Az Oscar díjátadó ünnepségek egyik látványos, sokak szerint a leglátványosabb része, amint a hírességek, művészek, a sztárok végigvonulnak, interjúkat adnak és köszöntik egymást a vörös szőnyegen. A díjátadó épülete előtt futó vörös szőnyeg maga is egy színpad. Kimutatások szerint a legtöbbet és a legkülönbözőbb media- és fotóügynökségek által fotózott színpad.
Erre a vörös szőnyegre lépni nem kevesebbet jelent mint, hogy az illető ‘megérkezett’, azaz bejutott a kiválasztottak kiválasztottjainak körébe – a világ filmiparának és filmművészetének amerikai fellegvárába. Ezen a vörös szőnyegen végigsétálni, függetlenül attól, hogy az illető hányadszor teszi azt – mérhetetlen izgalom és kihívás. Tudósítások szerint sokat próbált színészek, rendezők, zenészek és kísérőik, akik a legkülönbözőbb szélsőséges körülmények között is megállták már a helyüket, érthettelen izgalommal készülnek ezekre a percekre, alkalmakra. Ezt hívják a sajtósok a ‘red carpet challenge’-nek, azaz a ‘vörös szőnyeg kihívásnak’!
Nem mindegy, ki mit nyilatkozik a vörös szőnyegen. Volt rá példa, hogy politikai vagy társadalmi kampány üzeneteknek adtak itt hangot. Arról pedig, hogy ki milyen ruhatervező melyik ruhakölteményében jelenik meg és, hogy miért pont azt választotta – nem napokat hanem hónapokat értekezik a sajtó, a hazai és a nemzetközi egyaránt. Lássuk be, még azok is oda-oda pillantgatnak a gáláról tudósító riportfilmekre, akik többnyire lenézik vagy értéktelennek tartják azt.
2012-ben az ún. zöld-szövetekből, öko-barát és organikus anyagokból készült ruhákban és öltönyökben jelentek meg jónéhányan a sztárok közül. Új kihívást hirdettek a vörös szőnyegen: a zöld- és környezetbarát szövetek híveinek kihívását.
Az új zöld-divat kulcs figurája Livia Firth, Colin Firth[1] felesége nem férje árnyékában, hanem a közönség és a sztárok figyelmének középpontjában vonult végig klasszikus Valentino ruhájában[2], amelyet újrahasznosított poliészterből készült anyagból készítettek a Valentino Divatház mesterműhelyében.
Kenneth Branagh, kedvenc Shakespeare-film művészem pedig a tervezőművész Ermenegildo Zegna öltönyeiből választott, amelyek teljes mértékben a fenntartható fejlődés zöld elvei szerint készültek. A Zegna Divatház többek között azzal is úttörő szerepet játszik, hogy meghirdette a ‘legkevesebb szövet-hulladék’ elvét. Olyan szövetmintákat és szabásmintákat dolgoz ki, amelyek a lehetséges legnagyobb mértékben felhasználják az alapanyagokat. Alig van szövet-hulladék.
A ‘vaslady’ Meryl Streep földig érő arany-estélyi ruhája öko-bizonyítvánnyal ellátott szövetből készült Lanvin műhelyében[3], aki most csatlakozott a Green Carpet Challenge-hez, azaz a ‘zöld-szőnyeg kihíváshoz’.
A ‘zöldesítők’ nem ejtettek foltot a szó szoros értelmében a vörös szőnyegen, de mély benyomást annál inkább!
[1] legutóbb lásd pl. A király beszéde című filmben