Az év madara 2019

A Magyar Madártani Egyesület minden évben megrendezi ezt a versenyt abból a célból, hogy felhívják a figyelmet egyes a természetvédelmi problémákkal érintett, esetleg veszélyeztetett fajokra, madárcsoportokra. A szavazás a megelőző év közepén történik, azért, hogy a döntést követően legyen idő előkészíteni a nyomtatott és egyéb anyagokat január 1-jei eredményhirdetésre. 2018-ban a győztes a vándorsólyom lett, kérdés, hogy 2019-ben melyik „szurka-piszka madár”, a gólyatöcs, a gulipán, vagy a nagy póling követi a trónon? Mivel csak ezekre a madarakra lehet szavazni, az MME ismertetőjét felhasználva, bemutatjuk a „versenyre” nevezetteket. Akinek valamelyik madár megnyerte a tetszését, itt, a lap alján tud rá szavazni. http://www.mme.hu/lakossagi-szavazas-2019-ev-madararol-dontson-on

golyatocs

Fotó: Shah Jahan; forrás: https://bit.ly/2Kx2TID

Gólyatöcs, vagy szép, régies népi nevén széki gólya

Gólyára emlékeztető, fekete-fehér színezetű, hosszú lábú, egyenes csőrű parti madár. Főleg szikeseken, nedves réteken, elöntéseken, belvizeken lehet megfigyelni. Öt alfaja a világ szinte összes kontinensén megtalálható. Vonuló madár. Tavasszal március-áprilisban érkezik meg a trópusi Afrikából, a költési időszak végén, korán útra kel, többségük augusztusban el is hagyja hazánkat. Fokozottan védett, természetvédelmi értéke 250 000 Ft.

gulipán

Fotó: Davidvraju; forrás: https://bit.ly/2KEl5j5

Gulipán

Felfelé hajló csőrével kitűnik a parti madarak sorából. Eurázsiában és Észak-Afrikában a tengerpartok és a kontinentális sós tavak mentén költ. Telepesen, rendszerint a vízhez közel, alacsony növényborítottságú területen, szigetszerű kiemelkedéseken, a talajon fészkel. Vonuló. Tavasszal márciusban érkezik vissza, a telet a mediterrán térségben és Afrikában töltik. Fokozottan védett, természetvédelmi értéke 250 000 Ft.

nagy póling

Fotó: Andreas Trepte; forrás: https://bit.ly/2KzQ9RT

Nagy póling

A legnagyobb termetű hazai parti madár, feltűnően hosszú, lefelé hajló csőrrel. Jellegzetes „pó-li, pó-li” hangját sokszor hallatja, innen ered népi neve – a szélkiáltó. Eurázsia mérsékelt és hideg övi tőzeglápjain és turjánosain fészkel. Vonuló. Jelentős, a hazai fészkelő állományt messze meghaladó számban vonul át az Alföldön február és április, valamint augusztus és november között. A telet Európa déli területein, Afrikában és Ázsia déli részén tölti. Fokozottan védett, természetvédelmi értéke 500 000 Ft.

Mi lenne velünk méhek nélkül?

Évek óta drámai hangvételű írásokban kongatják a vészharangot a méhek pusztulásáról. Még a szakemberek is értetlenül álltak a jelenség előtt, mert ilyen méretű elhullásra nem elégséges magyarázat a permetezőszer, a génmanipulált növények, a klímaváltozás, de még a rádiós-, valamint mobiltelefonos és mobilinternetes frekvenciákat biztosító, sugárzó adó-vevő tornyok léte sem.

méh

Természetesen ezek mind befolyásolják a méhek életlehetőségeit, következésképpen, amit csak lehet, ki kellene küszöbölnünk, de itt kellett még valami másnak is lennie. Meg is találták a fő okot – a kártevők és paraziták, a bakteriális betegségek, a gombás betegségek, a vírusok és növényvédő szerek mellett – a CCD (Colony Collapse Disorder) elnevezésű globális járványt, melynek során a dolgozó méhek váratlanul eltűnnek, kirepülnek a kaptárból, utána a kolónia viszonylag gyorsan elpusztul. Reméljük erre is lesz ellenszer, mert jó, ha tudjuk, hogy a szorgos kis rovarok pusztulása bennünket, embereket is végveszélybe sodorna.

