Még tavaly nyáron adtunk hírt arról a különleges új-zélandi templomról, amelyet Barry Cox a saját kertjében épített. A fáma szerint világjárás közben „beleszeretett” a templomokba, talán a sokféleségük ihlette meg, talán az a különleges hangulat, aura, amely akkor is rabul ejti a látogatót, ha nem hívő. Bárhogy is történt, a világ hálás lehet neki, mert bámulatos lett az építmény. Sőt, talán az „épített-építmény” szavak nem teljesen pontosak, az „ültetett” már annál inkább. Ez a templom ugyanis élő fából készült, azaz egy előre elkészített fém vázra futatta fel az arra alkalmas fajtájú fákat Barry Cox. Az eredmény egy csodálatos tér: szép látvány kívülről is.
Aki kíváncsi egy ilyen természetközeli imahelyre, most nem kell, hogy messzire utazzon. Elég, ha kirándul egyet a sződi magánerdőbe, a Mária-útra. Ott ugyanis tavaly az Ilona-Malom Műhely szakemberei lelkes helyi lakosok segítségével, együtt építettek meg egy szabadtéri fűzfakápolnát.
A kápolnát dr. Beér Miklós váci megyéspüspök áldotta meg. A kápolnáról további fotókat a műhely Facebook oldalán láthatunk.