Az illegális lerakás problémáiról már volt szó ezen a blogon, most a genezist szeretném bemutatni egy megtörtént eset kapcsán. Egy gyönyörű, panorámás, hegyi telket vásároltam még a 80-as évek végén a Dunakanyarban. A terület nadrágszíjparcelláin korábban szőlőt, málnát, ribizlit termesztettek a helyben lakó sváb családok, ezeket a kerteket adták el városi népeknek, akik üdülőhellyé alakították azokat. Az üdülő, kertészkedő telektulajdonosokkal együtt viszont megjelent a szemét is, aminek elhelyezésével a helyi önkormányzat akkor még egyáltalán nem foglalkozott. Így aztán mindenki úgy oldotta meg, ahogyan tudta: volt, aki hazavitte lakóhelyére, volt, aki elásta, elégette, és sajnos olyan is, aki nemes egyszerűséggel bedobta az erdőbe. Így vált egy idő után szemetessé a környék, amit évente ugyan közös munkával megtisztítottunk, de rövidesen ismét kezdhettük elölről. Más megoldást kellett találnunk.
Megkeresésünkre az önkormányzat végre hajlandó volt segíteni, a hegyre menő utak bejáratánál hulladékkonténereket helyezett el, amit hetente egyszer el is szállított. Azt hittük megoldódott a probléma, de nem, csak a régi helyett új keletkezett. A környező települések lakói rájöttek, hogy itt ingyen is lerakhatják a szemetet, sőt, rövidesen a kisvállalkozók is használni kezdték, autóval hordták ide csomagolóanyagokkal, pet-palackokkal teletömött zsákjaikat. A konténer pillanatok alatt megtelt, a hegylakóknak így nem maradt más, mint hulladékos zsákjaikat a tároló mellé rakni.
A környék arculata drámai módon megváltozott, szeméthegyek képződtek, a szél széthordott minden könnyű anyagot, a fákon, bokrokon műanyag bevásárlótáskák lógtak, az utak mentén papírdarabok, pet palackok hevertek. Ha már így alakult, sokan azt gondolták, ez egy hulladéklerakó, tehát ide lehet hozni elhasznált bútoraikat, veszélyes hulladékokat, sittet, gumiabroncsokat.
Az önkormányzat ismét lépett, megszüntette a konténeres gyűjtést, és új, zsákos hulladékszállítási rendszert vezetett be: megadott helyen és időben lehet – az 500 forintért vásárolható – 120 literes zsákokat átadni. Ez a rendszer sem vált be. A telektulajdonosok (és a korábban már odaszokott városlakók) egy része úgy gondolta, minek fizessenek ezért, egyszerűbb a hulladékot saját zsákokba csomagolni, és az egykori konténer helyére lerakni. Pedig volt ott egy tiltó tábla is, amelyik komoly büntetést helyezett kilátásba. Teljesen hatástalanul, hiszen nem volt, aki a tiltásnak érvényt szerzett volna, sőt, egy idő után a táblát is ellopták.
Az üdülők annyira elkényelmesedtek, hogy ha szóvá tesszük, felháborodva kérdeznek vissza, miért, hova tegyük a szemetet? Pedig van rá mód, legálisan is. A már említett zsákos gyűjtésen kívül (igaz, pénzbe kerül, bár nem sokba) van a közelben hulladékudvar (igaz, oda el is kell szállítani), vannak szelektív gyűjtőszigetek, és mindenkinek módja van komposztálásra is.
Kipróbáltam, tehát tudom, mit beszélek. A papírhulladékot, üveget, fémet és pet-palackokat vihetem a szelektív gyűjtőkbe, a szerves hulladékot pedig a kerti komposztálóba. A keletkezett hulladék mennyiségét így legalább 60 százalékkal tudom csökkenteni. Egy hét alatt legfeljebb egy 20 literes zsák telik meg, amit – ha nem akarom a „drága” önkormányzati zsákba helyezni – könnyedén el tudom vinni az otthoni szemeteskukába. Akár gyalog, a hátizsákomban is. Csak azt nem értem, hogy ezeket a nyilvánvaló lehetőségeket mások miért nem használják ki? Miért jobb a környékből hulladéktelepet létrehozni, majd arról panaszkodni, mivé vált ez az egykori gyönyörű hely? Nyilvánvaló, hogy az önkormányzatnak a helyi üdülőegyesülettel összefogva kellene a telektulajdonosokat tájékoztatni. Több alkalommal, több módon (levél, plakát, tiltó tábla, szóbeli tájékoztatás) kell a hulladékgyűjtéssel kapcsolatos tennivalókat megüzenni, mert, mi magyarok az egyszeri felszólításra nem igazán reagálunk. (Erről szól a Kossuth nóta is: Ha még egyszer, azt üzeni…) Ezután már tényleg nem marad más, mint a renitensek megbüntetése, mert az olyan tiltás, amelynek soha, semmilyen következménye sincs, egyenlő a normaszegésre való bátorítással.