Tinta és tus városi levegőből

ink01

Az elmúlt 150 évben az ember energiaszükségletének egy jelentős hányadát közvetlenül vagy közvetve fosszilis anyagokból biztosította. A tüzelőanyag elégetése során viszont az emberre veszélyes anyagok, például korom került a levegőbe, amely – ahogyan azt kutatások bebizonyították – nagyon sok ember korai haláláéért, megbetegedéséért felelős. A Föld lakóinak 92 százaléka egészségre veszélyes szintű légszennyezettségben él az Egészségügyi Világszervezet legújabb adatai szerint, amelyekből az is kiderül, hogy a légszennyezettség következtében évente több mint hétmillióan halnak meg.

001

A nyugati világban már sokat tettek a légszennyezés megakadályozásáért, de keleten kevesebbet. Nem véletlen, hogy éppen Indiában indították útjára azt a figyelemfelkeltő kampányt, amely a városi levegő szennyezettségének mérséklésérre irányult. Talán sokak számára bizarrnak tűnik, hogy éppen a szennyezett városi levegőből állították elő a kampányukhoz szükséges anyagokat.

gasrg

Egy vezető ázsiai sörmárka, a Tiger Beer és az indiai művészetet, technológiát és tudományt ötvöző kutató központ, a Gravity Labs összefogásával megalkották az Air-Ink márkát. Autók, hajók, kémények légszennyezéséből előállított tinta felhasználásával hoztak létre tollat, filctollat és festékszórót. Az alkalmazott technológia két legyet üt egy csapásra. Egyrészt mérséklik a káros hatásokat, másrészt újra is hasznosítják a kibocsátott szennyező anyagokat. A kampány során 150 literhez való tintát gyűjtöttek, ez egy 2500 óráig működő dízelmotor kibocsátásának az eredménye. Ezek után hong-kongi utcai művészeket kértek fel installációk készítésére.

w4t

Ismeretes, hogy  legfinomabb (művészek által használt) tus alapanyaga a parafa, a fenyő, és a szőlővenyige égetéséből nyert korom, de úgy tűnik, a városi levegőből leválasztott korom is megteszi. Legalábbis az utcaművészek képei erről tanúskodnak.

Forrás: http://highlights.stscope.com/tust-es-tintat-varosi-levegobol/

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

nyolc − hét =