Falfirkászok

A graffitisek társadalmát a legalitás és a tehetség dimenziói szerint oszthatjuk nagyobb csoportokra. Nem állítom, hogy e két dimenzió között erős összefüggés lenne, de nem is zárom ki. Már csak azért sem, mert a legálisan dolgozóknál érvényesül valamiféle kiválasztódás és főként kontroll: azért bárkit nem engednek még a lepusztult tűzfalak közelébe sem. A legális falfestők nagyobb része többnyire jó minőségű munkával örvendeztet meg bennünket, ahogyan ezt már ezen a blogon is többször bemutattuk (itt és itt). Egy, a graffiti világában jártas blogger az alábbi típusokat rajzolta meg erről a kívülállók számára kevésbé ismert társaságról. Na, nem tudományos alapossággal, hűvös elemzői szemszögből, hanem értékorientáltan, az értelmezést-befogadást irányító módon.

A művészek. „Rengeteg képet lehet látni tőlük, amelyek hatalmas falfelületeket díszítenek, lenyűgöző módon. Ők igazi művészek! Megrendelésre dolgoznak, alaposan megtervezik a téma aktualitását, a környezetben elfoglalt helyét a falfelületnek, az esztétikai látványát, és ezek után látnak munkához. Tehetségesek, képzettek, kreatívak. Talán elfogult vagyok, de én ide sorolnám ezt a lakóterület karakteres figuráihoz, hangulatához jól igazodó életképet.

1

A másolók. Képviselőik tehetségesek, de képzetlenek. Próbálják leutánozni az első csoportban lévő művészeket, több-kevesebb sikerrel. Lelkesen vállalnak vasúti kocsi, kuka festést, hogy gyakorolhassanak. Néhányan közülük több tucat kuka után, akár megrendelést is kaphat kisebb cégektől az üzlet falának dekorálására.

Nagyfejű-borsóagyúak. E csoport tagjainak se tehetsége, se képzettsége, de még ízlése sincs. A gond az, hogy ezt ők nem is sejtik magukról. Meggyőződésük az, hogy tiszta, frissen festett falat nem lehet elképzelni az ő munkájuk nélkül, ezért sürgősen telefirkálják absztrakt vonalakkal, logókkal, politikai tartalmú szlogenekkel.

2

Analfabéták. Sajnálatos módon, a tanító nénijük minden igyekezete, plusz korrepetálása ellenére sem tanultak meg írni. Szegényeknek nem finomodott a keze sem olyan apró tárgyakhoz, mint a ceruza, vagy a toll, ezért csak a festékszóróval tudnak bánni. Több százszor próbálják leírni a nevüket, hátha egyszer sikerül, de csak a kezdőbetűkig képesek eljutni.

3

Primitív tahók. Identitászavarral küszködő egyének, akik a falakra firkálnak férfi és női szerveket különböző pózokban, eldöntendő, hogy melyiket is válasszák közülük.” Én ebbe a típusba sorolnám azokat, akik közlekedési táblákat, utcatáblákat, hirdetéseket, parkolóórákat rongálnak meg, teszik szinte olvashatatlanná pusztán azért, hogy jelük egy ideig ott maradhasson.

4

A lakosság persze nem tesz ilyen finom különbséget az egyes alkotók és alkotásaik között. Többnyire bosszankodik, ha tehetné, azonnal leradíroztatná mindet. Ezt bizonyítja egy felmérés, amely a budapesti Országbíró lakótelepen (XIII. kerület) készült még 2010-ben. (Sajnos frissebbről és átfogóbbról nincs információnk, de akinek van, feltétlen szóljon! ) Ennek adataiból az derült ki, hogy a többség (66%) elutasítja a falfirkát, függetlenül annak minőségétől. 17 százalékuk szerint a graffitik általában rontják az épületek képét, bár akad közöttük egy-két szép is. Mindössze 5 százalékot képviselnek azok, akik szerint a graffiti művészeti alkotás. (A maradék 12 százalék viszont már észre sem veszi, annyira hozzászokott a látványhoz.) A falfirkák elutasítása tehát egyértelmű, amihez hozzájárul az alkotások igen alacsony művészi színvonala, és persze az anyagi kár, amit a falak megtisztítása, újrafestése okoz.

