Míg egy évtizede ezeknek a Magyarországon költő madárfajoknak mintegy 10 százaléka rekedhetett nálunk, a Duna-Ipoly Nemzeti Park megfigyelései szerint tavaly és az idén már a Velencei-tó környéki fészkelők legalább ötöde itt maradt. A változás nem csupán Magyarországon figyelhető meg: az egész Földön időbeli eltolódás figyelhető meg az állatok, kivált a madarak természetes életciklusát illetően: a költöző madarak évtizedenként átlagosan 2,3 nappal korábban érkeznek meg fészekrakó helyükre és kezdik meg költési időszakukat. http://www.origo.hu/tudomany/fold/20030121atalakulo.html
Melegebbek a telek, sőt időnként az lehet az érzésünk, hogy az évszakok között nincs is határ, így a vándormadarak inkább maradnak, mivel könnyedén átvészelhetik a telet. Különösen úgy, hogy elegendő élelem is rendelkezésükre áll. Az alacsony vízállású, nem egyszer erősen algás élővizekből, valamint a nem kellően tárolt szemétből bőven jut élelem, nem kell fárasztó és veszélyekkel terhelt „utazásra” indulni. Igaz, elkeserítő látvány gémeket, gólyákat, kócsagokat a szemétben turkálva látni, de hát a madarak csak alkalmazkodnak a megváltozott környezethez és a számukra legjobban megfelelő megoldást keresik. Mit lehet ez ellen tenni? Egyáltalán kell-e ez ellen valamit tenni? Az időjáráson nem változtathatunk, de a madáreleségül szolgáló hulladékélelmiszer képződésén igen. Mindenekelőtt a nyitott szeméttelepeket, kukákat, tárolókat kellene befedni, és az élővizek algásodását megakadályozni. S, ha már maradnak, a hulladékok helyett (amelyek között veszélyes anyagok is találhatók) lássuk el őket inkább magvakkal és faggyúval. Talán jobban odafigyelünk ezekre a madarakra is, ha kicsit utánuk nézünk a lexikonokban. (Például a wikipedián).
1) Kócsag. Nagy kiterjedésű, sűrű nádas mocsarak, tavak környékének lakója, de gyakran mezőgazdasági földeken is megfigyelhetjük. Tápláléka főleg halakból áll, de ebihalakat, gőtéket, rovarokat, hüllőket is fogyaszt. Vonuló, de enyhébb teleken át is telelnek. Fokozottan védett faj, természetvédelmi értéke: 100.000 Ft. Népi elnevezései: lovas kócsag, fehér gém, török kócsag, lábas kócsag, páva kócsag, fehér fosgém, kolcsag, kótyag.
2) Bölömbika. Nagyobb termetű gázlómadár. Békákat, halakat, gőtéket, gyíkokat, madárfiókákat, ízeltlábúakat, ősszel és télen kis rágcsálókat is fogyaszt. Vonuló madár, általában március elején érkezik, és október közepén távozik. Meleg vizű kifolyók, egyéb, be nem fagyó vizek mellett viszont egyes példányai – gyakran kisebb csoportokban – áttelelnek. Népi nevei: dobos gém, vízi bika, nádi bika, ökörbika, bikagém, muszkagém. A fotón jellegzetes gubbasztó tartásban áll egy tó szélén.
3) Szürke gém. Népies nevei: kék gém, daru gém, fosógém. A szürke gém részben vonuló madár. Magyarországon február és október között figyelhetjük meg; igaz, az állomány egy része itt tölti a telet, legfeljebb csak valamilyen rendkívül erős fagy készteti őket a tél előli menekülésre. Az enyhébb idő és a táplálékbőség (halak a tóban, hulladék) viszont itt marasztalja őket, időnként még a város központjába is bemerészkednek. Az alábbi, januárban készült felvételen a budapesti Feneketlen-tónál nézelődik egyikük.
4) Fehér gólya. Népi elnevezései gilice, cakó, koszta, gagó, eszterág. Megfigyelték, hogy a gólyák egy része még a télen zordabb éghajlatú országokban is szívesen maradnak, ha táplálkozásukat biztosítottnak látják. A viselkedés megváltozása mögött egy egyszerű, de logikus „számítás” áll: a maradással, vagy az út megszakításával energiát tudnak megspórolni, könnyebben átvészelik a telet, így aztán életben maradásukra is több esély marad.
Fekete rigó. A szélességi körtől függően a közönséges feketerigó bizonyos területeken, így hazánkban is, áttelel, míg más élőhelyeiről telente melegebb tájakra vonul. Az erdőkben élő fekete rigók költöző madarak, míg a városi rokonaikban már nem él a költözési ösztön. Mindenevő, főleg rovarokat, gilisztákat, bogyókat és gyümölcsöket fogyaszt. Nagyon jól alkalmazkodnak az ember jelenlétéhez.
