Műanyagmérgezés

01

A Bécsi Egyetem az Environmental Pollution című tudományos folyóiratban adta közre kutatási eredményeit a Duna műanyagszennyezéséről, amely az eredmények szerint sokkal nagyobb, mint ahogyan azt korábban gondolni lehetett. A kutatók a környező népességszám és a helyi vízhozam alapján úgy számolnak, hogy a Duna naponta mintegy 4,2 tonna műanyaghulladékot juttat a Fekete-tengerbe. Pedig veszélyezteti a halakat a vízben lebegő plasztikhulladék, mert lenyelve akár halállal járó belső elzáródást is okozhatnak. De más problémát is okozhatnak: a műanyagdarabokhoz ugyanis káros vegyi anyagok tapadhatnak, amelyek a halak elfogyasztásán keresztül az emberi szervezetbe is bejuthatnak. Mit tehetünk ez ellen? Többet, mint gondolnánk. Azon túl, hogy újra és újra szóvá tesszük minden zöld médiafelületen; iskolákkal, önkormányzatokkal, horgászokkal stb. közösen figyelemfelkeltő akciókat is szervezhetünk, sőt időnként csatlakozhatunk nemzetközi kezdeményezésekhez. Például a Sea Shepherd Conservation Society (SSCS) nemzetközi nonprofit szervezet Pollutoys kampányához, amelyet kifejezetten gyermekek részére, oktatási céllal indítottak. Innovatív játékuk segítségével korán kialakítható a gyermekekben az elköteleződés, hogy tiszteletben tartsák a nagy vizek és a bolygó élővilágát. Kedves tengeri kampányfiguráik megmutatják a szomorú valóságot. Gyomruk tele van szeméttel: műanyagzsák, palack, pohár, evőeszközök, léggömb stb. Ha nem állítjuk meg a folyamatot, 2050-re több lesz a műanyag, mint a hal az óceánban – egyéb hasznos információk mellett ez is olvasható felvilágosító oldalukon.

02

De van a magyarországi kezdeményezés is, például a Mikrolin, a TKV, a HUKE, és az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Waste Free Danube, azaz a ‘hulladékmentes Dunát’ projektje. A neszmélyi kikötőben felállított palackgyűjtő hálóval néhány óra alatt (!) 1 köbméter hulladékot, többségében műanyag palackot fogtak fel. Természetesen tudjuk, hogy ezek a kampányok, akciók önmagukban nem oldják meg a vizek műanyagszennyezésének a problémáját, de arra mindenképpen jók, hogy felhívják a figyelmet és másokat is cselekvésre serkentsenek.

Csapvíz bár

Csapvíz bárt nyitottak Minneapolisban és Manhattanben. Ennyiről tudunk, de lehetnek máshol is. Az ok, amiért létrejöttek nyilvánvaló: így akarják felhívni a figyelmet a víz szennyezettségére, illetve a tiszta víz megóvásának fontosságára. És persze a kereskedelmi forgalomban kapható víztisztító berendezésekre, szűrőkre. (Ne feledjük, Amerikában vagyunk!)  De van más megközelítés is. Olaszországban az autósoknak mérnek különböző vidékekről származó vizeket, kevernek mixeket a jókedvű csaposok, megelőzendő az alkoholos befolyásoltság okozta közúti baleseteket.

04

Mégse higgyük, hogy mindezek csak jól kigondolt marketing ügyletek. A tiszta víz bizony sok helyen szinte hozzáférhetetlen, luxuscikk, és, ha nem vigyázunk rá, előbb-utóbb nálunk is az lesz. Vezetékes vizeink 40.000-60.000 különböző vegyi anyagot tartalmaznak, sajnos köztük igen veszélyeseket is. A legmérgezőbb vegyületek, amelyek vizeinkben megtalálhatóak: nitrátok, klór, toxikus fémek, szerves vegyületek, fenol vegyületek, növényvédő szerek, gyógyszer maradványok (antibiotikumok, fogamzásgátlók, stresszoldó gyógyszerek), hormonok. http://roviz.iwk.hu/vizeink-szennyezettsege/

02

Szennyezést okozhatnak a nem környezetbarát mosó- és mosogatószerek, a mezőgazdaságban használatos műtrágyák, a szennyvíz biológiai tisztításának hiánya, az emésztőgödrök, a tartályhajókból kifolyó veszélyes anyagok, a WC-be és mosogató lefolyóba öntött sütőolajok, az élővizekbe öntött háztartási hulladékok. A tiszai árvíz idején saját szememmel láttam, hogy WC ülőkét, pet palackok tömegét, autógumikat, bútordarabokat és mindenféle piszkos anyagot sodort a víz.

03

Ha nem akarjuk, hogy mi is csak palackos vizet, vagy bárokban felszolgált csapvizet igyunk, jobban, sokkal jobban vigyázzunk környezetünkre, és becsüljük meg azt a kincsünket, ami nekünk szerencsére még van. Márpedig, ha víz van, minden van. Vagy, ahogyan a csapvíz bár szlogenje szól: Water is all we have.

Forrás: http://highlights.stscope.com/csapviz-bar-isszuk-szurve-vagy-szuretlen/