Ezt mutatta be drámai erővel a hannoveri Penny Market, amikor az összes olyan árucikket, melyek előteremtéséhez méhekre van szükség, demonstrációs céllal leszedte a polcokról.

penniA látvány megdöbbentő volt: a bolt tartalmának 60%-a (!) egyszerűen eltűnt. Gyümölcsök, zöldségek, minden, ami növényi olajokat tartalmaz, gyümölcsjoghurtok, zöldfűszeres virslik, kávé, kakaó, de még a gumicukrok is lekerültek egy időre az üzlet polcairól, hűtőpultjairól. Helyükre figyelemfelkeltő plakátokat helyeztek ki, amelyeken azt kérték vásárlóiktól, ha tudnak, ők is segítsenek a probléma megoldásában, például virágok ültetésével a kertjükben. Az üzletlánc szóvivője szerint a reakció elsöprő sikert aratott, ugyanis nagyon rövid időn belül több mint 2500 kommentet kaptak a közösségi médiában, amelynek 97%-a pozitív volt. Az üzletben vásárlók is túlnyomó részt pozitívan reagáltak.

Az ilyen akciók fontosak, hasznosak, de messze nem elegendők. Reményre ad okot, hogy az Európai Bizottság intézkedési tervet terjesztett elő annak érdekében, hogy megállítsa és visszaszorítsa a vadon élő beporzó rovarok előfordulásának és sokféleségének hanyatlását. Az uniós bizottság tájékoztatása szerint az intézkedés azért különös jelentőségű, mert a beporzó rovarok körében 10-ből egy faj a kihalás szélére került, a méh- és lepkefajoknak pedig mintegy harmada esetében a populáció csökkenése figyelhető meg. Az előterjesztett uniós kezdeményezés hosszú távú, a 2030-ig tartó időszakra szóló célok megvalósítását szolgálja, de számos rövidtávon, 2020-ig végrehajtandó intézkedést is tartalmaz. 2020 végéig az uniós bizottság egyebek mellett át fogja tekinteni a végrehajtás terén elért előrehaladást, és szükség esetén további intézkedésekre tesz majd javaslatot.

A növényeket se bántsd!

ikea-noveny

Sokan gondolják úgy, hogy a növényeknek igenis lelke van, érdemes rájuk odafigyelni, szeretettel gondoskodni róluk, beszélni hozzájuk, sőt, vannak feltételezések, melyek szerint a növények fejlődésére a komolyzene „hallgatása” pozitív hatással van. Ezt persze még nem tudták egzaktan igazolni, ám vannak, akik hisznek benne. Például az IKEA kreatív csapata. Az áruház a kínálatában megtalálható növényekből két egyforma jó állapotút telepítettek egy, az Egyesült Arab Emírségekben található iskolába, és arra kérték a diákokat, hogy rögzítsék a virágoknak szóló dicsérő, illetve destruktív, bántalmazó szavaikat. 30 napon keresztül a két növényt teljesen azonos körülmények között nevelték (víz, napfény, tápoldat) egy különbséggel: az egyiknek pozitív üzeneteket, a másiknak negatívokat játszottak le folyamatosan. A fotónkon látható eredmény magáért beszél: balra a “lelkileg bántalmazott”, jobbra a “jutalmazott” növény látható. Érdemes a kampányvideót is végignézni, hogy ezt a kis kísérletet milyen gondossággal tervezték, szervezték meg. (Forrás: Stscope)

Fémdobozok

kuka1

A jelenleg a lerakókra kerülő alumínium italdobozok újrahasznosításával akár egy Gödöllő nagyságú, 30 ezer fős kisváros éves áramfogyasztásának költsége lenne megtakarítható, derül ki a Returcom Nonprofit Kft. tanulmányából. A Forbes magazinban közzétett dokumentumból az is kiderül, pazarlóan bánunk ezzel az értékes nyersanyaggal. Magyarországon minden évben 15000 tonna alumíniumot használnak üdítők és sörök töltéséhez, vagyis mintegy 1 milliárd darab alumínium italdobozt használunk el. Ennek a mennyiségnek azonban csak a 41 százaléka kerül szelektíven begyűjtésre és újrahasznosításra, 50 százaléka (körülbelül 7500 tonna) a hulladéklerakókban, 9 százaléka hulladékégetőben végzi. Nagy kár érte. Ugyanis ez az az anyag, amely – minőségromlás nélkül – végtelenszer újrahasznosítható, ráadásul olcsón, energiatakarékosan! A Returcom szerint a hulladékká vált alumínium italdobozok újrahasznosítása egyszerre gazdasági és környezetvédelmi érdek, 95 százalékos energia-megtakarítás érhető el az elsődleges nyersanyagból (bauxitból elektrolízissel) gyártott fémhez képest.

