Valóban zöld a “zöldáram”?

A 20. század az atomenergia és az olaj évszázadaként vonult be a történelembe, míg a 21. század globális és környezeti kihívásaira egyértelműen a fenntartható, kisebb környezeti terheléssel járó energiaforrások felhasználásának elterjedése lehet(ne) a válasz.

Ennek jegyében indult el hazánkban is az ún. zöldáram-szolgáltatás. A hazai villamosenergia-kereskedők 2011-ben, illetve 2012-ben bevezetett rendszereinek lényege, hogy a fogyasztó eldöntheti, milyen mértékben kívánja megújuló energiaforrásokból fedezni villamosenergia-igényét. A villamosenergiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény előírta a „kötelező átvételi mérlegkör” (a KÁT mérlegkörről bővebben) létrehozását. A rendelkezés következményeként minden egyes villamosenergia-fogyasztó vásárol megújuló forrásokból származó villamosenergiát is 2008 óta. Ennek ellenére, 2011-ben az ország megújuló energiaforrások felhasználásából származó energiafogyasztásának aránya bruttó 6,2% körül mozgott. Érdekesség, hogy a magyar kormány még 2010-ben fogadta el Magyarország Megújuló Energia Hasznosítási Cselekvési Tervét (NCsT), melyben vállalta, hogy 2020-ra a megújuló energiaforrások felhasználásának arányát az EU által előírt 13% helyett 14,65%-ra emeli.

8993513_s

Tehát 2012 óta a három legnagyobb hazai szolgáltatónál a fogyasztó a KÁT-ban előírtnál jóval nagyobb arányban, akár 100%-ban fedezheti energiaigényét fenntartható forrásokból. A szolgáltatások hirdetései a fogyasztók környezettudatosságára építenek, illetve az ökológiai lábnyom csökkentésével érvelnek. Kérdés azonban, hogy a „zöldáram” választásával valóban környezettudatos döntést hozunk? A gyakorlatban – bár erre a kereskedők általában felhívják a figyelmet – a megtermelt zöldenergia nem jut el közvetlenül a fogyasztóhoz. A rendszer sajátosságai miatt a szolgáltató csak annyit garantál, hogy a csomag keretében eladott energiának megfelelő mennyiségét vásárolja megújuló forrásokból. Az valóban értékelendő, ha egy cég vagy egy háztartás környezettudatosan akarja fedezni energiaigényét, de felmerül a kérdés, hogy az említett szolgáltatások választásával a fogyasztó valóban hozzájárul-e ahhoz, hogy több megújuló energiaforrást hasznosítsunk? A három nagyvállalat közül 2, már évtizedek óta működő, hazai vízerőműből nyeri a tiszta energiát. Nemzetközi összehasonlításban azonban le vagyunk maradva: több országban a zöldáram-tarifákra vonatkozó tanúsítványok feltétele, hogy a szolgáltatás keretében értékesített villamos-energia egyharmada új, 6 évnél fiatalabb erőműből származzon. Egy kereskedő esetében még rosszabb a helyzet: nem járulunk hozzá a hazai energiaellátás függetlenségéhez, ugyanis az energia német, illetve norvég szélerőművekből érkezik.

Sajnos a környezettudatos magatartás nincs ingyen, sőt. A szolgáltatást választóknak minden esetben 5–10%-os felárral kell számolniuk. Az említett szolgáltatások keretében a fogyasztók nem az egyetemes szolgáltatás hatálya alatt, hanem a versenypiaci szabályozásnak megfelelően vásárolják az energiát. A Magyar Energia Hivatal a „zöld csomagok” tarifáit nem ellenőrzi.

7819267_s

Mindenképpen örömteli, hogy itthon is elindult egy folyamat, amely hozzájárulhat a megfelelő megújuló energia részarány eléréséhez: beruházásokat ösztönözhet, csökkentheti az ország energiaimport-függőségét. Úgy tűnik azonban, hogy a sikeres működéséhez, megfelelő szabályozás hiányában jelenleg még nem adottak a feltételek. A zöldáram-tarifát kínáló villamosenergia-kereskedők felismerték a környezettudatosság presztízsértékét, a vállalatok CSR tevékenységének helyzetét és trendjeit. A szolgáltatást választó vállalkozások részére ezért tanúsítványokat, okleveleket állítanak ki, melyek aztán marketing és PR célok eléréséhez felhasználhatók. Számomra legalábbis érdekes, hogy a vállalat oldalán hosszabb leírás található az általuk kibocsájtott logóról, mint magáról a „zöldáramról”, forrásáról és a rendszer működéséről.

De egyáltalán ne legyünk elégedetlenek, hiszen ebben az irányban is előrelépés történt…

Az erőforráskvóta a megoldás?

Arra a megállapításra, hogy „túlhajszoljuk” bolygónkat, sajnos már senki sem kapja fel a fejét. Ha azonban azt kiabálnánk hangosan, hogy „karbon-kártyát mindenkinek”, akkor valószínűleg többen érdeklődve néznének ránk. A nemrégiben tartott Környezeti Világnap kapcsán találkoztam egy érdekes, új ötlettel. Ez pedig a természeti erőforráskvóta elmélete.

Röviden arról, hogy mi is ez hátha többen is hasonló cipőben járunk: a rendszer lényege, fő célja a fosszilis energiahordozók felhasználásának csökkentése. Az energiafelhasználási jogok egy évre előre egyenlő módon kiosztásra kerülnének az összes fogyasztó között. Majd egy bankkártyához hasonlatos kártya (karbon-kártya) segítségével tudnánk igénybe venni ezeket. Az elképzelés szerint a rendszer a környezettudatos életmódot mozdítaná elő. Hogy milyen módon?

