Ózonvédelmi világnap

Országonként változó mértékben, de szigorú szabályokat vezettek be az ózont károsító anyagok használatának korlátozása érdekében, több helyen betiltották az aeroszolos hajtógázok, valamint a merev polisztirolhabok előállítására alkalmas CFC (halogénezett szénhidrogének) gyártását.

Mindezeknek köszönhetően az ózonréteg pusztulása megállt, sőt az ózonlyuk mérete már csökken, ám a szakemberek szerint legkorábban a 21. század közepére nyerheti vissza 1980-as szintjét. Az eredmények azt üzenik, hogy érdemes erőfeszítéseket tenni, a védekezés kiterjedését és intenzitását növelni.

ozon_reteg_FB

Globális környezetvédelmi megállapodásról lévén szó, okkal merülhet fel a kérdés, mi, egyszerű állampolgárok mit tehetünk az ózonréteg védelméért? A kérdés már csak azért is jogos, mert nem a civilek, hanem az egyezményhez csatlakozó országok kormányai vállalták,  hogy megszüntetik a magas légköri ózont lebontó klórozott vegyületek gyártását, kereskedelmét, és használatát. Nekik van kompetenciájuk, erejük arra, hogy törvényekkel, szabályozókkal elérjék céljaikat.

Nekünk, civileknek „csak” annyi marad, hogy lehetőleg ne vásároljunk aeroszolos hajtógázzal működő, halogénezett szénhidrogéneket tartalmazó – itt-ott még forgalomban levő, vagy csempészett – termékekből; lépjünk fel ezek gyártása, kereskedelme ellen. Küzdjünk a tiltott anyagok illegális felhasználása ellen; hulladékgyűjtő udvarokba vigyük az ózonkárosító hatású veszélyes hulladékokat, mint például alumíniumflakonos cikkeket, hajlakkokat, borotvahabokat, sprayket, szigetelő ózonbarát típusra cseréljük le régi hűtőszekrényeinket, szigetelő hab helyett rostszálas rétegeket használjunk lakásaink, házaink szigeteléséhez. Saját jól felfogott érdekünkben. Az ózonréteg vékonyodása ugyanis egészségügyi kockázatokkal is jár, főként az UVB sugárzás miatt. Nőhet a gombás fertőzések, a szemkárosodás, szürkehályog, bőrrák kialakulásának veszélye.

ozon_reteg_2

Paradox módon védekeznünk kell az ózon városi jelenléte ellen is, mert, míg a magas légköri ózon védelmet, a talaj közeli veszélyt jelent az egészségre. Kutatások igazolták, hogy a megnövekedett ózon a városokban kihat az egészségi állapotra (például légzési betegségeket okoz), sőt növeli a halálozási arányszámot is. A városi ózonszmogot a nitrogén-oxidok, a szén-monoxid és a különböző szénhidrogének okozzák, amely anyagok elsősorban a gépjármű-motorokból származnak. Könnyű lenne azt mondani, hogy tegyük le autóinkat, ha életben akarunk maradni, de ez nyilván nem megy. Mérsékelni használatukat viszont talán lehet.

Hősziget-hatás

Itt van a nyár, nem árt megismerkednünk azzal a jelenséggel, amit a szakirodalom hősziget-hatásnak nevez. A fogalom azt jelenti, hogy a belvárosokban több Celsius fokkal magasabb a hőmérséklet, mint máshol. Ezt bárki megtapasztalhatja, ha természet közeli helyről toppan be hirtelen valamelyik nagyvárosba. Mi ennek az oka? Az Országos Meteorológiai Intézet szerint.

  • a felszín fizikai jellemzői: a város felszínét alkotó olyan anyagok, mint a beton és az aszfalt nagyobb arányban nyelik el, mint ahogy visszaverik a napsugárzást,
  • hiányoznak a természetes párolgó felszínek (talaj, növényzet, felszíni vizek), melyek a vidéki területeken közreműködnek az energia egyensúly fenntartásában,
  • a függőleges falfelületek fokozzák a felszín sugárzás elnyelését és visszaverését, ezzel együtt gátolják a szelet, mely elősegíthetné a hőmérséklet csökkentését,
  • az emberi tevékenység, főként a hőerőművek és épületek hűtésből és fűtésből, ipari tevékenységből, járművekből stb. származó hőtermelés,
  • a szennyezőanyagok jelentős mennyisége, ami módosítja a légkört.

