Lomizók a határszélen

Volt, amikor a lomizók tevékenységét szimpátiával szemléltem, mert sajátos módon igaz, de mégiscsak szétválogatták, újrahasznosították a hulladékot, amelynek révén még némi jövedelemhez is jutottak. Ma már nem egészen így vagyok ezzel, különösen, ha látom, mit hagynak maguk után. Az pedig egyenesen felháborít, amikor az iparszerűen űzött lomizás „melléktermékeit”, a használhatatlan, az értékesítésre alkalmatlan anyagokat erdőkben, külterületek gödreiben, utak menti árkokban rakják le. Itt már nem szegénységről, hanem igénytelenségről, egoizmusról, mások semmibevételéről van szó.

Ez történik a nyugati határszélek tiszta, ápolt településein is. Nem ma kezdődött, már évek óta tart. A probléma a következő. Magyarok kimennek a közeli osztrák településekre, ahonnan lomokat hozhatnak el különböző helyekről, de csak „csomagban”, azaz a feltétellel, hogy minden kidobásra ítélt holmit el kell hozniuk, és nem csak a számukra hasznosíthatóakat. A feleslegtől pedig a fent leírt módon szabadulnak meg. Persze nem csak ők, hanem az ausztriai munkavállalásból hazatérők, és – no lám – maguk az osztrák állampolgárok is. Többen állítják, hogy az osztrák házaknál takarítók, lakásfelújítást vállalók csak akkor kapnak munkát, fizetséget, ha magukkal hozzák a sittet, a takarítási szemetet. Az osztrákok hozzáállása azért is visszatetsző, mert miközben saját országukat, településüket, portájukat büszkén óvják, másokéval szemernyit sem törődnek, sőt még le is szólják.

A hulladék lerakása önmagában is probléma, de tetézi a bajt, hogy egy-egy rakományt újabbak követnek, napok alatt illegális lerakókká változtatva a környéket. Ezeket persze nem sokáig hagyják a helyszínen, a lakosok jelentik, az önkormányzat pedig eltakaríttatja. Még akkor is, ha tudják, sziszifuszi munkát kell végezniük.

Az illegális lerakást nehéz tetten érni, még inkább bizonyítani. Nagylózson mesélték, hogy hiába fotóztak le egy ilyen akciót, a bíróságon a vádlott azt mondta, hogy ő nem kirakta a kocsijából a hulladékot, hanem éppen összeszedte azt. Egy-két helyen a lakosság, polgárőrök, mezőőrök figyelik a területen közlekedő gyanús autókat, és van ahol térfigyelő (ál) kamerákat helyeznek ki. Fertődön sikerült tetten érni egy osztrák vállalkozót, aki éppen 3 teherautónyi használt komputert rakott le illegálisan, ellene eljárást folytatnak, a végeredmény több mint kétséges. Persze nem lehet minden szemétrakást a „sógorok” nyakába varrni, de tény, hogy sok az árulkodó jel. „Volt, hogy névvel és címmel ellátott, lejárt osztrák bankkártyát találtak a szemétkupacban, de sokszor még ez sem elég. A büntetést ritkán fizetik be a külföldiek, behajtani pedig szinte lehetetlen”.

A probléma sajnos addig nem fog megoldódni, amíg lesz rá megrendelő, amíg a kiváltó okokat (hulladékexport) nem sikerül megszüntetni. Márpedig mindig lesz megrendelő, mert Ausztriában jóval többe kerül a hulladék elszállítása és elhelyezése, és a bírság összege is körülbelül tízszerese a magyarországinak. Jó pár évvel ezelőtt egy osztrák politikus azt nyilatkozta, hogy Magyarország rendbetételét az ország kitakarításával kellene kezdenünk. Rendben, ha ők meg elvágják az utánpótlási vonalakat.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

19 − tizennégy =