Nyilvánvalóan, aki többet fogyaszt, vásárolni kényszerül azoktól, akik viszont a keret csekély részével is beérik. Tulajdonképpen kényszerítő erőt jelentene arra vonatkozóan, hogy igyekezzünk csökkenteni a fosszilis energiahordozók felhasználását.

7301912_s

Ki-ki maga döntse el, mennyire „jó” és kivitelezhető ötletről is van szó. Jó magam nem tudok egyértelműen állást foglalni az ügyben. Az egyik fő kérdés, hogy a cél ebben az esetben szentesítheti-e az eszközt? A célkitűzés természetesen üdvözlendő. Egy hasonló program végeredményben elősegítené a megújuló energiaforrások térnyerését, visszaszorítaná a környezetre ártalmas energiahordozók felhasználást. Az itt említett program jótékony következményeiként emlegetik például, hogy hatékonyságra kényszerít, na de megint csak kényszerít.

Ami persze javíthatja a gazdaság versenyképességét, így elméletileg versenyelőnnyel is párosul. A kvóta másodlagos funkciója, hogy támogatja a tudatos fejlesztést, hiszen az esetleges megtakarítások elkölthetők további energiatakarékossági fejlesztésekre.

Valóban ez a legjobb módszer arra, hogy megváltoztassuk az emberek energiafelhasználási-szokásait? Sokan nem értenek egyet a tulajdonképpen önkényesen meghozott korlátozásokkal, hiszen ebben az esetben már nem közvetett befolyásolásról lenne szó. És hát tudjuk: ami egy kicsit kényszerítő, esetlegesen anyagi vonzatai is vannak, azt nehezen fogadja el a közvélemény. Többen viszont azzal érvelnek, hogy ebben a témában már nincs helye a további késlekedésnek, azonnali változások szükségesek!

A jelenlegi helyzet véleményem szerint is fenntarthatatlan. Kíváncsi lennék, hogy a terv milyen konkrét intézkedéseket tartalmazna, hogyan működne a valóságban? Azt hiszem, hogy vagyunk még ezzel így páran…

Publicar(e)- autómegosztás már Budapesten is

Újabb közlekedési alternatíva! A nemrégiben elindult városi biciklikölcsönző program után elkezdhetünk ismerkedni a közösségi autóhasználat fogalmával. Közel egy éve indult, de napjainkban lesz egyre népszerűbb a PubliCar(e).

Hogy mi is ez pontosan? Közautó. A közautózás lényege, hogy a saját autó birtoklásával járó tortúra nélkül, simán beülhetünk egy bérautóba és addig használhatjuk, amíg szükségünk van rá. Autókölcsönzéssel már biztosan sokan találkoztak, de ebben az esetben valami többről van szó. A program célja, akárcsak a Bubi esetében, a budapesti közlekedéskultúra és a városi emberek gondolkodásának átformálása.

Ennek egyik sarokpontja a környezettudatos magatartásra való nevelés. Ehhez kötődik a saját autóhoz való ragaszkodás csökkentése, vagy egyszerűen csak a közösségi közlekedés előtérbe helyezése.  Az elv és a kivitelezés nagyon hasonlít a Bubira, de négykerekű és értékesebb járművekről lévén szó, a használat egyszeri, személyes regisztrációhoz kötött. (Meg persze kicsit tudatosabb tervezést is igényel a használat.)

2

Rengeteg kérdés merülhet fel az emberben a technikai részleteket illetően (itt bővebben): az ártól egészen addig, hogy valóban életképes kezdeményezésről beszélhetünk-e a mai budapesti viszonyok között?

Annyi azonban biztos, hogy a kezdeményezés örömteli és szükséges. Míg nálunk most kezdi – reméljük felívelő – pályafutását a városi biciklikölcsönzés, addig más országokban a közösségi autóhasználat már nagy karriert futott be. A rendszer rengeteg pozitív következménnyel jár. Környezetvédelmi és urbanisztikai szempontból az előnyökhöz nem férhet kétség.

Kevesebb autó, élhetőbb környezet. A városi emberek lemondhatnak (legalább a második) saját gépjárművükről, abban a biztos tudatban, hogy szükség esetén elérhető áron jutnak autóhoz. Vélhetően többen elgondolkodnak a közösségi közlekedés használatán, mely csökkentheti a városi utak zsúfoltságát, így mérsékli a környezetterhelést is.  Reméljük, hogy lassanként változik az emberek hozzáállása az autókhoz, csökken státuszszimbólum szerepük és ráeszmélünk, hogy sokszor autó nélkül is megoldható a városi élet. Amennyiben viszont olyan helyzet adódik, hogy kellene, és kölcsönkérni sincs kitől, akkor lehet kézenfekvő megoldás az autómegosztás.

1

A gyakran igen problémás parkolás kérdésében is előremutató változásokat hozhat. A kevesebb autó miatt szükségtelenné vált parkolók, más célokra alakíthatók át. Még akár parkokká is… Jelenleg persze ezek utópisztikusnak tűnnek számomra, de valahol el kell kezdeni.  Példának okáért, a félmilliós Bréma városában, a közautó rendszernek hála, körülbelül 2000-rel sikerült csökkenteni az autók számát, az önkormányzat ezer parkolóhelynyi területet alakított át. A végeredmény mindenképpen egy élhetőbb jövő.