A gallyszedés joga

Furcsa hír járta be nemrég a sajtót: vádemelési javaslattal fordul a szlovák ügyészség a bírósághoz két egykori környezetvédelmi miniszter (Miklós László és Jaroslav Izák) ellen, ugyanis a 2004-es magas-tátrai vihar urán nem engedélyezték a fakitermelést a letarolt területen.

Fotó: flickr.com

Ha emlékszünk még rá: nyolc évvel ezelőtt orkánszerű vihar csapott le a Magas-Tátrára, hihetetlen károkat okozva a fenyő-állományban. Mi sem tűnt természetesebbnek, hogy a szél kicsavarta faóriásokat az erdőgazdaságok hasznosítják, eltávolítják a területről – helyet adva a természetnek a regenerálódásra – miközben a fafeldolgozók is jól járnak. Mégpedig extra jól, ugyanis a szabályok szerint a kidőlt fák után nem, csak a kivágottak helyére kell új csemetét ültetni. A szigorú miniszterek azonban beintettek és megtiltották, hogy a természetvédelmi oltalom alatt álló területről bárki is elvigyen akár csak egy gallyacskát is.
Miközben az ügyészség szerint ezzel 9,39 millió eurós gazdasági, valamint 2,9 milliós környezeti kárt okoztak. Azt nem tudjuk pontosan, miként jött ki a második szám, hiszen az elmúlt közel egy évtized alatt a vidék lassan magához tért a természeti csapásból.
Hasonló, ha nem is vádemelésig menő vádak érik a hazai erdőgazdaságokat, természetvédelmi hivatalokat is. Menetrendszerűen a hideg idő beköszöntével felhangzik a kórus: még a király erdejében is engedélyezett volt a rőzsegyűjtés, ma pedig szigorú büntetést kap, aki az egyre dráguló tüzelőt ki akarja egészíteni néhány lehullott gallyal. (Szigorúan a gallyszedésről beszélünk, nem az illegális fakitermelésről, ami egészen egyszerűen lopás és természetrombolás.) A gazdálkodókat ridegnek és szociálisan érzéketlennek állítják be ilyenkor és nincs az a hangos haragoszöld, aki felemelné érte a szavát.
Pedig miként szlovák kollegáiknak, a magyar erdővédőknek is igazuk van. Tekintsünk egy pillanatra a természetvédelmi körzetekre egységes energia-blokként. Az erdőnek – a természetnek – befektetett energiájába kerül felnevelni egy fát, rügyet hajtatni az ágaira, levelet növesztetnie majd az avart elbontani. Utóbbi nem más, mint a befektetett energia visszanyerésének módja. Ugyan ez történik hosszabb periódusban a korhadó, elöregedett, majd kidőlő fákkal is – miként az elpusztult állatokkal. A természet jelentős energiát raktároz ezekbe, amelyek felszabadítására, átcsoportosítására, újrafelhasználására – új fákban, növényekben és állatokban – igen fontos folyamat. Ha ezek az „energia-puffereket” a szociális gondoskodás jegyében kivonjuk az erdőkből, állandó energia-veszteséget idézünk elő, amelyet vagy pótlunk saját tartalékainkból, vagy hagyjuk zsugorodni, még inkább teret veszteni az érintetlen vadont.
A környezetvédelem sok esetben vezet ilyen ellentmondáshoz: szociális- vagy gazdasági előnyök kontra a természet önmagért valónak látszó védelme, érintetlenségének fenntartása. Minden helyzet más, ezért nincs egységes válasz – akármennyire is ezt akarják elhitetni a sötétzöldek, minden esetben a természet javára szóló döntéseikkel. Már az is nagy eredmény lenne, ha megtanulnánk minden ilyen helyzetben gondolkozni, mérlegelni mindkét fél érveit. A jó kompromisszumtól mindenki egy kicsit rosszul érzi magát, de az eredmény tartós és fenntartható.