A fák is felelősek a klímaváltozásért?

fak_klima_1

Hibásnak bizonyult az a feltételezés, hogy új erdők ültetésével csökkenthető a globális felmelegedés, ugyanis nem mindegyik faj alkalmas erre a feladatra – adta hírül egy, a Science folyóiratban megjelent vizsgálati eredmény. A témát kutatók állítják, hogy a lombos erdők egy jelentős részének tűlevelűre cserélése miatt éppen az ellenkező hatást értük el, nem, hogy csökkent volna, inkább nőtt a felmelegedés. Magyarázata egyszerű: a tűlevelűek általában sötétebbek, emiatt több hőt nyelnek el, mint a többi faj, például a tölgy vagy a nyír.

A távoli múltban az erdők vadon nőttek, de később 85 százalékban már emberek keze nyomán gyarapodtak. Márpedig az emberek (erdészek) tudományos megalapozottsággal inkább olyan, kereskedelmileg értékes fajokat telepítettek, mint az erdei fenyő, vagy a norvég luc. Ennek az lett az eredménye, hogy Európa zöld lombkoronája 1750 és 1850 között drámai mértékben elvékonyodott, a lombos erdőterületek kiterjedése 190.000 négyzetkilométerrel lett kevesebb. Később az ütem ugyan mérséklődött, ám a trend maradt, amíg a tűlevelűek aránya nőtt, a lombosaké tovább csökkent.

fak_klima_2

Dr. Kim Naudts, a kutatás vezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy a telepítésekor nem csak a fák széndioxid elnyelő képességét, de színét és a talajviszonyokat is figyelembe kell venni. „Eredményeink azt mutatják, hogy az Európa nagy részén, a faültetési programok ugyan képesek ellensúlyozni a káros kibocsátásokat, de ez nem mindig jó a bolygó számára, főként akkor nem, ha az erdősítés tűlevelűekkel történik. Most már az lenne a helyes irány, ha a tűlevelű erdőségeket lombosakra cserélnénk.”

Forrás: BBC

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

16 + 19 =