bírói döntést megelőlegezve, függessze fel az egyébként már közel 96 százalékban elvégzett munkát. A Tatai Környezetvédelmi Zrt. szerint viszont egyértelműen érvényes az engedélyük. Állítják, nincs kiskapu, hiszen nem csak az ő szerződésük tartalmazza azt a kitételt, hogy a régi engedély mindaddig érvényes, amíg jogerős döntés nem születik a megújításról. Sőt! Bíznak abban, hogy a fellebbezési folyamat végén megkapják az újabb öt évre szóló működési engedélyt. Úgy értékelik ugyanis, hogy csak jogi fogalmakon, azon van vita köztük és a hatóság között, hogy milyen ún. kódra sorolják be a tevékenységüket. Magát a rekultivációs munkát, annak hasznosságát nem vitatja a hatóság.

De mi az alapprobléma, miért „szállt rá” a Greenpeace a cégre? Ennek megértéséhez vissza kell tekintenünk az időben. Almásfüzitőn volt egy timföldgyár, ami 20 évvel ezelőtt bezárt. Amikor még működött, összesen nyolc tározóba (ebből hét van Almásfüzitő térségében, egy Neszmélyen) töltötték a timföldgyártás melléktermékét, a vörösiszapot. Az elmúlt évtizedekben a tározókba lerakott vörösiszap megszilárdult, a felső, laza porszerű rétegét viszont a legkisebb szél is felkapta, vörös felhőbe borította a környéket, környezeti katasztrófát idézett elő. Így nézett ki a táj, mielőtt elkezdték a tározók lefedését.

Ennek megszüntetésére kapott jogosítványt a Tatai Környezetvédelmi Zrt. Talajhelyettesítő anyaggal fedik le a tározók felszínét, a honlapjukon részletesen megismerhető, hogyan állítják elő. A rekultivációs technológiájuk lényege: biológiai lebontással hulladékokból talajpótló anyagot állítanak elő, és ezt terítik a tározók felszínére. Ebben a lakosság is támogatja őket, mint a Magyar Nemzet Online hírportálnak nemrég nyilatkozó helyi polgármester is állítja.

A Greenpeace a kolontári tragédia után kezdte támadni a céget, elfogadhatatlannak tartotta, hogy a cég által gyártott takaróanyagba hulladék is kerül, és olyan technológiát alkalmaznak, amelyre megítélésük szerint jogszerűen engedélyt sem kaphattak volna. A környezetvédelmi cég szerint viszont erről szó sincs, állítják, hogy biodegradációs technológiájuk nemzetközileg ismert és alkalmazott, és neves szakértők is igazolják eljárásuk helyességét, valamint a hulladékok hasznosítását az EU is támogatja. Ha a hulladékokból előállított talajhelyettesítő anyag nem elfogadható, akkor ugyanezen az alapon be kellene tiltatni a pet palackokból készített pulóvereket, hulladék gumiabroncsok felhasználását játszóterek, futópályák talajához, hangfogó falak burkolatához, elhasznált olajak alkalmazását biodízel és kenőanyag gyártásához. Nyilvánvalóan nem ez a megoldás. Ha már nem tudjuk megakadályozni létrejöttüket, legalább hasznosítsuk újra.

Korábban a radikális környezetvédők még abszurdabb javaslattal álltak elő: bontsák el a befedett tározókat, és a benne található 17 millió köbméter vörösiszapot vigyék máshová, teljesen zárt tározókba. Igen ám, de azzal nem kalkuláltak, hogy ezt az irdatlan mennyiséget csak környezetkárosító módon lehetne elszállítani. Közel tíz éven át tartana a munka úgy, hogy naponta 100 teherautó rója az utat Almásfüzitő és a kijelölt új tározók között. Nem is beszélve arról, hogy vajon hol fogadnák be ezt a teljesen feleslegesen megbolygatott vörösiszapot. Nekik csak azt a környezetvédő alapszabályt javasolhatjuk: ha használni nem tudsz, legalább ne árts!