Zöldkártyát! avagy + új ország besorolást

Sok jó és kevésbé jó focit néztünk a napokban. S előkerültek a sárgalapok meg a piroslapok. Legtöbbször megérdemelten. Néhányan elhagyták a pályát, kispadra kényszerültek. Nem örültek neki.

Kapjanak-e az országok új osztályzást a környezetvédelmi, környezettudatos teljesítményüknek megfelelően? Zöldkártyát, zöldlapot minden országnak? ’Végre egy igazi kérdés!’ – kommentált a BBC a Rió+ világtalálkozó kapcsán.

Valójában léteznek környezeti teljesítményértékelő (KTÉ) besorolások hiszen a CO2 kibocsátást meghatározott mutatók szerint mérik és az erdőirtást, erdő-kitermelést úgyszintén. Néhányan a világ vezető környezeti szakértői közül – közöttük Dr. Matt Prescott, volt oxfordi egyetemi tanár, aki néhány évvel ezelőtt maga kezdeményezte az „energiatakarékos nap” megtartását – azonban felvetették, legyen egy minden szempontot egyesítő minősítés. Eszerint lenne egy környezeti pontozókártyája, scorecard-ja minden országnak. Ez egyértelmű és közérthető lenne. Zöldkártyát a világ környezeti pályáján játszó országoknak! Valamennyiünknek!

Az új minősítés minden környezeti szempontot megjelenít: így az üvegházhatásra gyakorolt gáz-kibocsátást, a természetvédelmi területek arányát az ország területén, az erdőtelepítések és erdőkitermelés nettó arányát, a levegő minőségét, a védett fajok jelenléte és fennmaradása szempontját és még sorolhatnám.

Dr. Prescott komoly előkészítést végzett és jól időzítette javaslatát: egyszerre a Rio+ Föld-csúcsra és a G20-ak találkozójára Mexikóban. Az új környezeti pontozókártya – nevezzük zöldkártyának – egyelőre a G20-akat, pontosabban annak 19 országát minősíti az Environmental Rating Agency (az ERA, a Környezeti Minősítési Ügynökség) szakmai keretei között.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Minden ország gazdasága beleépül az ország környezetébe, és az ország új mutatója, rendszeres környezeti besorolása egyértelműen hasznos információ lenne azoknak a befektetőknek, akik arra törekszenek, hogy mind rövid, mind pedig hosszú távon minimalizálják a befektetési kockázatot.” – állítja Dr. Prescott.

A környezetvédelmi szempontok már most befolyásolják a befektetők döntéseit. Milyen hatással lenne az országokra, befektetőikre, ha valóban bevezetnék a rendszeres zöldkártya-osztást, az Overall National Environmental Performance Rating, ONEPR-minősítést? Hallhatnánk-e a hírekben például azt a hírt, hogy “az Egyesült Királyság zöldkártyája további romló tendenciát mutat, és a tavalyi A+ból A mínuszra csúszott vissza, amint a brit kormány a megújuló energiára fordított támogatásokat visszafogta…”? És ha ez lenne a BBC egyik vezető híre, akkor mi történne? Milyen igazi fejlemények lennének? Mi lenne kívánatos? Lehetne ez hatással a hosszú távú gazdasági befektetésekre? Egyáltalán kellene-e, hogy hatással legyen? – feszegeti a kérdést a BBC.[1]

Az igazi hatás a hírnévre, az ország nemzetközi megítélésére kifejtett hatása lehetne. Dél Koreára például az utóbbi időben úgy tekintenek, mint ‘zöld ország’-ra. Holott – amint az ERA elemzéséből egyértelműen kiderül (lásd az ERA ábrát fent) csak BBB-minősítést érdemel az ez évi zöldkártyáján. Nem meglepő, hogy az első 19 zöldkártya kiosztásnál a listavezető minősítést (egyelőre csak egy A+), azaz a legkisebb szabálytalanságot elkövetőnek járó zöldkártyát Németország kapta. A G20-ak sereghajtója ezúttal egy B- besorolással Szaud-Arábia és India. Mindkét ország alulteljesít a levegő tisztasága, a víz környezettudatos kitermelése és az ún. tengeri védett területek[2] (MPA) fenntartása tekintetében. India ráadásul csapnivalóan teljesít a széndioxid-kibocsátás csökkentés kötelezettsége terén.

Egyetlen ország sem kapott AAA minősítést de AA minősítést sem. De a most minősített 19 ország közül egyik sem került a ‘kidobandó, elvetendő’ (junk status) osztályba. Pedig a rettegett C minősítés itt is azt jelentené, hogy megfontolt befektető rájuk sem nézhetne.

A zöldkártya minősítés azonban egyelőre csak egy javaslat. Sok kérdéssel.


