Városszínesítők

Rokonszenvvel figyelem azokat a művészeket, csoportokat, akik a városok lepusztult részleteit hozzák rendbe, tűzfalakat, aluljárókat, járdákat festenek át. Vidámabbá varázsolják a szürke falakat, megtörik az egyhangúságot, elhitetik velünk, lehetne másmilyen környezetben is élni. Budapesten több alakulat is hírnevet szerzett a falak legális színesítésével (Színes Város, Neopaint, Élő Tűzfalak).  Munkamódszerük: megkeresik az alkalmas helyeket; az együttműködésre hajlandó partnereket, szponzorokat; elkészítik a munkát, dokumentálják, hírt adnak róla. A civil szerveződésű kreatív csapatok ezen kívül pályázatokat írnak ki, aktivizáló foglalkozásokat tartanak, együttműködést ajánlanak. A Színes város csoport például arra buzdítja a helyieket, maguk is hívják fel a figyelmet a megújítása alkalmas falfelületre, amit aztán ők engedélyeztetnek és megszerzik hozzá a pénzes támogatókat is. Az Élő Tűzfalak csapata nemzetközi pályázatot hirdet, kiállítást szervez, és játékos, tervezős, színezős foglalkozást tart gyerekeknek; a Neopaint csoport pedig egy egész kerület tűzfalainak rendbetételében működik együtt a helyi önkormányzattal. Most már csak arra kellene vigyáznunk, hogy romboló grafittisek ne tehessék tönkre ezeket a kedves, hangulatjavító műveket. „Tényleg jók, de sajnos nemsokára jönnek a firkálók, és amelyiket elérik, csúnyán összefirkálják majd, mert nekik elsősorban az okoz örömet, ha más örömét elrontják.” (ottomol kommentje az ingatlan.blogon)

Nézzünk az elkészült művek közül néhányat. Olyanokat, amelyek esztétikai és környezetvédelmi szempontból is figyelemre méltók.

1. Május 15.-én adták át a Neopaint csoport legújabb alkotását a Dob utca és a Csányi utca sarkán. A műemlékvédelem alatt álló városrész hangulatához jól igazodó életképen helyet kapott néhány karakteres figura, köztük az alkotók is. Idén őszig még nyolc tűzfal megfestését tervezik Erzsébetvárosban.

Fotó: Unger András / Urbanplayer

Fotó: Unger András / Urbanplayer

2. A Színes Város és az urbanlegends.hu által meghirdetett versenyen Rejtő Jenő pincére (Tóth Balázs alkotása) nyerte el leginkább a közönség tetszését. Rejtő állítólag gyakran rendezte számláit kéziratokkal, a pincérek pedig rohantak a szemközti kiadóba, ahol már türelmetlenül vártak a folytatásokra, így aztán szívesen fizettek is érte. Ezt a pillanatot ábrázolja a kép a Budapest belvárosában található Mika Tivadar-ház tűzfalán.

Forrás: urbanlegends.hu

3. A Színes Város alkotói kifestették a Széll Kálmán tér metrószellőzőit is. Ugye mennyivel jobban néznek ki?

Fotó: szinesvaros.hu

4. Újbudán, a kelenföldi aluljárónál, a MÁV és a Színes Város Mozgalom kezdeményezésére fiatalok varázsolták üdítő látvánnyá a vasúti aluljáró szürke falait. Így is lehet grafittizni!

Fotó: Balassa Bálint/ urbanista.blog