A graffitisek társadalmát a legalitás és a tehetség dimenziói szerint oszthatjuk nagyobb csoportokra. Nem állítom, hogy e két dimenzió között erős összefüggés lenne, de nem is zárom ki. Már csak azért sem, mert a legálisan dolgozóknál érvényesül valamiféle kiválasztódás és főként kontroll: azért bárkit nem engednek még a lepusztult tűzfalak közelébe sem. A legális falfestők nagyobb része többnyire jó minőségű munkával örvendeztet meg bennünket, ahogyan ezt már ezen a blogon is többször bemutattuk (itt és itt). Egy, a graffiti világában jártas blogger az alábbi típusokat rajzolta meg erről a kívülállók számára kevésbé ismert társaságról. Na, nem tudományos alapossággal, hűvös elemzői szemszögből, hanem értékorientáltan, az értelmezést-befogadást irányító módon.
A művészek. „Rengeteg képet lehet látni tőlük, amelyek hatalmas falfelületeket díszítenek, lenyűgöző módon. Ők igazi művészek! Megrendelésre dolgoznak, alaposan megtervezik a téma aktualitását, a környezetben elfoglalt helyét a falfelületnek, az esztétikai látványát, és ezek után látnak munkához. Tehetségesek, képzettek, kreatívak. Talán elfogult vagyok, de én ide sorolnám ezt a lakóterület karakteres figuráihoz, hangulatához jól igazodó életképet.
A másolók. Képviselőik tehetségesek, de képzetlenek. Próbálják leutánozni az első csoportban lévő művészeket, több-kevesebb sikerrel. Lelkesen vállalnak vasúti kocsi, kuka festést, hogy gyakorolhassanak. Néhányan közülük több tucat kuka után, akár megrendelést is kaphat kisebb cégektől az üzlet falának dekorálására.
Nagyfejű-borsóagyúak. E csoport tagjainak se tehetsége, se képzettsége, de még ízlése sincs. A gond az, hogy ezt ők nem is sejtik magukról. Meggyőződésük az, hogy tiszta, frissen festett falat nem lehet elképzelni az ő munkájuk nélkül, ezért sürgősen telefirkálják absztrakt vonalakkal, logókkal, politikai tartalmú szlogenekkel.
Analfabéták. Sajnálatos módon, a tanító nénijük minden igyekezete, plusz korrepetálása ellenére sem tanultak meg írni. Szegényeknek nem finomodott a keze sem olyan apró tárgyakhoz, mint a ceruza, vagy a toll, ezért csak a festékszóróval tudnak bánni. Több százszor próbálják leírni a nevüket, hátha egyszer sikerül, de csak a kezdőbetűkig képesek eljutni.
Primitív tahók. Identitászavarral küszködő egyének, akik a falakra firkálnak férfi és női szerveket különböző pózokban, eldöntendő, hogy melyiket is válasszák közülük.” Én ebbe a típusba sorolnám azokat, akik közlekedési táblákat, utcatáblákat, hirdetéseket, parkolóórákat rongálnak meg, teszik szinte olvashatatlanná pusztán azért, hogy jelük egy ideig ott maradhasson.
A lakosság persze nem tesz ilyen finom különbséget az egyes alkotók és alkotásaik között. Többnyire bosszankodik, ha tehetné, azonnal leradíroztatná mindet. Ezt bizonyítja egy felmérés, amely a budapesti Országbíró lakótelepen (XIII. kerület) készült még 2010-ben. (Sajnos frissebbről és átfogóbbról nincs információnk, de akinek van, feltétlen szóljon! ) Ennek adataiból az derült ki, hogy a többség (66%) elutasítja a falfirkát, függetlenül annak minőségétől. 17 százalékuk szerint a graffitik általában rontják az épületek képét, bár akad közöttük egy-két szép is. Mindössze 5 százalékot képviselnek azok, akik szerint a graffiti művészeti alkotás. (A maradék 12 százalék viszont már észre sem veszi, annyira hozzászokott a látványhoz.) A falfirkák elutasítása tehát egyértelmű, amihez hozzájárul az alkotások igen alacsony művészi színvonala, és persze az anyagi kár, amit a falak megtisztítása, újrafestése okoz.
Mit lehet tenni az illegális falfirkák ellen? Nem sokat, pedig a törvényeket szigorították, de a tettenérés, bizonyítás nehéz. Erre kínál most jó megoldást a cseh szakemberek által kifejlesztett számítógépes program (TagBust), amely nem más, mint a falfirkászok kézjegyéről és a városban látható egyéb falfestményekről készített fotográfiák rendőrségi adatbázisa. Amikor a hatóságok őrizetbe vesznek egy falfirkászt, akkor a program összeveti az érintett személy alkotását az adatbázisban lévő munkákkal, figyelembe véve a stílust és az írásmódot. Állítólag már mi is érdeklődünk az eljárás iránt. Meglátjuk, mire megyünk vele…