7

Mit lehet tenni az illegális falfirkák ellen? Nem sokat, pedig a törvényeket szigorították, de a tettenérés, bizonyítás nehéz. Erre kínál most jó megoldást a cseh szakemberek által kifejlesztett számítógépes program (TagBust), amely nem más, mint a falfirkászok kézjegyéről és a városban látható egyéb falfestményekről készített fotográfiák rendőrségi adatbázisa. Amikor a hatóságok őrizetbe vesznek egy falfirkászt, akkor a program összeveti az érintett személy alkotását az adatbázisban lévő munkákkal, figyelembe véve a stílust és az írásmódot. Állítólag már mi is érdeklődünk az eljárás iránt. Meglátjuk, mire megyünk vele…

5

9

6

Falfeliratok és átiratok

Úgy nyolcéves lehettem, amikor krétával, jó nagy betűkkel felírtam a házunkhoz közel eső deszkakerítésre az ilyen korban leggyakrabban hangoztatott külső női nemi szerv nevét. Másnap anyám, meglátva a feliratot azt mondta ingerülten: törném le a kezét, aki ezt tette. Én mellette bandukolva sunyítottam, és azon imádkoztam, nehogy meglássa rajtam, hogy én voltam az elkövető. Ez volt az utolsó falra írt üzenetem a világnak, kinőttem belőle.  Vannak viszont olyanok, akik soha sem nőnek ki ebből. Benne ragadnak a gyermekévekben. Olthatatlan vágyat éreznek megosztani a világgal, hol vicces, hol „filozofikus”, hol trágár gondolataikat, tönkretéve, elcsúfítva lakások, műemlékek, templomok, közintézmények falait.

Hosszú évekig virított a Bertalan Lajos utca egyik házfalán ez a magvas gondolat: „A művészet egyszerű manipuláció”. Vajon mit jelenthet, és főként miért volt ez fontos a szerzőnek közzé tenni? Mit üzent, és kit akart meggyőzni? „Légy ember, van Isten” – hirdeti az igét a Ménesi út egyik utcatábláján egy önkéntes hitszónok. Ennek legalább világos az üzenete.

3

Valamivel szórakoztatóbb, a 27-es busz egyik megállójára festett felirat: „What are you waiting for?”  Vagy az aluljáró bal oldalán virító szöveg: „Megyek a melóba”, a jobb oldalán pedig a folytatás:” Jövök a melóból.” Ez a sajátos szerelmi üzenetváltás is mulatságos, és még címzettje is van: „Szeretlek túrógombóc!”. Alatta a válasz: „Én is Te veréb”. Mai szemmel már kifejezetten szórakoztatónak tűnik az egykori punk üzenet is: „Komcsik, ne merjétek emelni a sajtos pogi árát, mert baj lesz!”

Aztán vannak más tréfás kedvű önkéntes alkotók is, akik plakátokat dekorálnak ki (különösen választások idején), vagy meglevő feliratokat alakítanak át. Így lesz a Fehérvári úti piacon a hulladéktárolóból hullatároló.

2

A bölcselkedő és vicces feliratok legalább jó kedvre derítenek, a durva, trágár üzenetek viszont elszomorítanak. Gondolom nem csak engem. Mit lehet ezek ellen tenni? Az utóbbi időben úgy látom, szorgos kezek mossák Budapest falairól az oda nem illő szövegeket, de sajnos ez időleges, ugyanis újabb és újabb „alkotók” érkeznek: kezdődik az egész elölről. Más megoldást választottak a  No hate speech movement aktivistái, akik átírják, kiegészítik az ostoba, gyűlölködő, rasszista feliratokat. Így lesz a f*ckból lucky, az ‘n’ betűs szóból bigger, a warból aware, a f*ckerből lower stb. Jó lenne valami hasonlót nekünk is csinálni, mert ez ellentétébe fordítja az eredeti üzenetet. A rútból, ha nem is szépet, de legalább jópofát, tanulságosat hoz létre, és némi nevelő szándékot is kifejt.

1