Ha ennyire nyilvánvalók az előnyei, mi az akadálya a gyűjtésének? Első helyen említhetjük az oda nem figyelést, a kényelmet, az ismerethiányt, és a lustaság önigazolását, vagyis azt a széles körben terjedő városi legendát, amely szerint azért nem érdemes szelektíven gyűjteni, mert „átverés az egész, úgyis összeöntik a szemetet”. Rákérdezés után persze kiderül, nem is ő látta, hanem hallotta valakitől, valamikor évekkel ezelőtt, valahol. Pedig a rendszer szinte minden magyar lakos számára hozzáférhető, például házhoz menő visszagyűjtés és hulladékudvarok formájában, amelyet kiegészít az ország mintegy kétszáz kiskereskedelmi áruházában elérhető aludoboz-visszaváltó automaták hálózata.

kuka2

A kételkedők meggyőzésére jó alkalom kínálkozik május 11-12-én a Hulladékkezelők Nyílt Napján (KUKAkulTÚRA). Országosan közel 50 hulladékkezelő és hulladékhasznosító üzembe látogathatnak el az érdeklődők, akik a www.szelektalok.hu/kukakulturahonlapon ki is választhatják saját túraútjukat. Itt megismerkedhetnek a legújabb technikai és technológiai eljárásokkal, betekintést nyerhetnek a hulladék kezelésével kapcsolatos innovációs folyamatokba. Aki csak teheti, menjen el, saját szemével győződjön meg arról, hogyan is történik a hulladékok hasznosításának előkészítése.

Ruhaköltemények újragondolva

A népszerű és innovatív Gombold újra divatbemutató mintájára nevében is hasonló, bár értelmében eltérő (Gondold újra) címen rendeztek ingyenes környezetvédelmi programot, ahol látványos divatbemutatókat, hulladékokból készült ruhákat láthatnak, és különböző témájú interaktív eseményeken, kézműves foglalkozásokon vehetnek részt az érdeklődők. Az Allee Bevásárlóközpontban látható rendezvénnyel a Föld megóvására hívják fel a figyelmet. Nézzünk néhány érdekesnek ígérkező programot a kínálatból!

plkát

Fergeteges divatbemutatók. A látványos show-műsor keretében artisták, táncosok közreműködésével jelenítik meg nemcsak az öltözködés, hanem a környezetbarát közlekedés, a szelektív hulladékgyűjtés, újrahasznosítás, globális felmelegedés és a veszélyeztetett állatfajok témáit is.Interaktív zöld otthon – gyakorlati tanácsok. Interaktív demószoba várja a gyakorlatban is környezettudatosan cselekvőket. A látogatók praktikus ötleteket kaphatnak, ha megtekintik és kipróbálják a kihelyezett, újrahasznosított alapanyagokból készített bútorokat, lakberendezési tárgyakat, okosotthon-funkciókat.

Ruhaköltemények kiállítása újrahasznosított anyagokból. Stílusos, környezettudatos és újrahasznosított ruhamodellek kiállítása várja az érdeklődőket a földszinten a kampány teljes ideje alatt. A magyar dizájnerek alkotásai vállaltan az ökotudatos gondolkodás alapján születtek meg. Persze ezek célja nem a divat megújítása, hanem figyelemfelkeltés a bennünket elárasztó hulladék újrahasznosításának sürgető feladatára.

