Úgy hozta a sors, hogy egy ideje különböző erőművekhez köt a munkám. Szociológusként, kommunikációs szakemberként elsősorban a cégek társadalmi megítélésével és kapcsolatainak alakításával foglalkozom. Meglepetésemre, bármilyen erőműről legyen szó, és azok bármilyen beruházásairól: újak építéséről, régiek bővítésről, netán környezetvédelmi (!) célzatú felújításokról, a tiltakozók azonnal megjelennek, leginkább zöld mezben. Azt értettem, mit akarnak (az adott beruházás leállítását), de azt már kevésbé, mit akarnak helyette. Az energiatermelés alternatívái – ugyanis egyáltalán nem meggyőzőek. A zöld energiának nagy a beruházási költsége, az általuk termelt energia mennyisége kiszámíthatatlan, nehéz rendszerbe állítani, és valamilyen módon, még a környezetet is szennyezik.
A napenergia felhasználásának kritikus pontja a napelemek gyártása és hulladéka. Előállításuk drága, energiaigényes és elhasználódásuk után veszélyes hulladékká válnak. A megtermelhető energia időbeli eloszlása, intenzitása nem tervezhető előre pontosan, télen kevesebb, nyáron nagyobb mennyiségben áll rendelkezésre.
A vízerőmű hátránya, hogy beleavatkozik a természetes környezet működésébe, negatív ökológiai folyamatokat indít be, ráadásul nálunk, a nagymarosi beruházás óta társadalmi ellenszenv is övezi. Legerőteljesebben talán éppen a környezetvédők köreiben. Mindezeken túl óriási beruházási költségekkel jár és megépítése is hosszú ideig tart.
A geotermikus energia termelése az előnyök mellett hátrányokkal is jár. Telepítésük költségigényes, felhasználása helyhez kötött, a kutakból szennyező, ártalmas gázok és különböző ásványi anyagok is a felszínre kerülhetnek, amelyek közömbösítése gyakran problémát okoz. A rétegenergia csökkenésének következtében a vízutánpótlás is elapadhat. Problémát okozhat még a visszasajtolási kötelezettség teljesítése is.
A bioüzemanyagok kétség kívül jelentősen csökkenthetik a környezet szennyezését, de hatalmas megművelhető területet vonnak ki az élelmiszer-termelésből, és a szükséges hozamok elérése érdekében nagy mennyiségű, a környezetet terhelő kemikáliát is fel kell használni.
A szélenergia előállítása, amellett hogy szintén nem olcsó, számtalan káros következményekkel jár. A szélerőművek zajosak, egészségre káros infrahangokat bocsátanak ki, veszélyesek lehetnek a madarakra, és az üzemelési idő lejárta után szintén veszélyes hulladékká válnak. Nagy kérdés, hogy 10-20 év múlva mi lesz a szélerőmű-parkokkal: ki finanszírozza a lebontást, hova és hogyan helyezi el az elhasználódott elemeket, veszélyes (műanyag, műgyanta, festék) anyagokat? Érdekes, hogy a szélenergia hasznosítása kapcsán „zöld háború” is kibontakozott. Az „igazi zöldek” a szén- és olajlobbi megbízottainak, kamuzöldeknek tartják azokat, akik tiltakoznak a szélerőműparkok telepítése ellen.
A zöld energia szószólói a hálózati, vezérlési, környezetszennyezési problémákat kezelhetőnek tartják, erről meggyőző tanulmányokat tesznek közzé, azonban ennek költségvonzataival nem nagyon foglalkoznak, azzal pedig végképp nem, hogy kinek kellene mindezt megfizetni. A fogyasztói árakról sem sok szó esik, pedig köztudomású, hogy a magyarok mennyire árérzékenyek. Nálunk hagyományosan, de így válság idején különösen azok.
Az ELMŰ-ÉMÁSZ csoport Zöld Tarifája a 100% megújuló forrásból származó áram árát 10 %-al drágábban tudja adni, ami az átlagos magyar háztartásnak havi 1000 forint plusz kiadást jelent. A mai viszonyok között ez elég nagy érvágás még ez a kedvezményesnek tekinthető tarifa is. Megoldás lehetne még persze az állami támogatások rendszere, ami azonban csak annyit jelentene, hogy a számlát tényeleges fogyasztók helyett mindenkinek fizetni kellene.
Talán ezek után nem költői a kérdés, milyen energiaforrás lenne a haragos zöldek, a szelíd zöldek és minden más színűek számára elfogadható?