A listához még hozzáadhatjuk a terület beépítettségét, és a népsűrűséget is. Egyáltalán nem mindegy, hogy egy négyzetkilométeren hány (emeletes) házat építünk, azokban mennyien lakunk és nem utolsó sorban milyen a helyi klímát alakító környezetünk. Az alábbi ábra elég plasztikusan mutatja az egyes területek hőmérsékletének különbségeit: a legmagasabb a belvárosokban és legalacsonyabb a külvárosokban, elővárosokban, illetve a vidékies adottságokkal rendelkező rurális térségekben (ahol alacsony a népsűrűség és a beépítettség, valamint nagy és kevéssé terhelt a természeti környezet).

hosziget_1

Forrás: http://www.urbanheatislands.com/

Mit lehet a hősziget-hatás ellen tenni? Minél több felületet kellene kiszabadítani az aszfalt, beton, kő fogságából, mert ezek az anyagok tárolják a meleget. Ezzel párhuzamosan növelni kellene a zöld felületek és vízfelszínek arányát, csökkenteni a hőkibocsátást, mérsékelni a hűtű-fűtő eszközök működését. Amerikában kiszámították, hogy csak a klíma használata 1 Celsius fokkal képes növelni a városban mért hőmérsékletet. Építészek hozzáteszik, hogy a nyáron egyébként is meleg napok hőterhelését gyengíteni lehet a lakhelyek megfelelő tájolásával, a házak közötti távolság növelésével; fehér vagy növényekkel borított tetővel; zöld, tágas, nyílt terekkel, a szellőzés, légáramlás kialakításával; a légszennyezés csökkentésével. Persze csak akkor, ha valóban csökkenteni szeretnénk a hőmérsékletet. Mert ne feledjük, ugyanezen hatás miatt hideg időben, télen is melegebb lesz.

hosziget_2

 

Nemzetközi Klímaváltozási Akciónap

A klímaváltozás hatásait már most is érezzük. Például az időjárás gyakori, szélsőséges változásait, aminek komoly kihatásai vannak a mezőgazdasági termelésre, hosszabb távon a fajok megmaradására, de az egészségünkre is.

NKA_1_poz

A rendkívül szeszélyessé váló időjárás meghökkentő melegeket, hosszan tartó aszályokat, heves viharokat, hurrikánokat, áradásokat idézhet elő, romlanak a termésátlagok, új kórokozó fajok jelennek meg a földeken. Az emberi szervezet is nehezen viseli a nagy hőmérséklet-ingadozásokat, a magas páratartalmat. „A tápanyagforrások apadása éhínséghez, a vízhiány a higiéniai állapotok romlásához, a szennyezettség az immunrendszer gyengüléséhez, a víz és a földterületek miatti konfliktusok által előidézett társadalmi zűrzavar a fertőző betegségek növekvő terjedéséhez vezethet” – hangsúlyozták a szakértők egy londoni klíma- és egészségügyi konferencián. Állítják, amennyiben a globális átlaghőmérséklet 2-3 °C-kal meghaladja az iparosodás előtti szintet, akkor a Földön élő fajok 20-30%-át kihalás fenyegeti.

NKA_1_neg

Mit lehet tenni?

Kell-e egyáltalán valamit tennünk, ha a probléma nem egyértelmű, ha a felmelegedést legnagyobb részben az ipari vállalatok okozzák? Ha így tennénk, az csak hárítás lenne, mert nem csak ők, hanem mi magunk is felelősek vagyunk, hiszen mi is élvezzük az általuk biztosított civilizációs vívmányokat: fűtünk, fürdünk, autózunk stb., sokszor nem éppen takarékos módon.

Tehát, nekünk is van, lehet dolgunk ezen a téren. Például úgy, hogy spórolunk az energiaforrásokkal, természetes anyagokat használunk, tudatosan vásárlunk, együttműködünk a hulladékok újrahasznosításában. Ma már rengeteg szervezet, website hívja fel a figyelmet az ilyen környezet-, klímakímélő megoldásokra, praktikákra.

Megszívlelendő dolgok ezek, sokszor bizony nagyon kevés odafigyeléssel is sokat érhetünk el. Például, ha csak 4 perccel kevesebb ideig fürdünk, ha 10 kilométerrel lassabban autózunk, ha hideg vízben mosunk, zöld energiát és energiatakarékos eszközöket használunk stb., máris sokat teszünk a klíma védelméért.

NKA_2_poz

Láthatóvá festett biciklisek

Nagy ötlettel állt elő a Volvo. Olyan festékanyagot dobott piacra, amellyel, ha befújják magukat a kerékpárosok, éjszaka is láthatóvá válnak. A Lifepaint (micsoda név!) márkajelzésű spray festékanyaga napközben láthatatlan, csak sötétben veri vissza a fényt, és legalább 10 napig kitart. Előnye még, hogy a ruházaton kívül más tárgyakat: hátizsákokat, rollereket, gyerekkocsikat, kutyavezető szíjakat, nyakörveket stb. is láthatóvá tesz.

drugics_volvo_2De vajon szükség van erre? Nem elegek az előírt világítótestek, led csíkok, lézeres lámpák, prizmák, láthatósági ruhadarabok? Talán elég lenne, ha mindenki szabályszerűen járna el, és az autósok figyelme is lankadatlan lenne. A baleseti statisztikák viszont nem erről tanúskodnak. 2014-ben a személysérüléses balesetek okozói között a második helyen a kerékpárosok voltak, megelőzve még a tehergépkocsival és a motoron közlekedőket is. A biciklisek állítják, hogy ők többségében inkább elszenvedői, mintsem okozói a baleseteknek. Ez, még ha igaz is, senkit sem vigasztal. Ráadásul az esetek többségében nem is lehet szétválasztani: az is lehet elszenvedője egy balesetnek, aki okozta azt. Számunkra ennél is fontosabb kérdés lenne, hogy mennyien veszélyeztetik magukat és másokat, akik kivilágítatlan kerékpárral közlekednek. Szerencsére ilyen felelőtlen emberek egyre kevesebben vannak, de ne legyen kétségünk, még vannak. Egy debreceni „lámpaszámlálásos” felmérés szerint a tavalyi évhez viszonyítva 67,8-ról, 72 százalékra nőtt azoknak a száma, akik a bicikli elejét és hátulját is kivilágítják. A semmilyen lámpával nem rendelkező, teljesen szabálytalan kerékpárosok aránya a tavaly tavaszi 17,9 százalékról idén 12.46 százalékra esett vissza.

