Környezetvédelem házi praktikákkal

Számos olyan természetes házi praktika ismert, amivel helyettesíthetjük a drága vegyszereket, kozmetikumokat. Ezzel nem csak a környezeti szennyezést, de az ökológiai lábnyomunkat is csökkenthetjük. Erre világít rá a WWF Ausztrália Just nevet viselő kampánya is.

A WWF (a világ legnagyobb környezetvédelmi szervezete) 2014-es Living Planet kutatási jelenése szerint az emberiség fogyasztása már 50%-kal meghaladja a megújuló erőforrások mértékét, a Föld pedig nem tudja ilyen iramban kitermelni az utánpótlást.  Ausztráliában az átlagosnál is nagyobb mértékű a pazarlás. Ha mindenki így élne bolygónkon, mint az ott lakók, akkor mintegy 3,6 Földnyi fenntartható kapacitásra lenne szükség a természetes regenerációhoz.

A felmérés lehangoló eredménye sarkallta arra az ausztrál szervezetet, hogy elindítsák kampányukat, melyben praktikus, könnyen megvalósítható házi praktikákat javasoltak a környezettudatos gondolkodás ösztönzésére. Bíznak abban, hogy a pozitív példákkal a háztartásokban is nőhet az odafigyelés, és a családok talán ennek köszönhetően megvizsgálják majd mindennapi döntéseik környezeti hatását.

Tudta, hogy az uborka enyhíti az égési sérüléseket?


És, hogy a méz is?


Hitte volna, hogy a citrom kiválóan alkalmas ablakmosásra?


És, hogy a cipőjét banánhéjjal is kifényezheti?

Ha van a közelünkben olyan vegyszert/kozmetikumot helyettesítő, és jól teljesítő csodaszer, mint az ecet, a szódabikarbóna, vagy a fahéj, bátran használhatjuk őket. Ehhez elég egy olyan praktikus útmutató, mint a kampány honlapján található videógyüjtemény, melyben igazi angol humorral fűszerezett, jó tanácsokat kaphatunk.

Megtudhatjuk, hogy nem muszáj a rossz leheletre szájöblögető szert venni, elég, ha 5 fahéj rudat 5-10 percig forralunk, hagyjuk kihűlni, majd öblögetünk. Ha pedig fémeket szeretnénk tisztítani, arra kiváló a liszt, az ecet és a só keverékével bedörzsölni a felületet, majd áttörölni száraz ronggyal.

A kampány érdekessége még, hogy a WWF Sydneyben egész áprilisra társadalmi pénzváltókat helyezett el. Az  egyes kijelölt fővárosi helyeken Föld-barát csomagolásban osztanak szét természetes összetevőkből álló vegyszer-, és illatszer helyettesítő csomagokat, mindezért cserébe “csak”saját tapasztalatokat kell megosztani #JustNatural hashtaggel a közösségi médiumokban.