Élő kápolna a Mária-zarándok úton

Még tavaly nyáron adtunk hírt arról a különleges új-zélandi templomról, amelyet Barry Cox a saját kertjében épített. A fáma szerint világjárás közben „beleszeretett” a templomokba, talán a sokféleségük ihlette meg, talán az a különleges hangulat, aura, amely akkor is rabul ejti a látogatót, ha nem hívő. Bárhogy is történt, a világ hálás lehet neki, mert bámulatos lett az építmény. Sőt, talán az „épített-építmény” szavak nem teljesen pontosak, az „ültetett” már annál inkább. Ez a templom ugyanis élő fából készült, azaz egy előre elkészített fém vázra futatta fel az arra alkalmas fajtájú fákat Barry Cox. Az eredmény egy csodálatos tér: szép látvány kívülről is.

Aki kíváncsi egy ilyen természetközeli imahelyre, most nem kell, hogy messzire utazzon. Elég, ha kirándul egyet a sződi magánerdőbe, a Mária-útra. Ott ugyanis tavaly az Ilona-Malom Műhely szakemberei lelkes helyi lakosok segítségével, együtt építettek meg egy szabadtéri fűzfakápolnát.

fuzfa_kapolna

A kápolnát dr. Beér Miklós váci megyéspüspök áldotta meg. A kápolnáról további fotókat a műhely Facebook oldalán láthatunk.

Misztikus erdők

erdo_1Különös látványt nyújt a lengyelországi Nyugat-Pomerániában az az erdő, amelynek 400 fája egyazon irányba görbül. A faállományt 1930 körül ültették az akkori Németországban. A fák egy éles 90-fokos fordulat után hagyják el a földet, mielőtt kecses ívben visszafordulnának függőleges helyzetükbe. Senki sem tudja, miért hajlanak így, de vannak, akik a havazást, és vannak, akik szándékos beavatkozást okolják e furcsa jelenségért.  A fák növekedési irányát, hajlatát ugyanis mesterségesen is lehet befolyásolni.  Erre magam is gyanakodtam, amikor Heves megyében Zöld Henrik kolléga megmutatta ezt az „ikerfát”.

erdo_2

Nem valószínű, hogy manipulálták volna viszont azt a belgiumi erdőt, amelynek talaját sűrű, kékeslila színű virágszőnyeg borítja.  A neten éles vita bontakozott ki arról, hogy a növény harangvirág, jácint vagy kékcsengő (bluebell), de a lényeg nem ez, hanem az, hogy az erdő misztériumát, titokzatosságát, gyönyörűségét még a fotókon is nagyszerűen lehet élvezni.

erdo_3