Személysérüléses közúti közlekedési balesetek az okozók szerint (KSH, 2014.)

durgics_diagram

A statisztikai adatok javulása ellenére elkelne egy ilyen új védelmi eszköz. Ártani nem árt, a ruházatot nem károsítja, remélhetőleg nem ártalmas az egészségre és a környezetre sem, viszont erős figyelemfelkeltő hatása van. Persze használata el is kényelmesítheti az autósokat. Hozzászoknának az automatikus láthatósághoz, az erős visszaverődő fényekhez, így aztán komoly bajba kerülnének azok a biciklisek, akik egyáltalán nem használnak ilyen szert. És ilyenek – részben az ár, részben a hozzáférhetőség miatt – sokan lennének.

drugics_volvo_3

 

Játszóterek

„A helyszínen tapasztaltuk: hatalmas hegyekben állnak a fákról levágott gallyak, a padot ottfelejtett ócska ruhadarabok, borospalackok, dobozok, a fűben fecskendő. Több lakó is elmesélte: rendszeresen ők szedik össze a tűket, lapátolják a kutyaszart, és igyekeznek olyan körülményeket teremteni, hogy a gyerekük, unokájuk biztonságosan játszhasson.”

Az ország számtalan pontjáról, többek között Debrecenből, Szegedről, Miskolcról és természetesen Budapestről érkeznek ilyen vészjelzések a játszóterek tönkretételéről.

Legtöbben a szemétre, a kutyapiszokra, a szétvert bútorokra, játékokra, az otthagyott csikkekre, italos üvegekre panaszkodnak, és többnyire a felelősöket is megnevezik: gördeszkákkal ugráló, száguldozó fiatalok, hajléktalanok, kutyasétáltatók, felelőtlen emberek. Akik nem is sejtik, milyen veszélyeknek teszik ki gyerekeket. Baleseteket, sérüléseket, fertőzéseket okozhatnak, és még rossz mintát is adnak. A gyerekek, főként a játék hevében, nem figyelnek, nem észlelik a veszélyt. Helyettük a szülőknek kell vigyázniuk, de az mégsem állapot, hogy a játék megkezdése előtt ők tegyék tisztába a teret, szedjék össze a szemetet, a fecskendőket (!), kutyagumit. Persze a „támadások” tömegessé válása után némi fáziskéséssel megkezdődött a szervezett védekezés is: kerítésekkel, kapukkal zárták le a teret, térfigyelő kamerákat, figyelmeztető feliratokat tettek ki. Már ez is hozott eredményt, de játszótér-körjáratom alkalmával azt tapasztaltam, hogy bizony még így is maradt probléma elég. A helyenként alacsony kerítések nem jelentenek akadályt, a figyelmeztető táblákat összefirkálják, a szemetet kerítésen belülre dobják, nyitvatartási idő alatt betelepülnek. Ha nem ürítik ki még este a szemeteseket, az állatok éjszaka szétszedik.

SAM_4082

Nyitott játszótér a Gellért-hegyen

Mit lehetne, mit kellene még tenni? Mindenekelőtt a szabályokat be kellene tartatni. Keményen büntetni kellene a játszótérre szemetet hordókat, az eszközöket, padokat összefirkálókat, az ott dohányzókat, iszogatókat. Gondolom, remélem, még a Város mindenkié mozgalom sem tiltakozna az ellen, ha a játszóterekről kitiltanák a hajléktalanokat, nyitvatartási idő alatt a játszótéri padokon heverőket. A játszótér ugyanis kizárólag a gyerekeké, nem mindenkié! Fontos továbbá, hogy a játszóterek jól nézzenek ki, és mindig tisztán legyenek tartva.

A szép, rendezett, tiszta terek ugyanis távol tartják; a csúf, lepusztult helyek viszont vonzzák a bajt. Zöld Henrik kolléga a múlt héten hívta fel a figyelmet a betört ablak elvre, amely lényege erre az esetre is érvényes. „Ha betörnek egy ablakot és kijavítatlanul marad, az arra járók azt gondolják, hogy senki nem törődik a házzal. Hamarosan egyre több ablakot törnek be, és az anarchia szelleme az épülettől az utcára terjed; jelzést adva arra, hogy mindent szabad. Az ilyen, a betört ablakokhoz hasonló kisebb problémák, mint a szemetes utcák, a graffiti, egy negatív spirált indítanak el.” (Forrás: Wikipédia)

Szerencsére az utóbbi időben nőtt a kifejezetten esztétikus helyek száma, és a takarítás is rendben van. Különösen a jó környéken levő, tematikus játszóterek felelhetnek meg a mai követelményeknek. Bízzunk benne, és ha lehet, tegyünk is érte, hogy a jövőben minden játszótér ilyen, vagy ehhez hasonló legyen.

