Többször írtunk már róla (itt és itt), mennyire visszatetsző és disszonáns, hogy míg sokan éheznek hazánkban – egyes fejletlenebb régiókról, mint például Afrika nem is beszélve – addig tonnaszámra dobjuk kukába az élelmiszert.

Meglátásunk szerint alapvetően két aspektusa van a kérdésnek: környezeti és etikai. Mivel nem erkölcstani blog vagyunk, így utóbbi kifejtésétől megkímélem kedves olvasóinkat, de azért jelzem: ahelyett, hogy a szemetesbe dobnák a fölöslegessé vált ételeket, odaadhatnák a környezetünkben élő rászorulóknak. És mint tudjuk, jobb adni, mint kapni.

A probléma környezeti nézőpontja összetett, több szinten mutatkozik meg. Az első az élelmiszeripar szintje. Egyébként is sok rosszat hallani az ágazatról, de ez különösen fájó pont, legalábbis szerintünk. Elég egy sérült csomagolás, egy – némi túlzással – nem szabályos alakú termék, és máris megy a kukába az étel, jóllehet a gyár dolgozói között is akadnak olyanok, akiknek jól jönne az, nem is beszélve az árvaházakról, hajléktalanszállókról, szociális intézményekről.

A második szint: a kereskedelem. A nagy áruházakban tonnaszámra marad olyan étel, amit ahelyett, hogy eljuttatnának a rászorulókhoz, különböző anyagokkal összekeverve emberi fogyasztásra alkalmatlanná tesznek. Hallhatunk ezzel kapcsolatban pozitív kezdeményezésekről is, most például Franciaországból. A francia parlament arra kötelezné a nagyobb áruházakat, hogy az eladatlan, de még emberi fogyasztásra alkalmas élelmiszereket adományozzák el. Az új törvény egyértelműen megtiltja, hogy a megmaradt élelmiszereket egyéb eladatlan termékekkel összekeverve tegyék ehetetlenné. Ráadásul a 400 négyzetméternél nagyobb áruházak jövő év júliusáig kötelesek hivatalos szerződést kötni néhány jótékonysági szervezettel. Amennyiben nem így tesznek, vezetőik 75 ezer eurós (azaz majdnem 25 millió forintos) bírságra, vagy akár két év börtönre számíthatnak. Ahogy Guillaume Garot egykori élelmiszeripari miniszter fogalmaz: „felháborító azt látni, ahogy a fehérítőt a még fogyasztható élelmiszerekkel együtt öntik a szupermarketek szemeteseibe.”

Hazánkban egyelőre hasonló törvény nincs, azonban az örömteli, hogy az Élelmiszerbank révén egyre több termék jut el a rászorulókhoz, ahelyett, hogy hulladékként végezné. Nemrégiben találtam az információt, hogy a Magyar Élelmiszerbank Egyesület, megalakulása óta összesen több mint 34,4 ezer tonnányi élelmiszert osztott szét az országban, a szállítmányok értéke összességében meghaladta a 14,4 milliárd forintot.

A harmadik és egyben legfájóbb szint: a háztartások. A Vidékfejlesztési Minisztérium adatai szerint Magyarországon egy család átlagban évente 100 kg élelmiszert dob a kukába. Az iparra és a nagykereskedelemre vajmi kevés ráhatásunk van, azonban otthon, családunkban komoly a felelősségünk. Feladatunk és kötelességünk, hogy gyermekeinket, mintaadással, példamutatással tereljük a tudatosság irányába. Ha azt látják utódaink, hogy „divat” kidobni az ételt, vagy megvenni egy csomó felesleges holmit, akkor tőlük sem várhatjuk el, hogy másképpen cselekedjenek. Ha mindenki így élne, így viselkedne, akkor hamarosan lakhatatlanná tennénk már így is megviselt bolygónkat. A dolgunk nem nehéz: csak annyi ételt készítsünk, annyit vásároljunk, amit értelmesen fel tudunk használni.

Szerintünk akkor járunk el helyesen, ha a rendelkezésünkre álló véges erőforrást okosan, pazarlás nélkül használjuk a magunk és környezetünk boldogulására, ugyanakkor arra is tekintettel vagyunk, hogy ezeknek a javaknak az előállítása rendkívül komplex módon ugyan, de jelentős terhet ró környezetünkre. Azt gondoljuk, hogy az élelmiszerek kidobása, a morális problémákon túl, ugyanolyan visszaélés erőforrásainkkal, mintha cél nélkül folyatnánk a vizet, vagy éppen a trópusira fűtött lakásunkat szellőztetnénk télen, hogy elviselhető legyen a hőség.

Csak azt tudjuk Önöktől kérni, hogy ne dobjanak ki semmilyen ételt! Csak annyit vásároljanak, készítsenek el, ami elfogy. Ismerik a régi szlogent, miszerint a mérték, az érték. Ha mégis maradna valami, akkor pedig egyszerű a dolgunk: adjuk oda annak, aki rászorul, és örül is egy kis segítségnek.