Örüljünk az aranysakáloknak?

Az utóbbi időben több országos médium beszámolt már az aranysakál újbóli elszaporodásáról hazánkban. Megoszlanak a vélemények ennek következményeiről, természetesen az ügyben érintettek saját érdekeik szerint interpretálják a tényt.

Az aranysakál, vagy, ahogy egyes régiókban nevezik, nádi farkas, toportyán, csikasz őshonos volt Magyarországon, de a 20. században teljesen kihalt. A ’70-es, ’80-as években találkoztak vele újra, az igazi „bumm” azonban a ’90-es évek elején kezdődött. Az éghajlatváltozás miatt vándoroltak északra, elsősorban a Dráva vidékén vannak jelen. 20 év alatt 4-5000-es populációt hoztak létre. Vannak, akik túlzónak tartják ezt, de egyelőre elég keveset tudunk ezekről az állatokról, így pontos számot mondani, szinte lehetetlen. A szaporulatot illetően az is sokat mondó tény, hogy Baranya megyében időnként már a városok konténerei körül is feltűnnek. Az aranysakál a rókánál valamivel nagyobb méretű, 10-12 kg tömegű.

26078499_s

A vadászok kimondottan dühösek a nagy szaporulat miatt, mert véleményük szerint az őzeket, a szarvasokat és a vaddisznókat is pusztítja. A vadásztársaságok így jelentős bevételi forrástól eshetnek el, ami létezésüket is veszélyezteti. Annyi szabadságuk azért van, hogy a csikasz egész évben korlátlanul vadászható.

Vannak olyan szakértők, akik kimondottan örülnek a túlszaporodott vadállomány megnyirbálásának, hiszen a patás állatok jelentős károkat okoznak a mezőgazdasági termelésben. Azt állítják, hogy a sakál ezekre az állatokra nézve minimális veszélyt jelent, hiszen legfeljebb a fiatal, sérült egyedeket képes elejteni (az aranysakál csak 10-12 kg tömegű). Ezt látszik megerősíteni az a tény is, hogy sokkal inkább kisméretű emlősök jelentik a fő táplálékot a nádi farkasnak.

És persze jönnek a rémhírek is: az Index egyenesen sakálapokalipszisról számolt be körképében. A helyi kocsmában történt tájékozódás során olyan (hihetetlennek tűnő) információkat is gyűjtöttek, amik arról szólnak, hogy a csapatostul járőröző állatok (ez igaz) egy farkaskutyát is széttéptek és állandó kárt okoznak a háztáji gazdaságban. Utóbbiak azért is tűnnek nehezen elképzelhetőnek, mert a nádi farkas igen óvatos állat, ha csak lehet, kerüli az embereket.

Golden_Jackal_sa02

2013-ban a Szent István Egyetem már tartott egy konferenciát. Bende Zsolt Az aranysakál kártétele – tények és hiedelmek című előadásában kifejtette, hogy „az elejtett egyedek gyomrát 80 százalékban átvizsgálják, és a következőket állapították meg: átlagosan 10-12 pocok kerül elő egy sakál gyomrából, inkább a döghúst fogyasztja, mint a frisset, azt csak akkor eszi, ha a téli táplálékhiányos időszakban rászorul a tényleges vadászatra.” A másik nézőpont képviselői azonban azt állítják, hogy a sakálok életmódja megváltozott és mind több nagyvadat ejtenek el.

Mi azt gondoljuk, hogy a megoldás valahol mégiscsak a két álláspont között van. Felelős „világoszöldként” nem támogathatjuk, hogy tudatlanságból elpusztítsunk egy őshonos állatfajt. Arra lenne szükség, hogy az érdekelt felek közösen dolgozzanak ki egy olyan stratégiát, ami megoldást kínál a problémára. Nem hagyhatjuk persze, hogy a csikasz jelenléte nemzetgazdaságilag is mérhető kárt okozzon, de meg kell őriznünk a régió biodiverzitását is. (Arról nem is beszélve, hogy bár nem kételkedünk Toldi Miklós erejében, de egyesek szerint „Toldi farkasai” is aranysakálok voltak.)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

15 + hat =