SAM_4104

Pom Pom játszótér (Bp. I. kerület)

SAM_4092

Kőcsikós játszótér (Gellért-hegy)

SAM_4097

Vuk játszótér (Bp. I. kerület)

Falfirkászok

A graffitisek társadalmát a legalitás és a tehetség dimenziói szerint oszthatjuk nagyobb csoportokra. Nem állítom, hogy e két dimenzió között erős összefüggés lenne, de nem is zárom ki. Már csak azért sem, mert a legálisan dolgozóknál érvényesül valamiféle kiválasztódás és főként kontroll: azért bárkit nem engednek még a lepusztult tűzfalak közelébe sem. A legális falfestők nagyobb része többnyire jó minőségű munkával örvendeztet meg bennünket, ahogyan ezt már ezen a blogon is többször bemutattuk (itt és itt). Egy, a graffiti világában jártas blogger az alábbi típusokat rajzolta meg erről a kívülállók számára kevésbé ismert társaságról. Na, nem tudományos alapossággal, hűvös elemzői szemszögből, hanem értékorientáltan, az értelmezést-befogadást irányító módon.

A művészek. „Rengeteg képet lehet látni tőlük, amelyek hatalmas falfelületeket díszítenek, lenyűgöző módon. Ők igazi művészek! Megrendelésre dolgoznak, alaposan megtervezik a téma aktualitását, a környezetben elfoglalt helyét a falfelületnek, az esztétikai látványát, és ezek után látnak munkához. Tehetségesek, képzettek, kreatívak. Talán elfogult vagyok, de én ide sorolnám ezt a lakóterület karakteres figuráihoz, hangulatához jól igazodó életképet.

1

A másolók. Képviselőik tehetségesek, de képzetlenek. Próbálják leutánozni az első csoportban lévő művészeket, több-kevesebb sikerrel. Lelkesen vállalnak vasúti kocsi, kuka festést, hogy gyakorolhassanak. Néhányan közülük több tucat kuka után, akár megrendelést is kaphat kisebb cégektől az üzlet falának dekorálására.

Nagyfejű-borsóagyúak. E csoport tagjainak se tehetsége, se képzettsége, de még ízlése sincs. A gond az, hogy ezt ők nem is sejtik magukról. Meggyőződésük az, hogy tiszta, frissen festett falat nem lehet elképzelni az ő munkájuk nélkül, ezért sürgősen telefirkálják absztrakt vonalakkal, logókkal, politikai tartalmú szlogenekkel.

2

Analfabéták. Sajnálatos módon, a tanító nénijük minden igyekezete, plusz korrepetálása ellenére sem tanultak meg írni. Szegényeknek nem finomodott a keze sem olyan apró tárgyakhoz, mint a ceruza, vagy a toll, ezért csak a festékszóróval tudnak bánni. Több százszor próbálják leírni a nevüket, hátha egyszer sikerül, de csak a kezdőbetűkig képesek eljutni.

3

Primitív tahók. Identitászavarral küszködő egyének, akik a falakra firkálnak férfi és női szerveket különböző pózokban, eldöntendő, hogy melyiket is válasszák közülük.” Én ebbe a típusba sorolnám azokat, akik közlekedési táblákat, utcatáblákat, hirdetéseket, parkolóórákat rongálnak meg, teszik szinte olvashatatlanná pusztán azért, hogy jelük egy ideig ott maradhasson.

4

A lakosság persze nem tesz ilyen finom különbséget az egyes alkotók és alkotásaik között. Többnyire bosszankodik, ha tehetné, azonnal leradíroztatná mindet. Ezt bizonyítja egy felmérés, amely a budapesti Országbíró lakótelepen (XIII. kerület) készült még 2010-ben. (Sajnos frissebbről és átfogóbbról nincs információnk, de akinek van, feltétlen szóljon! ) Ennek adataiból az derült ki, hogy a többség (66%) elutasítja a falfirkát, függetlenül annak minőségétől. 17 százalékuk szerint a graffitik általában rontják az épületek képét, bár akad közöttük egy-két szép is. Mindössze 5 százalékot képviselnek azok, akik szerint a graffiti művészeti alkotás. (A maradék 12 százalék viszont már észre sem veszi, annyira hozzászokott a látványhoz.) A falfirkák elutasítása tehát egyértelmű, amihez hozzájárul az alkotások igen alacsony művészi színvonala, és persze az anyagi kár, amit a falak megtisztítása, újrafestése okoz.

