Nézzük a Dunát!

Kicsit szégyellem, de lemaradtam a Duna nap megünnepléséről, mint ahogy azt sem tudtam, hogy van Duna Ismerettár[1] ráadásul online! Igaz nem vagyok középiskolás, sem osztályfőnök vagy biosz-tanár. Viszont egyre jobban szeretem a Dunát és rendszeresen szörfölök a vízi oldalakon.

Június 29-én rendezték meg az európai Duna napot.[2]  A folyó teljes vízgyűjtő területén, a Duna medence 19 országában, kilencedik éve igyekszenek felhívni a figyelmet a folyó és a vízgyűjtője, mellékfolyói értékeire. Gyerekek ezrei indultak a legtöbb országban a Duna Ismerettár versenyén, hogy összemérjék tudásukat a Dunáról, mint Duna-ország lakói.

Két főváros: egyikben kánikula, másikban forró hangulat uralkodott a Duna napján.

Pest és Buda nap mint nap átrohan a Dunán, és túlzás nélkül állíthatom, hogy sajnos észre sem veszi a folyót. Pedig ha öröme vagy bánata van, mindenki szívesen lemegy a Dunához és megosztja vele. A magyar főváros lakói közül azért volt, aki ezen a június végi napon megünnepelte a Dunát. Remek képes összefoglalót láthatnak ezen a linken: http://danubeflow.eu/?q=duna-nap-2012-beszamolo

Aki lemaradt erről a kellemes délutánról, estről, az pótolhatja: szeptember 1-én, Budapesten első alkalommal megrendezik a Duna-átúszást, a Szabadság híd pesti hídfője és a Műszaki Egyetem budai főépülete között. Ez körülbelül 800 méter. „Bárki, aki biztosnak érzi karjait és lábait, a jól megszokott távot úszva is megteheti!” – bátorít a részvételre a honlapjuk. Az eseményt a MOME line-design műhely szervezi és Czene Attila olimpikon lesz a fővédnöke.

A román fővárosban igazi nagy ünnep volt, napokon keresztül. Bukarestben második alkalommal rendeztek Duna és Delta nemzetközi vásárt: ’Mizujs a piacon?’ (ce a mai nou prin targ?) mottóval. A három napos esemény gasztronómiai finomságai voltak a legnépszerűbbek.

A román fővárosba költözött a Delta világa: kiállításokkal, vásárral, koncertekkel.[3] Június 29-én „Okos városok és okos régió” címmel tartottak egész napos szakmai és közönség-rendezvényeket. A ’smart cities and smart region’ mozgalom Európa szerte népszerű a környezettudatos városlakók körében. Véleményem szerint nagyon jó húzás volt a bukarestiek részéről, hogy összekötötték a folyó ünnepével a koncepció szakmai bemutatását és népszerűsítését. A román politikusok, döntéshozók pedig – talán felüdülésként a napokban folyó politikai csatározástól – nemzetközi projekt-megbeszéléseket tartottak nagy nyilvánosság előtt, valamint bejelentették újra betiltják a vadászatot a Deltában. Üdvözlendő!

———————————————-

[1] http://www.danubebox.org/flash/DanubeBox_hu/DanubeBox.swfEz egy sokrétű média és oktatási eszköz, kifejezetten általános iskolák felső tagozata és középiskolások számára. A kifejlesztésében részt vett a Duna Védelmi Nemzetközi Bizottsága (ICPDR) és a Coca-Cola Company. Ausztriában indult, majd öt Duna-menti országban is hozzáférhetővé tették.  Van letölthető tanári kézikönyv, CD, térkép és játék. Szóval lehet Duna-rajongóvá válni már a suliban!

[2] ICPDR tevékenysége a Duna-vízgyűjtő vízminőség-javítása és árvízvédelem témaköreihez kapcsolódik

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

öt × 3 =