[2] Marine protected areas (MPA) kifejezés a tengerek, óceánok védett területeit, felületét jelöli.  Érdekes összeállítást olvashat a következő linken ezekről: http://ocean.nationalgeographic.com/ocean/take-action/marine-protected-areas/

 

Gyenge másolat: Rio+20

Sántít az egyezmény, kavics került a szandáljába, homokszem került a gépezetbe… Ilyen és hasonló idézetek sokaságával tudósított a nemzetközi sajtó, és nem csak a bulvár, hanem olyan tekintélyes konzervatív hetilapok, mint a The Economist is – a hétvégi Rio+20 Föld-csúcsról. A hasonlatok egyértelműen arra utalnak, hogy valami nem működött, nem az történt, amit a sajtó, a közvélemény a Rio+20 eseménytől és legfőképpen eredményként elvárt.

Több mint 100 állam- és kormányfő igyekezett megegyezésre jutni az ENSZ Fenntartható Fejlődés Konferenciáján Rio de Janeiróban a múlt héten. Pontosan húsz évvel a riói Környezet és Fejlődés Világkonferencia (1992) után tartott Föld-csúcson egy igen terjedelmes, 283 pontból álló egyezményt terveztek elfogadni a résztvevő országok. A tervezetet 130 ország szakemberei, küldöttsége készítette, tárgyalta, szövegezte. Címe a ’The Future We Want’, azaz A jövő, amit mi akarunk – volt.

 

Az ENSZ dokumentumok nem a jóváhagyás pillanatában születnek, hanem a valódi munka azt megelőzően, hosszú egyeztetési folyamatban zajlik. Döntő jelentősége van a fogalmaknak, a választott szavaknak. Nem mindegy például, hogy egy egyezmény szövege ’erős elkötelezettséget’ vagy ’erős kötelezettséget’ vagy ’erős kötelezettségvállalást” használ. A WWF (World Wide Fund for Nature, magyarul Természetvédelmi Világalap) szerint az egyik korábbi Rio+20 egyezménytervezet szövege 50 alkalommal használta a „bátorítja/bátorítjuk” és „szorgalmazza/szorgalmazzuk” (encourage) kifejezést. Ezzel szemben mindössze 5 helyen a „mi fogjuk/tesszük” (we will) kifejezést. A „támogatja/támogatjuk” 99 helyen szerepelt a dokumentumban, és jellemző, hogy a „szükséges/kötelezően alkalmazandó” (must) mindössze 3 mondatban fordult elő.

Nos, a bátorítás, szorgalmazás és a támogatás egészen messze áll annak jelentőségétől, hogy valaki – ebben az esetben a világ több mint 190 országa – kötelezően alkalmazandónak ítél, fogad el valamit, amit aztán meg is fog tenni.

Valami tehát nem stimmelt, már az előkészítő, szövegező szakaszban sem. Az Európai Unió klímaváltozás biztosa Connie Hedegaard, június 19-én, a tervezet elkészültekor egyszerűen gyengének nevezte azt, és mindenfajta gátlás nélkül a Twitter-es online felületen a következőket írta: „Önmagáért beszél a tény, hogy senki sem volt boldog a teremben, amikor elfogadtuk a tervezet szövegét (…). Olyannyira gyenge.”

A The Economist keresetlenül és egyértelműen fogalmaz, amikor „gyáva, kitérő és kompromisszumokkal teli” szövegnek ítéli a mostani egyezményt a 20 évvel ezelőttihez képest. Elemzésük szerint azt a néhány használható ötletet is „felhígították” az elfogadott változatban, amely a tervezetben még valami reményre adott okot. Ilyen használható ötlet volt például, hogy új, környezetbarát mutatókat dolgozzanak ki a világgazdasági fejlődési mutatók helyett[1] illetve az, hogy a 2015-ben amúgy is érvényét vesztő célszámokat megváltoztassák olyan kulcs fejlesztési területeken, mint az élelmiszer-biztonság és a megújuló energia. De ezek is csak megfontolandók maradtak. Azt a javaslatot pedig, hogy a világ óceánjait együtt „kezelje” a világ, egyszerűen elhalasztották 3 évre.[2]

Érthetetlen számomra, hogy miért nem halasztották el magát a csúcstalálkozót. A Rio+20 eredménytelen verziója lett elődjének. Egyértelműen nem az „A jövő, amit mi akarunk”.

Csak egy gyenge másolat.

 


[1] Kiváló ismertetést írt erről az ún. IWI mérőszámról vagy új GDP pluszról az origo, cikkének 3., A természet kizsákmányolása fejezetében. A teljes origo elemzés ezen a linken olvasható: http://www.origo.hu/idojaras/20120619-vert-helyzetbol-indul-a-rioi-foldcsucs-ensz-konferencia-a-fenntarthato.html