7

Mit lehet tenni az illegális falfirkák ellen? Nem sokat, pedig a törvényeket szigorították, de a tettenérés, bizonyítás nehéz. Erre kínál most jó megoldást a cseh szakemberek által kifejlesztett számítógépes program (TagBust), amely nem más, mint a falfirkászok kézjegyéről és a városban látható egyéb falfestményekről készített fotográfiák rendőrségi adatbázisa. Amikor a hatóságok őrizetbe vesznek egy falfirkászt, akkor a program összeveti az érintett személy alkotását az adatbázisban lévő munkákkal, figyelembe véve a stílust és az írásmódot. Állítólag már mi is érdeklődünk az eljárás iránt. Meglátjuk, mire megyünk vele…

5

9

6

Szilveszteri sokkhatás

2014. január elsején a fővárosban 210, Kecskeméten 8, Székesfehérváron 10 köbméter szemetet (sörösdobozokat, boros- és pezsgősüveget, konfettit, szalagot, petárda- és élelmiszermaradványokat, stb.) takarítottak el az utcákról, terekről, buszmegállókból, aluljárókból. Ehhez a mennyiséghez nyugodtan hozzáadhatjuk még saját szilveszteri „házi szemetünket”, az otthonunkban képződött különböző hulladékokat is.

2

Szerencsére a köztisztaság dolgozói hamar rendet teremtenek. Hihetetlen, de reggel már többnyire tisztaságra ébredünk. Saját lakásunkban, lépcsőházunkban azért nem mennek ilyen gyorsan a dolgok. Más szennyezés azonban nem oldódik meg ilyen hamar, nem múlik el ennyire nyomtalanul. Az állatok sérülésére gondolok, amelyet a petárdázás okoz. Páni rémület vesz erőt rajtuk, menekülnének, ha ezeket a szokatlan, légnyomással kísért, sistergő, robbanó hangokat meghallják. Jobb esetben csak nyüszítenek, asztal alá bújnak, kapualjakban, gödrökben reszketnek, rosszabb estben messzire menekülnek, kóbor állattá válnak, balesetet okoznak, vagy ránk éppen támadnak.

fb

Az állatbarátok különbözőképpen viszonyulnak a várható szilveszteri petárdázáshoz. Vannak, akik petíciót fogalmaznak meg, aláírásokat gyűjtenek a teljes tiltás (és a tiltás betartatása) érdekében, és vannak, akik jó tanácsokat is adnak az állattartóknak a zajhatások következményeinek elkerülésére, vagy legalább mérséklésére. Az Állategészségügyi Szolgálat például egy felhívással fordult a Facebookon a kutyatulajdonosok felé.

3

4

Ezen túl olyan szervezetek is akadnak, akik a petárdázókat és az autósokat is megszólítják, jóllehet kevés esélyük van rá, hogy meg is hallgatják őket. De legalább megpróbálták!

Sajnos a madarakkal és más, vadon élő állatokkal – az igazán elkötelezett állatvédőket leszámítva – még ennél is kevesebbet törődünk. Nem is nagyon tudjuk, mi történik velük. Csak sejtjük, hogy sokkot kaphatnak, végső kimerülésig rohanhatnak, élőhelyüket elhagyva súlyosan, vagy halálosan sérülhetnek. Csak, ha valamilyen extremitás történik, akkor válik nyilvánvalóvá, hogy alkalmi szórakozásunk milyen károkat okozott. Néhány évvel ezelőtt például az USA egyik tagállamában, Arkansas-ban több ezer rigó pusztult el egy tűzijáték miatt, mert a madarak megijedtek a szokatlan hangoktól, és épületeknek, autóknak, valamint egymásnak csapódtak.  Valóságos rigóeső hullott a szintén megrémült lakosokra.

Szilveszterkor is vigyázzunk tehát az állatokra, mindegy, hogy vadak, vagy szelídek, még akkor is, ha vannak, akik erről egészen abszurd módon gondolkodnak. „Megérdemli a sok rohadt dög, ezt a kis szilveszteri visszavágót! Egész évben nincs nyugalom tőlük, éjjel-nappal ugatnak 1000 decibeles hangerővel. Minket kutya-rasszistákat ki véd meg? Lassan már mindenhol halláskárosodást lehet kapni a sok ugató dögtől! (ateista bejegyzése a nemunyizd.hu-n)

Szerencsére a többség nem így gondolkozik. Természetesen mi sem!

1

Bűz van

Állattartó telepek, szennyvíztisztítók, hulladéklerakók, vegyipari létesítmények, mezőgazdasági üzemek, gondozatlan állóvizek, és persze másokkal nem törődő emberek is okozhatnak – eufémisztikus hatósági kifejezéssel élve – a „lakosságot nagymértékben zavaró kellemetlen szaghatásokat”.  Magam is tapasztaltam, hogy egyes településeken helybéliek égetnek gumit, kábeleket, olajos rongyokat és mindenféle egyéb veszélyes anyagokat. Ezek azonban többnyire csak alkalomszerűek, szemben az ipari, mezőgazdasági forrásokkal, amelyek folyamatosan, de legalábbis gyakran ontják a bűzt. Körülnéztem a neten, és kiválasztottam három esetet, mindegyik rendkívül tanulságos. Leginkább abból a szempontból, hogy, ha utánajárunk, hallatjuk a hangunkat, nagyobb az esélyünk a sikerre, mintha a jó sorsra és a szennyezők belátására bíznánk magunkat.

