„Fizessen mindenki annyit, mint amekkora a szemétdombja! Tegyenek vonalkódot a kukára, a gyűjtő kocsi ürítéskor beolvas, és a számlázás annyi-amennyi. Persze mindig lesznek, akik vásárolnak 70-es edényt, és a hulladékukat átpasszolják másnak az edényébe, mert az övék már rég megtelt. Van ilyen nemcsóró pali több is az utcánkban. A rohadék a hal belsőséget a szelektív üveges ufóba dobja, ne az ő kukájában bűzölögjön. Sötét beállta után csempészi a hulladékát máshova. Szabadúszó, munkanélküli milliomos több évtizede adót nem fizet. Miért ne lehetne két családnak közös kukája? Vagy lehet?” (kukori kommentje)

A környezeti szempontokat is figyelembe vevő hulladékkezelési rendszerek bevezetése majd mindenhol konfliktusokat szül, mert érdeket sért. Szolgáltató és önkormányzat, szolgáltató és környezetvédő, de fogyasztó és fogyasztó között is, ahogyan azt a fenti idézet is jól mutatja. A konfliktus alapvető oka legtöbbször anyagi természetű, mert az új rendszer többe kerül. Többe, mert a szelektív gyűjtésen alapuló környezetbarát szisztéma eleve drágább, és mert az EU a kiépítésre adott támogatás fejében önrészt és önfenntartó működtetési képességet követel. Nem volt ez másképpen Sopron és környékén sem, ahol, részben kényszerből, mert a hulladéktárolók megteltek, részben saját elhatározásból, egy új, korszerűbb rendszer bevezetése mellett döntöttek. 39 településből létrehoztak egy társulást és sikeresen pályáztak EU-s pénzekre. A támogatás mértéke azonban 70 százalék volt, a fennmaradó önrészt a forráshiányos településekből összeálló társaság csak bankhitellel tudta biztosítani. Amit viszont törleszteni kell. Törleszteni pedig csak a szállítási díj megemelésével tudnak, ez pedig tiltakozást vált ki a lakosságnál, illetve a településvezetők egy részénél. (Ez utóbbiak nem csak a lakosság pénztárcáját, hanem nyilván saját újraválasztási esélyeiket is óvnák. Ami persze nem bűn, de fontos szempont a kialakult helyzet reális értékeléséhez.) Nem értik, miért kerül többe a szolgáltatás éppen most, amikor a kormány rezsicsökkentés akar elérni a szemétszállításnál is. A szállítás díját még csak-csak megfizetnék, de az új rendszer „környezetvédelmi felárát” már nem szívesen. A szállítási felár viszont jelentős: a tarifa ugyanis három forint kilencven fillérről öt forint ötven fillérre emelkedik, amiért „a családok semmiféle pluszelőnyt nem kapnak”, ahogyan az egyik polgármester fogalmazott.

Én ezt nem egészen így gondolom, noha megértem, hogy a családokra rótt újabb terhek miatt lesznek, akik ellene ágálnak.

Közvetlenül valóban nem jutnak a családok pluszelőnyökhöz, legfeljebb annyihoz, hogy – a szelektív gyűjtés, komposztálás révén – kevesebb lesz az elszállítandó szemét mennyisége. Ami viszont csak azoknak jelent könnyebbséget, akik több kukáért fizetnek, vagy akiknek alkalmanként nem elég a gyűjtőedény űrmérete. Azt is előnynek kell tekintenünk, amit sajnálatos módon a lakosok egy része egyáltalán nem tart annak, hogy nem szennyezik tovább saját környezetüket: nem ássák el a kertben, nem égetik el az udvaron, vagy – horribile dictu – nem rakják le a települések határába, útszéli árkokba, erdőkbe.

Azt is tudomásul kell vennünk, hogy hulladékügyben kötelezettségeink vannak, aminek teljesítésében mindannyiunknak van tennivalója. Országosan a hulladékká váló csomagolóanyagok legalább 50 százalékát már most is hasznosítani kellene, a lerakással ártalmatlanított, biológiailag lebomló szerves anyagok mennyiségét pedig 2014-ig 35 százalékra kellene mérsékelni.

A környezet hulladékterhelésének minimalizálása, szennyezésének elkerülése, az emberi egészség védelme, a természeti környezet megóvása, az erőforrásokkal való takarékoskodás megéri a többletráfordítást? Válságos időkben ez egyáltalán nem költői a kérdés. Szerintem igen, mert a ráfordítás mértéke nem elviselhetetlenül nagy, különösen akkor, ha az önrész mértékét, és ennek következtében a szemétszállítási díjak tarifáit valóban le lehet csökkenteni.