Ma már szinte általánossá vált környezetünk kisebb-nagyobb mértékű szennyezése. Bizonyítékot nem is kell bemutatnunk, elég kilépnünk az utcára, ahol szétszórt papírdarabokat, sörösdobozokat, nem egyszer elhasznált eszközöket, telefirkált falakat, kapukat láthatunk. Különösen a nagyvárosok lepusztult, slumos részein vált tragikussá a helyzet. Mit lehet az ilyen, tömegessé vált normasértés ellen tenni? Hogyan lehet védekezni ellene, hiszen a környezet óvása leginkább attitűd kérdése, ami bizony nehezen változtatható. Szisztematikus, kitartó, kreatív munkával is csak hosszabb távon számíthatunk eredményre. Már csak emiatt is érdemes körülnéznünk a világban, mások mit és hogyan csinálnak? Van egy angol szervezet, amelyik színvonalas kampányokkal hívja fel a figyelmet mindennapos környezetszennyezéseinkre, és veszi rá az embereket a helyes viselkedésre. Helyi közösségeket, akciókat szerveznek, oktatási programokat indítanak, keresik az együttműködési lehetőségeket az önkormányzatok, vállalkozók és a lakosság között. Csupa olyasmit tesznek, amit környezetvédő szervezetek nálunk is. A különbség nem is ebben, hanem szervezettségükben, következetességükben, és egyik-másik kampányuk ötletességében, látványosságában van. Nézzünk ez utóbbira három példát.

Ne hagyd ott a kutyagumit!

A briteknél is probléma a parkokban, járdán hagyott kutyapiszok. A kutatások szerint a kutyasétáltatók többnyire az éjszaka leple alatt „vétkeznek”, amikor úgy vélik, senki sem látja őket. Innen jött az ötlet, hogy olyan plakátsorozatot helyezzenek el, mely nappal töltődik és éjszaka világít „Figyelünk téged!” felirattal. A kutyasétáltatók a kutatás szerint ugyanis sokkal felelősségteljesebbek, ha azt hiszik, látják őket. A kísérlet állítólag sikeres, ugyanis néhány hónap alatt 46%-kal csökkentette az otthagyott kutyagumi mennyiségét.

Ne dobd el a cigarettacsikket!

Kevesen tudják a cigarettacsikkről, hogy viszonylag hosszú a lebomlási ideje, és azt, hogy több olyan veszélyes anyagot is tartalmaz (kadmiumot, arzént, és ólmot), amelyek a füstszűrővel együtt  a természetbe, majd onnan a táplálékláncba is bekerülhetnek. A dohányzás visszaszorítása ellenére is hatalmas mennyiségről van szó. Egyes becslések szerint a világban évente 4,5 trillió cigarettacsikk keletkezik. ”A természetben vagy az utcán eldobott csikk bemosódik a csatornákba, és onnan eljuthat az élővizekbe – folyókba, tavakba, óceánokba. A kimosódó mérgező anyagok komoly veszélyt jelentenek a vízi ökoszisztémákra. Rengeteg olyan beteg teknőst és madarat fognak be a vízpartokon, amelyeknek gyomrába cigarettacsikket találtak.” (forrás)

A Keep Britain Tidy az alábbi kisfilmmel küzd ez ellen. Ahhoz, hogy érzékelhessük a probléma nagyságát, súlyosságát, megváltoztatták az arányokat: mindent elborító, hatalmas csikkek között botorkálnak, botladoznak az emberek. Egyértelmű és látványos az üzenet: az otthagyott, és nem ártalmatlanított csikkek mindannyiunkat – dohányosokat és nemdohányzókat – veszélybe sodornak.

Ne szemetelj az utcán!

Saját szememmel láttam, ahogy egy gyermek csokoládét majszolt a bolt előtti padon, majd a csokoládé papírját nemes egyszerűséggel kiejtette a kezéből és ott is hagyta. Mellette ülő apja csak nézte, de nem szólt rá, nem érdekelte az ügy. Figyelmeztettem, de ő csak rám mordult, mi közöm hozzá, ha nem tetszik, szedjem össze én. Hogy ilyesmi nem csak nálunk fordul elő, bizonyíték az angol mozikban vetített kisfilm. A megoldás bizarr, de feltehetően hatékony. A főszereplő domina nem szexuális játékra, hanem saját szemetének felszedésére kényszeríti alkalmi partnerét.

Meggyőzéssel, vagy kényszerítéssel- tettük fel a kérdést a poszt címében. Mi a szelídebb megoldások mellett tettük le a garast, annak ellenére, hogy elismerjük, a szigornak is lenne helye a nemkívánatos jelenségek visszaszorításában. Mondjuk úgy, ahogyan ezt Rudy Giuliani tette anno New Yorkban, amikor zéró toleranciát hirdetett a kisebbnek tartott szabálysértések, a szemetelés, a graffitizés, a koldulás vagy az utcai vizeléssel szemben is. Talán túlzásnak tűnik, de nem az, ha elfogadjuk a „betört ablak elméletét” (James Q. Wilson-George L. Kelling), amely szerint, ha egy ilyen ablak kijavítatlanul marad, sokan gondolhatják, senki nem törődik a házzal, szabad a préda. Előbb-utóbb újabb ablakokat törnek be, és az anarchia szelleme az épülettől az utcára terjed. Ugyanez történik az illegális szemétlerakókkal, először csak egy-két zsákot tesznek ki, amit az utánuk jövők már lerakóhelynek vélnek, és tovább gyarapítják a „gyűjteményt”. Pontosan úgy, ahogyan az egyik, korábbi posztunkban megírtuk. Jó lenne ennek most már véget vetni! Figyelemfelhívással, meggyőzéssel és büntetéssel.