1

Kiszórt trágyalé

Az állattartók szomszédságában élőknek napi „élmény” a bűz. Különösen a disznótelepek környékén válik gyakran elviselhetetlenné a trágyaszag, pláne akkor, ha gazdálkodók még rá is tesznek egy lapáttal, ahogyan ezt a nagymacsi telep tulajdonosa, munkatársai tették (bővebben az esetről itt olvashat). A tárolókban gyűjtött hígtrágyát ugyanis meghatározott időpontokban öntözésszerűen rakták ki a földekre, de mivel nem dolgozták be azonnal, orrfacsaró bűz keletkezett. Teljesen ellehetetlenítették a környéken élők életét, nem tudtak ablakot nyitni, az udvarra ruhát teregetni, mert mindent áthatott a trágyaszag. Ez az áldatlan állapot évek óta tart, de most talán történik az ügyben valami, mert feljelentésük alapján a környezetvédelmi hatóság kiszállt a helyszínre, és a tapasztalt bűzhatás miatt megtiltotta a trágyázásnak ezt a módját. De, hogy véglegesen, vagy csak átmenetileg, nem tudhatjuk.

Elhanyagolt tórendszer

Az egyik ingatlankezelő, a főváros XI. kerületében, nem messze a könnyen megközelíthető Újbuda városközponthoz, kellemes, tiszta környezetben, jó levegőjű, élhető környezetben lévő lakásokat kínál. Ezzel szemben a valóság az, hogy jó levegő nincs, legalábbis a lakók egy része szerint, akik éppen a terjengő rossz szagok miatt pereskednek a kezelővel és az önkormányzattal. A szag forrása az a mesterséges tórendszer, amelyet a Hosszúréti patak duzzasztásával alakítottak ki, de amely az idők során -a megfelelő kezelés elmulasztása miatt- elmocsarasodott, elszennyeződött, veszélyes anyagokkal telítődött és bűzt áraszt. Olyan tömény csatornaszagot, amely lehetetlenné teszi a szellőztetést, az erkélyen való tartózkodást. A lakók a perrel azt szeretnék kikényszeríteni, hogy a tórendszert tegye rendbe a kezelő, folyamatosan tartsa karban, kotorja ki a medreket, dinamizálja a vízátfolyást, hogy több oxigénhez jusson az élővilág. Bízunk benne, hogy erőfeszítésüket siker koronázza.

2

Büdös gombaüzem

Vannak, akik nemes egyszerűséggel csak Büdösfalvának nevezi Kerecsendet, az ott működő gombaüzem és komposztáló által kibocsátott szag miatt. A probléma ugyanaz, mint a fenti esetekben, a bűz elviselhetetlenné teszi a mindennapokat, nem lehet szellőztetni, szabadban tartózkodni.  Arról nem beszélve, hogy ez a „kellemetlen szaghatás” az ingatlanok árát is csökkenti. Ráadásul a falu az iparűzési adóból nem kap semmit (mert a szomszéd település területén, de az ő határukban van a telep), viszont az összes kellemetlenséget, a bűzt, a szállítással járó zajokat, az életminőség romlását nekik kell elviselniük.

A lakosság emiatt évek óta, hol félpályás útlezárással, hol aláírásgyűjtéssel tiltakozik. Végül talán siker koronázza erőfeszítéseiket, a cég ugyanis ígéri, hogy megoldja a gondokat: egy korszerű, külföldről beszerzett gép segítségével, kilencven százalékkal csökkenteni fogja a kibocsátott szagot. Reménykedjünk, hogy így lesz.

3

Mit lehet a bűz ellen tenni?

Mindenekelőtt érdemes a vonatkozó jogszabályokat áttekinteni, és ezek alapján feljelentést tenni a zöldhatóságoknál, mert a bűzhatást is el lehet kerülni. Nem árt a környezetvédelmi hatósági eljárást is figyelemmel kísérni, mert ott is történnek néha furcsaságok. És – ha ügyfelek vagyunk – panaszt lehet emelni akár az engedélyezés ellen is. Ez esetben – a jogszabályok mellett – nem árt megismerkedni néhány fogalommal, és a jogszabályokban rögzített lehetőségekkel.

Ügyfélként vehet részt mindenki az eljárásban, aki olyan üzemek, gyárak közelében él, amely a környezetére hátrányos fizikai hatást gyakorol. Hatásterületnek azt a területet kell érteni, amelyre a létesítmény vagy tevékenység normális üzemmód mellet – például zaj keltésével, bűz okozásával, füst kibocsátásával vagy egyéb módon – folyamatosan vagy rendszeresen káros vagy zavaró hatást gyakorol. A hatásterület nem szükségképpen a létesítmény tőszomszédságánál kezdődik: egy magas gyárkéményből kibocsátott szennyező anyagok például többnyire a kéménytől távolabb kerülnek közel a talajhoz. Azt, hogy hol húzódik a hatásterület határa, csak egyedileg, a domborzati viszonyok az uralkodó széljárás és más tényezők figyelembevételével, az anyagi jogszabályokban esetleg megszabott határértékek alapján lehet megállapítani.