A ruha 300 különböző űrtartalmú pet-palackból és újrahasznosítható szemeteszsákból készült (Tervező: Rideg Viktória)

A ruha 300 különböző űrtartalmú pet-palackból és újrahasznosítható szemeteszsákból készült (Tervező: Rideg Viktória)

A ruha és a kiegészítők 10 darab kidobásra szánt VHS kazetta mintegy 500 méternyi szalagjának felhasználásával készült (Tervező: Rideg Viktória)

A ruha és a kiegészítők 10 darab kidobásra szánt VHS kazetta mintegy 500 méternyi szalagjának felhasználásával készült (Tervező: Rideg Viktória)

„CD ruhámmal kuncogóan életvidám, szikrázóan kecses hangulatot kívánok átadni. Az újrahasznosított cd- és fóliaelemek használata az egészséges tinédzser-lázongást idézik- a lilatürkiz-azúr színvilág ugyanakkor légies nőiességet nyújt.” (Tervező: S. D. Zeine)

„CD ruhámmal kuncogóan életvidám, szikrázóan kecses hangulatot kívánok átadni. Az újrahasznosított cd- és fóliaelemek használata az egészséges tinédzser-lázongást idézik- a lilatürkiz-azúr színvilág ugyanakkor légies nőiességet nyújt.” (Tervező: S. D. Zeine)

Nárciszünnep

A Huszti járás területén található a Nárciszok völgye az egyik legnagyobb olyan terület Kárpátalján, ahol a Kárpátok egyedi növényeit és állatait őrzik. Az itt megtalálható vadon élő hegyi nárciszok máshol Európában nem nagyon maradtak fenn. Fenséges látvány, amikor az egész völgy virágdíszbe öltözik. De a londoni Hyde park is ilyenkor pompázik igazán. A több mint 350 éves parkban minden tavasszal a 250.000-nél is több különböző sárga virág, többségében nárcisz, gyönyörködteti az arra sétálókat. Kaposváron pedig külön tavasznyitó ünnepet szentelnek a virágnak.

narcisz3

Mit érdemes tudnunk erről a növényről? A nárcisz a spárgavirágúak rendjébe, az amarilliszfélék családjába tartozó növénynemzetség. Nagyobbrészt trópusi vagy szubtrópusi, ritkán északi mérsékelt övi elterjedésű, hagymás vagy néha rizómás, sokszor tőlevélrózsás növények tartoznak ide. Több mint tízezer nárciszfajta létezik a világon. Fajtától függően március és május között virágzik. A kertekben leggyakrabban nevelt nárciszok virágszíne fehér, sárga vagy sárga-fehér. De léteznek más színű fajták is, amelyekben inkább a rózsaszín, a narancs vagy a piros szín dominál. Nevét Narkisszosz mitológiai alakról, esetleg narkotikus (narkoa, görögül bénítani) tulajdonságairól kapta.

narcisz1

Fotó: Палайда Сергій /Wikipedia

Nekünk a néveredetek közül Narkisszosz máig ható, tanulságos legendája tetszik a legjobban. A mitológia szerint Narkisszosz egy nimfa szépséges fia volt, akibe sok nimfa beleszeretett, ő viszont mindet elutasította. Egy vadászat alkalmával viszont megpillantotta saját tükörképét a folyóban, és nyomban beleszeretett önnön magába. Egész nap ott maradt és hasztalan próbálta magához ölelni tükörképét. Így ugyanazt a kínt élte át, amit a nimfák, amikor nem kaphatták meg. Reggelre Narkisszosz helyén az odasiető nimfák már csak néhány sárga szirmú virágot, nárciszt találtak. A nárcisz azóta is az önimádat jelképe, mivel magának a virágnak a szirma is egy kicsit önmaga felé hajlik. (Ezért nem illik nárciszt vinni vendégségbe.)

narcisz2

Nicolas-Bernard Lépicié festménye (1771)

Út menti kegyelet

Furcsa, talán morbidnak is nevezhető magyar szokássá vált az utak mentén, a balesetben elhunyt hozzátartozókra való megemlékezés. Azért tartom morbidnak, mert képzeljük el, mi lenne, ha tragikus hirtelenséggel eltávozott hozzátartozóinknak ott állítanánk emléket, ahol meghaltak. Ám nem is ezzel van a bajom, hiszen többnyire nem zavarnak senkit, sőt még figyelmeztetésül is szolgálnak az arra közlekedőknek: vigyázz, nehogy te is így járj! Problémát csak akkor okoznak, ha túl közel helyezik el, vagy területet vesznek el másoktól, még inkább, ha az emlékhelyről elfeledkeznek, amely így, lepusztult állapotban rontja a városképet. Mire gondolok? Lássunk néhány példát.

