Pest megér egy estet…

Talán többet is. Pest párti vagyok. Tudom, tudom, szmogos, szemetes (gyakran, na jó: rendszeresen), a biciklisták bevadultak (de legalább már többen vannak), a buszok úgy tépnek, hogy néha laptopot is kisodornak a zebránál várakozó kezéből. És még sorolhatnám a pesti utcák, járdák rémségeit. De.

Izgalmasan változnak városrészek, kerületek határait semmibe vevő alternatív kerületek születnek, élőbb a pesti hétköznap, színesebb és lakhatóbb, szubkultúrák virágoznak és tünnek el, hogy aztán helyet adjanak egy másiknak, urbánosabb mint valaha. Túlzásba estem.

Ennek apropója, hogy városnegyed-bajnokságot hírdetett az urbanista blog. Fél éve akadtam rá valahol a net bugyraiban a hírre, aztán el is felejtettem. A napokban azonban, nyilván a változó és sétáknak jobban kedvező időjárás miatt is, sokkal többet jártam gyalog. És beugrott: ki nyerhette és hogyan tartották, és kik tartották ha tartották a városnegyed-bajnokságot? Utánanéztem. Nem késtem le róla! Most indul, augusztus 7-én, kedden lesz az első összecsapás. A Nagykörúton belüli negyedek csapnak össze.

„Az Urbanistás felosztás eltér a hagyományos városrészektől, mivel azok nem elég homogének, eltérő méretűek és jellemzően túl nagyok (például Terézváros egyetlen városrész).” – olvasom a játékot, bajnokságot meghirdető blogon. Ennek külön megörültem, hiszen a legjobb, ha az ember a saját maga meglátásait olvassa vissza. Ennek megfelelően vonták meg a városnegyed határokat, s alakították ki a nagykörúton belüli 8 versengőt. A bajnokságon két negyed csap össze, s az egyik kiesik, mint a focibajnokságokon. „Az egyes ’mérkőzéseken’ két városnegyed csap össze, ahol szavazni lehet, hogy melyiket kedveljük jobban, hol élnénk szívesebben, melyik áll közelebb a szívünkhöz. Vagyis ’mennyire szerethető’ az adott negyed.” Ilyen egyszerű! A városnegyed-bajnokság mérkőzései előtt megjelenik egy-egy igen részletes blog-bejegyzés, hogy a kedves olvasó és szurkolótáborok tényszerűen tájákozódjanak, mielőtt szavaznak: valójában hol a legjobb élni.

8 játékos megvan: Alsó Belváros, Felső Belváros, Belső Terézváros, Zsidónegyed, Belső Terézváros és Palotanegyed. Hajaj ez csak hat. Van még Alsó Lipótváros és felső Lipótváros. A másik 8 játékost Facebookon[1] lehet javasolni a bejegyzésekben, kommentekben – vasárnap, augusztus 5. éjfélig.

A mérkőzésekhez tartozik majd egy, a feleket bemutató fotóalbum. 7-én lesz, kedden az első mérkőzés, nem hétfőn, nem vasárnap: kedden, pestiesen, a hétköznapon.

A szavazatokat a legkülönbözőbb szempontok alapján odaítélhetjük. Bár segítség lehet, ha elolvassuk, mit írt róla az Urbanista az elmúlt három és fél évben, illetve mi a blog saját véleménye pro és kontra. Gondolom nem meglepő, hogy az én szempontomban a környezettudatos új terek kialakítása is szerepet játszik és nem csak a ‘zöld’. Például, javaslom, nevezzük a Közvágóhíd negyedet, amelynek ambíciója, hogy „Pest ipari-kulturális központja legyen: (…), a benne működő rengeteg próbateremmel, hangstúdióval, a közepén az R33-mal. (…) Ha a Müpa felől egy képzeletbeli zebrán érkezünk meg a főbejárathoz, akkor egy csöpp árkos park szélén találjuk magunkat, melyen híd vezet át. (…) Akár egy vadregényes, fákkal benőtt kastély bejárata is lehetne olyan szép a kialakítása – leszámítva, hogy az őrbódék helyett itt két bunker szegélyezi utunk.” Írja egy hozzám hasonló, lelkes urbanista. Jók ezek az őrbódék. Benőtte őket a növényzet.

De ne hagyják befolyásolni magukat. Tessék benevezni kedvenc vagy kedves városnegyedüket, s ha kérhetem minél több, izgalmas, váratlan és lehetőleg zöld szempont szerint (is). És hajrá, induljon a bajnokság! Pest megér egy estet.