4

Jogszabályok

A 21/2001. (II. 14.) Korm. rendelet 14. paragrafusa így rendelkezik: bűzzel járó tevékenység során az elérhető legjobb technika alkalmazásával meg kell akadályozni, hogy a lakosságot zavaró bűz kerüljön a környezetbe. Az elérhető legjobb technika alkalmazását, az egyedi határértéket, illetőleg a lakosságot zavaró bűzzel járó tevékenység korlátozását vagy betiltását a közegészségügyi hatóság állásfoglalása alapján a környezetvédelmi hatóság hatósági határozatban írja elő.

23. § (2) e). A hatóság a helyhez kötött légszennyező forrás üzemeltetőjét a légszennyezés és a lakosságot zavaró bűzzel való terhelés megszüntetése érdekében a technológia korszerűsítésére, légszennyezést csökkentő berendezés létesítésére, intézkedési terv készítésére, annak megvalósítására, illetve egyéb műszaki intézkedésre kötelezhet.

Mindezeken túl a Polgári Törvénykönyvre hivatkozással birtokvédelmet is lehet kérni a jegyzőtől. A birtokvédelem a bejelentőt és minden érintett szomszédot megilleti, aki a szag miatt sérelmet szenved. Ha a jegyző a kérelemnek nem ad helyt, a helyi bíróság előtt keresetet kell indítani a szennyezés okozója, felelőse ellen, a zavarás megszüntetését kérve. Ahogyan ezt a kőérberki Tóváros lakói tették a közelükben levő, elhanyagolt tórendszer bűze miatt.

Állhatatosnak is kell lennünk, mert vannak zavaró tényezők, rések a jogszabályokban. A bűz megítéléséhez nincs objektív segítség, nincs határérték, a szagérzet szubjektív, egyénenként változó. Ráadásul a szag terjedését, intenzitását időjárás, széljárás is befolyásolhatja. Ki dönt tehát, és mi alapján arról, hogy zavaró, vagy nem zavaró egy bizonyos szag? Az önkormányzatoktól sem várhatunk sok segítséget, rendeleteik gyakran még minimális védelmet sem adnak. Pláne, ha a légszennyező cég ügyesen elhallgattatja a település vezetőit: sportpályához, óvoda-, út-, járdaépítéshez ad pénzadományokat. Mindezek ellenére érdemes a dolognak utánajárni, eljárásokat kezdeményezni, mert ha nem teszünk semmit, garantáltan nem fog történni semmi!

6

Liget Art

Folytatnám a Zöld Henrik által megkezdett városszínesítő sorozatot, ám ezúttal nem a szürke, koszos tűzfalak, hanem a szürke, koszos kerítések kifestőiről. Akik – szándékaik szerint – szintén színesítenék, vidámítanák a környezetet, elviselhetőbbé tennék az unalmas utcaképet. A szándék nemes, probléma akkor van, ha önjelölt „művészek”, mindenféle kontroll nélkül, illegálisan festegetnek ábrákat, képeket, feliratokat kapukra, kerítésekre. Az eredmény többnyire lehangoló: nem hogy szépítenék, inkább rondítják (pontosabban tovább rondítják) a kezelésbe vett felületeket.

A megoldás az lehet, ha maguk a tulajdonosok adnak megbízást, mondjuk verseny, pályáztatás révén. Akkor talán elkerülhető, hogy giccs, fércmunka, értelmezhetetlen firka kerüljön a falakra. Ilyen kísérlet már több is volt, legutóbb az egyik legkedveltebb budapesti parkban, a Városligetben. A Liget Budapest Projekt júliusban hirdetett pályázatot a Városliget használaton kívüli betonfalainak megújítására és kifestésére. A pályázat témáját a kultúra ás a zöld terület kapcsolódásában határozták meg. És itt van az én gondom. Nem igazán értem, hogy ezek a szürke betonfalak honnan, hogyan kerültek ide, miért nem bontották le inkább? Bármennyire is kedvesek, színesek ezek a képek, sehogyan sem illeszkednek a Városliget ősfái közé, a neoreneszánsz stílusban, 1885-ben, Műcsarnoknak épült, Olof Palme ház mögé. (Megjegyzem, a helyszín választása már csak azért is problémás, mert a képeket legfeljebb a véletlenül arra bóklászók tekinthetik meg, annyira eldugott helyen van.) Csak remélni lehet, hogy a betonfalakat, ahogy ígérik, előbb-utóbb, de legkésőbb 2018-ban elbontják, és akkor egy csapásra nyilvánvalóvá válna a kultúra és a környezet természetes kapcsolata.

De nem akarok fanyalogni, a pályamunkák elkészültek, a zsűri eredményt hirdetett, nézzük, mire mentek?

A verseny győztese Porpáczy Zoltán lett, aki daxLiget munkájával 125 ezer forintos készpénzt és 25 ezer forint értékű kulturális utalványt nyert.

1

2

Szombati Dorina életképeket ábrázoló műve második helyezést ért el, amellyel 50 ezer forint készpénzzel és 15 ezer forint értékű utalvánnyal lett gazdagabb.

3

Török Eszter élő mohahajas embercsoportja és Berettyán Gábor Budapest című terve holtversenyben a harmadik lett. Jutalmuk 25 ezer forint készpénz, és 10 ezer forint értékű utalvány.