anna

1. Anna emlékhelye. Nem tudni, ki állította, de az biztos, nagy fájdalma lehet, ami évek óta nem múlik. Kisebb sírkertet alakított ki a Ménesi úton, táblával, virágtartóval, pihenő paddal. Korábban még fel is szólította az autósokat, hogy ne parkoljanak Anna emlékhelye mellé. Azóta a táblát eltávolította (helyesen), és a padon is megpihenhet bárki, aki arra jár. Így már rendben van a dolog, Anna emléke megfér a gyalogosok és autósok igényeivel.

gyuri

2. Csuti György motorosfutár emlékhelye. A 15 éve balesetet szenvedett baráttól így emlékeztek meg Budapest egyik forgalmas csomópontján. Sokáig láttam, jeles napokon friss virágot helyeztek el a kerítésre akasztott zöld műanyagvázába, ám az utóbbi években már nem, sőt – ahogyan az a képen is jól látható – az emléktábla is tönkrement. Így már nem az emlékezés, hanem a környezet elcsúfítása az uralkodó érzete az erre járóknak. Vagy rendbe kellene hozni, vagy el kellene távolítani!

karoly

3. Reppman Károly tűzoltó emlékhelye. A fiatal tűzoltó két társával együtt a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem pincéjében lévő lőtéren keletkezett tűz oltása közben vesztette életét. Az emlékére állított kopjafa és tábla senkit sem zavar, mert az úttól bentebb, de azért még jól látható helyre tette a XI. kerületi Tűzoltóparancsnokság.

Igazi mérges madarak

02

Forrás: Ossi Saarinen

Akik láttak már közelről madarakat, felfigyelhettek arra, hogy tekintetük – legalábbis számunkra – különböző érzelmeket: riadtságot, dühöt, vagy éppen közömbösséget fejeznek ki. Persze ez valójában nincs így, ők olyanok, amilyenek, csak mi, emberek képzeljük azt, hogy ilyen érzelmeik vannak. Ez adhatta az alapját egy finn játékokat készítő vállalatnak (Rovio Mobile), hogy elkészítse az Angry Birds nevű videojátékát, amelynek az a lényege, hogy a felhasználónak egy csúzli segítségével kell a különböző színű és formájú önfeláldozó madarakat különböző építményekre kilőni, azzal a szándékkal, hogy az ott tartózkodó disznókat elpusztítsa.

angry-birds játékban természetesen rajzolt madarak szerepelnek. Egy finn fotós, Ossi Saarinen most viszont valódi, és tényleg mérgesnek látszó madárkákról készített képeket, amelyekhez rövid kommentárokat is fűzött. Ilyeneket: „A mérges madár jógázik”, „Túl kövér vagyok az úszáshoz, de meg tudom mutatni”, „Kapj el, ha tudsz”.

A humorosnak látszó madarak (és más állatok) bemutatásának természetesen nem csak a szórakoztatás a célja. Sőt elsősorban nem az, hanem az emberek ösztönzése arra, hogy jobban ápolják a természetet, illetve figyeljenek a természet csodáira. És természetesen az sem mellékes, ha az állatokról, a tájról készült képek boldog pillanatokat okoznak nekünk.

03

Forrás: Ossi Saarinen

04

Forrás: Ossi Saarinen

Ben4kyUl-BX-png__880

Forrás: Ossi Saarinen

Ossi Saarinen szeret a természetben lenni. Órákat tölt az erdőben, még télen is, amikor a hőmérséklet akár -20 Celsius fok alá is süllyedhet. Türelmesen várja az állatokat, hogy a közelébe kerüljenek és lefotózhassa őket. A madarakon kívül más imádnivaló kisállatokat: rókákat, kacsákat, mókusokat, mosómedvéket stb. is lencsevégre kap.

