Szilveszteri sokkhatás

2014. január elsején a fővárosban 210, Kecskeméten 8, Székesfehérváron 10 köbméter szemetet (sörösdobozokat, boros- és pezsgősüveget, konfettit, szalagot, petárda- és élelmiszermaradványokat, stb.) takarítottak el az utcákról, terekről, buszmegállókból, aluljárókból. Ehhez a mennyiséghez nyugodtan hozzáadhatjuk még saját szilveszteri „házi szemetünket”, az otthonunkban képződött különböző hulladékokat is.

2

Szerencsére a köztisztaság dolgozói hamar rendet teremtenek. Hihetetlen, de reggel már többnyire tisztaságra ébredünk. Saját lakásunkban, lépcsőházunkban azért nem mennek ilyen gyorsan a dolgok. Más szennyezés azonban nem oldódik meg ilyen hamar, nem múlik el ennyire nyomtalanul. Az állatok sérülésére gondolok, amelyet a petárdázás okoz. Páni rémület vesz erőt rajtuk, menekülnének, ha ezeket a szokatlan, légnyomással kísért, sistergő, robbanó hangokat meghallják. Jobb esetben csak nyüszítenek, asztal alá bújnak, kapualjakban, gödrökben reszketnek, rosszabb estben messzire menekülnek, kóbor állattá válnak, balesetet okoznak, vagy ránk éppen támadnak.

fb

Az állatbarátok különbözőképpen viszonyulnak a várható szilveszteri petárdázáshoz. Vannak, akik petíciót fogalmaznak meg, aláírásokat gyűjtenek a teljes tiltás (és a tiltás betartatása) érdekében, és vannak, akik jó tanácsokat is adnak az állattartóknak a zajhatások következményeinek elkerülésére, vagy legalább mérséklésére. Az Állategészségügyi Szolgálat például egy felhívással fordult a Facebookon a kutyatulajdonosok felé.

3

4

Ezen túl olyan szervezetek is akadnak, akik a petárdázókat és az autósokat is megszólítják, jóllehet kevés esélyük van rá, hogy meg is hallgatják őket. De legalább megpróbálták!

Sajnos a madarakkal és más, vadon élő állatokkal – az igazán elkötelezett állatvédőket leszámítva – még ennél is kevesebbet törődünk. Nem is nagyon tudjuk, mi történik velük. Csak sejtjük, hogy sokkot kaphatnak, végső kimerülésig rohanhatnak, élőhelyüket elhagyva súlyosan, vagy halálosan sérülhetnek. Csak, ha valamilyen extremitás történik, akkor válik nyilvánvalóvá, hogy alkalmi szórakozásunk milyen károkat okozott. Néhány évvel ezelőtt például az USA egyik tagállamában, Arkansas-ban több ezer rigó pusztult el egy tűzijáték miatt, mert a madarak megijedtek a szokatlan hangoktól, és épületeknek, autóknak, valamint egymásnak csapódtak.  Valóságos rigóeső hullott a szintén megrémült lakosokra.

Szilveszterkor is vigyázzunk tehát az állatokra, mindegy, hogy vadak, vagy szelídek, még akkor is, ha vannak, akik erről egészen abszurd módon gondolkodnak. „Megérdemli a sok rohadt dög, ezt a kis szilveszteri visszavágót! Egész évben nincs nyugalom tőlük, éjjel-nappal ugatnak 1000 decibeles hangerővel. Minket kutya-rasszistákat ki véd meg? Lassan már mindenhol halláskárosodást lehet kapni a sok ugató dögtől! (ateista bejegyzése a nemunyizd.hu-n)

Szerencsére a többség nem így gondolkozik. Természetesen mi sem!

1