4

5

Lignit

A Greenpeace megítélése szerint a hatalmas lignittartalékok legfeljebb 10 százalékát szabadna energetikai célokra használni, különben a káros anyag emisszió miatt az uniós erőfeszítések kudarcba fulladhatnak, azaz a tervezettnél lényegesen magasabb lehet a széndioxid kibocsátás, és nem sikerülne 2 Celsius fok alatt tartani a globális felmelegedést. A széndioxid kibocsátás növekedése miatti aggodalom azonban túlzó, mivel a megengedett kvóta az új üzemek üzembeállítása után sem változna. Szakértők véleménye szerint ugyanis „az emissziós cserekereskedelem részeként máshonnan vesznek majd kibocsátási kvótát, de a nettó kibocsátás nem emelkedhet.”

1

Kétségtelen ugyanakkor, hogy a szenes erőművek jobban megterhelik a környezetet, mint a gázos, a szél-, vagy naperőművek, de az új építésűek korántsem annyira, mint a régiek. Ma már nagyon sok pénzt költenek védelmi berendezésekre, filterekre, kénlekötő technológiákra, gépekre, amelyek radikálisan lecsökkentik a szénalapú létesítmények környezeti kockázatait.  Köztudott, hogy Európa nagyvárosaiban is találhatók ilyen, modernnek számító, tiszta szénerőművek. A régiek azonban valóban sok kárt okoztak. Elég, ha arra a kb. hatszáz amerikai szénerőműre gondolunk, amely az ország áramtermelésének 40%-át biztosítja, de amely egyben az összes CO2-kibocsátásának egyharmadáért is felelős.

Ráadásul a lignit felszíni bányászata holdbéli tájjá teszi a területet. Tegyük mindjárt hozzá, hogy a bányatulajdonosnak a kitermelés végeztével kötelessége a bánya területét rendbe tenni, rekultiválni, és ezt meg is teszik.

2

A lakosság viszont többnyire nem támogatja az ilyen erőművek építését, és nem csak a látvány miatt. Azt gondolják, az új építésűek is éppen olyanok, mint a régiek: füstöt okádnak, pernyét szórnak, betegséget okoznak. A többség nem fogadja el, akkor sem, ha magánvállalat, és akkor sem, ha az állam építené meg azokat. Egy magyarországi közvélemény-kutatás adatai szerint  a lakosság háromnegyede  nemet mondott arra a kérdésre, hogy egyetért-e azzal, hogy állami/vállalati részvétellel újabb szénerőmű blokk épüljön Magyarországon, és mindössze 5%-a értett egyet teljes mértékben (erről bővebben itt).

Persze nem mindenhol van így. Skóciában éppen az ellen tüntettek, mert be akartak zárni néhány szénerőművet, Lengyelországban pedig a lignitbányászok zavarták el az engedély nélkül, magánterületre tolakodó grínpíszes aktivistákat.

A lakosságnak van még egy keményebb szempontja is, ez pedig az ár. Még a gazdagnak számító németek körében is megnőtt azoknak az aránya, akik az energia tisztasága helyett annak árát tekintik elsődlegesnek. Magyarországon pedig még inkább ez a helyzet. A TNS Hoffmann tavalyi felvételéből kiderült, hogy a megújuló energiaforrások népszerűsége pusztán elvi szintű, mivel „a lakosság jelentős többsége, 69 százaléka meghatározó szempontként említette az energia árát. A lakosság nagyobb része nem lenne hajlandó többet fizetni a villamos energiáért, ha azt drágább energiaforrásokból állítanák elő – még ha az megújuló is.”

3

A Greenpeace tiltakozásának időzítése semmiképpen nem nevezhető szerencsésnek. Éppen most, az ukrán válság és a németországi atompark lecserélésének idején. Az orosz szállítások bizonytalanná váltak, a németországi atomreaktorok helyébe pedig olcsóbb üzemű szénerőműveket állítottak be. Állítólag csak átmeneti jelleggel, amíg az óriási szubvenciókkal támogatott alternatív (nap- és szélenergián nyugvó) rendszer teljesen ki nem épül. Meglátjuk.  Azt is, mit fognak szólni a német polgárok, hogy az átállás költségeit velük akarják megfizettetni. És mit szólnának a magyar fogyasztók, ha velük is ugyanezt tennék?

Akkor hol is áll a mérleg nyelve? A legjobban talán egy, a németországi helyzetet elemző írás mutat rá a lényegre. Az átállás (az atomerőművek helyett megújuló energiaforrások beállítása) miatt „nem hogy csökkent, hanem inkább nőtt a széndioxid kibocsájtás. Ez azért alakult így, mert a megújulókkal van egy nagy baj: ha nem süt a nap, vagy nem fúj a szél, akkor nincs áram. Ha meg sokat süt, és sokat fúj, akkor nagyon sok van. Ezért olyan erőművek kellenek támogatásul, amelyeket könnyen lehet fel- és lecsavarni. Ebben a kategóriában pedig a legolcsóbbak a szénerőművek jelenleg. Vagyis egyelőre minél nagyobb a megújulók aránya a német piacon, annál fontosabbak lettek a szénerőművek, amelyek képesek kiegyenlíteni a nagy ingadozásokat.”