Forrás:
Ossi Saarinen
https://www.facebook.com/ossisaarinenwildlifephotography/
https://www.instagram.com/soosseli/

Ruhaneműk a magasban

02

Forrás: sonline

Ilyenkor télen, elkeserítő látványt nyújtanak a fákon lógó hulladékok, köztük ruhaneműk.  Mivel jól „belekapaszkodnak” a fák ágaiba, sokáig, teljes elrongyolódásukig ott is maradnak. Példa. A lakásommal szemben van egy kollégium, amely előtt a villanydróton, évek óta lóg egy pár tornacipő. Már többször is szóvá tettem a kollégium előtt sertepertélő takarítóknak, de nem történt semmi. Mi lehet e jelenség oka? Azt ugyanis nem hihetjük, hogy a szél röpítette fel a magasba. Több magyarázat is van, ami országonként, sőt országon belül is változó. Britanniában a szüzességüket elvesztő fiatal fiúk, vagy a házasodni készülők, az USA-ban a drogdílerek, Magyarországon az iskola nyűgétől felszabadult diákok adnak ilyen módon jelt hovatartozásukról. Ha ez igaz, vajon mit gondoljunk a fákon lógó, különböző színben pompázó női fehérneműkről, melltartókról, bugyikról? Mit üzennek, mire hívják fel a figyelmet? Mert biztos van valami szándékosság, azt ugyanis nem hihetjük, hogy a huzat repítette ki a szárítóról egyenesen a szemközti fára. Bár ki tudja? Várjuk a megfejtéseket!

05

03

Forrás: nzugat.hu

04

Forrás: veol.hu

A Fekete tányéralma az év gyümölcse

Hasznos missziót teljesít a Magyar Kertészeti Szaporítóanyag Nonprofit Kft. azzal, hogy kevésbé ismert, vagy rég feledésbe merült gyümölcsfajtákat népszerűsít a fogyasztók és kertészek köreiben. Most éppen úgy, hogy „gyümölcsfa versenyt” hirdetett, de ezen túl más programokkal, interaktív térképekkel, közterületi gyümölcsfa-ültetésekkel, kulturális- és edukációs programokkal is segíti a fajták és felhasználási lehetőségük megismerését. Erre szükség is van, mert valljuk be őszintén, hogy néhány szakembert leszámítva, nem sokan tudtunk még csak a fajták létezéséről sem. Pedig ezek a gyümölcsök ugyanolyan ízletesek, ha nem ízletesebbek, mint azok a megszokott fajták, amiket a kertekben, piacokon manapság látunk. Ismerkedjünk meg velük röviden, hátha kedvet kapunk termesztésükhöz.

Fekete tányéralma

A tányéralma egy Erdélyből származó, ősrégi magyar gyümölcsfajta, amelyre sokan emlékezhetnek nagyszüleik gyümölcsöséből, vagy mint népszerű rétesalma. A viszonylag vastag héjú gyümölcs igen zamatos, fűszeres illatú, és érdekessége, hogy helyes tárolás mellett ősztől akár márciusig is képes ellátni bennünket friss ízekkel. Az év gyümölcsfajtája mindemellett egy rendkívül jól termő, ellenálló fajta is, amely országszerte bárhol termeszthető, mivel jól alkalmazkodik a környezetéhez.

01

Pipacs 1 meggy

Szuperélelmiszer, amely gazdag vitaminokban, ásványi anyagokban, így jótékonyan hat a szervezet egészséges működésére. A Pipacs1 a csonthéjas és bogyós gyümölcsök között is kitűnik: antioxidáns tartalma a legtöbb gyümölcsét meghaladja. A Pipacs 1 ráadásul nem csupán superfood, magas melatonin tartalmának köszönhetően kozmetikai szerek alapanyaga is lehet.

02

Fekete berkenye

A világ legegészségesebb gyümölcsei között jegyzik. Antocianintartalma háromszorosa a fekete ribiszkéének. A berkenyéből kellemes zamatú dzsemet és ivólevet, illetve bort, likőrt is lehet készíteni. A nyers gyümölcslé kiváló diabetikus ital. A gyümölcsöt a gyógyszeripar vérnyomás-szabályozó alapanyagként használja. A gyümölcs ásványelem-összetétele kedvező táplálkozás-élettani szempontból.

03

Forrás: www.mkszn.hu