Féktelen pazarlás

Többször írtunk már róla (itt és itt), mennyire visszatetsző és disszonáns, hogy míg sokan éheznek hazánkban – egyes fejletlenebb régiókról, mint például Afrika nem is beszélve – addig tonnaszámra dobjuk kukába az élelmiszert.

Meglátásunk szerint alapvetően két aspektusa van a kérdésnek: környezeti és etikai. Mivel nem erkölcstani blog vagyunk, így utóbbi kifejtésétől megkímélem kedves olvasóinkat, de azért jelzem: ahelyett, hogy a szemetesbe dobnák a fölöslegessé vált ételeket, odaadhatnák a környezetünkben élő rászorulóknak. És mint tudjuk, jobb adni, mint kapni.

A probléma környezeti nézőpontja összetett, több szinten mutatkozik meg. Az első az élelmiszeripar szintje. Egyébként is sok rosszat hallani az ágazatról, de ez különösen fájó pont, legalábbis szerintünk. Elég egy sérült csomagolás, egy – némi túlzással – nem szabályos alakú termék, és máris megy a kukába az étel, jóllehet a gyár dolgozói között is akadnak olyanok, akiknek jól jönne az, nem is beszélve az árvaházakról, hajléktalanszállókról, szociális intézményekről.

pazarlas

A második szint: a kereskedelem. A nagy áruházakban tonnaszámra marad olyan étel, amit ahelyett, hogy eljuttatnának a rászorulókhoz, különböző anyagokkal összekeverve emberi fogyasztásra alkalmatlanná tesznek. Hallhatunk ezzel kapcsolatban pozitív kezdeményezésekről is, most például Franciaországból. A francia parlament arra kötelezné a nagyobb áruházakat, hogy az eladatlan, de még emberi fogyasztásra alkalmas élelmiszereket adományozzák el. Az új törvény egyértelműen megtiltja, hogy a megmaradt élelmiszereket egyéb eladatlan termékekkel összekeverve tegyék ehetetlenné. Ráadásul a 400 négyzetméternél nagyobb áruházak jövő év júliusáig kötelesek hivatalos szerződést kötni néhány jótékonysági szervezettel. Amennyiben nem így tesznek, vezetőik 75 ezer eurós (azaz majdnem 25 millió forintos) bírságra, vagy akár két év börtönre számíthatnak. Ahogy Guillaume Garot egykori élelmiszeripari miniszter fogalmaz: „felháborító azt látni, ahogy a fehérítőt a még fogyasztható élelmiszerekkel együtt öntik a szupermarketek szemeteseibe.”

Hazánkban egyelőre hasonló törvény nincs, azonban az örömteli, hogy az Élelmiszerbank révén egyre több termék jut el a rászorulókhoz, ahelyett, hogy hulladékként végezné. Nemrégiben találtam az információt, hogy a Magyar Élelmiszerbank Egyesület, megalakulása óta összesen több mint 34,4 ezer tonnányi élelmiszert osztott szét az országban, a szállítmányok értéke összességében meghaladta a 14,4 milliárd forintot.

pazarlas_2

A harmadik és egyben legfájóbb szint: a háztartások. A Vidékfejlesztési Minisztérium adatai szerint Magyarországon egy család átlagban évente 100 kg élelmiszert dob a kukába. Az iparra és a nagykereskedelemre vajmi kevés ráhatásunk van, azonban otthon, családunkban komoly a felelősségünk. Feladatunk és kötelességünk, hogy gyermekeinket, mintaadással, példamutatással tereljük a tudatosság irányába. Ha azt látják utódaink, hogy „divat” kidobni az ételt, vagy megvenni egy csomó felesleges holmit, akkor tőlük sem várhatjuk el, hogy másképpen cselekedjenek. Ha mindenki így élne, így viselkedne, akkor hamarosan lakhatatlanná tennénk már így is megviselt bolygónkat. A dolgunk nem nehéz: csak annyi ételt készítsünk, annyit vásároljunk, amit értelmesen fel tudunk használni.

Szerintünk akkor járunk el helyesen, ha a rendelkezésünkre álló véges erőforrást okosan, pazarlás nélkül használjuk a magunk és környezetünk boldogulására, ugyanakkor arra is tekintettel vagyunk, hogy ezeknek a javaknak az előállítása rendkívül komplex módon ugyan, de jelentős terhet ró környezetünkre. Azt gondoljuk, hogy az élelmiszerek kidobása, a morális problémákon túl, ugyanolyan visszaélés erőforrásainkkal, mintha cél nélkül folyatnánk a vizet, vagy éppen a trópusira fűtött lakásunkat szellőztetnénk télen, hogy elviselhető legyen a hőség.

Csak azt tudjuk Önöktől kérni, hogy ne dobjanak ki semmilyen ételt! Csak annyit vásároljanak, készítsenek el, ami elfogy. Ismerik a régi szlogent, miszerint a mérték, az érték. Ha mégis maradna valami, akkor pedig egyszerű a dolgunk: adjuk oda annak, aki rászorul, és örül is egy kis segítségnek.

Élelmiszerpazarlók 2- A jólét hátulütői

Az idei Környezetvédelmi Világnap alkalmából készített összeállításból az derült ki, hogy leginkább a gazdagabb országok polgárai bánnak az élelmiszerekkel pazarlóan (itt olvashatja).

Ezen országok hatalmas hulladéktermelése környezeti, etikai és gazdasági problémákat is felvet. Találóan fejezte ki magát egy német újságíró, amikor azt mondta: “We have become a society of abundance and harbor a throw-away mentality.” (Szó szerinti fordításban: a jólét társadalmává és az eldobás mentalitásának kikötőjévé váltunk.)

4

Nézzük a legnagyobb pazarlók 10-es toplistáját ebből az összeállításból:

1. Amerikában hozzávetőlegesen 48,3 milliárd dollár értékben az élelmiszerek 30 százaléka megy szemétre minden évben. Ez a mennyiség egy főre vetítve 760 kilogrammot tesz ki. A veszteséghez még hozzáírhatjuk az előállítás és a feldolgozás költségeit, az energiát, növényvédő szereket, vizet stb.

2. Angliában ez az egyik legnagyobb környezeti, gazdasági és társadalmi probléma. A háztartásokból évente 7 millió tonna étel, ital kerül ki (átlagosan 470 font értékben), aminek fele még étkezési célra felhasználható lenne. Egy főre itt 560 kg élelmiszer-hulladék jut évente.

3. Kanadában, a világ egyik legjobban táplált embereinek országában évente 27 milliárd dollár értékű élelmet vetnek szemétre. Személyenként számolva ez 640 kilogrammot tesz ki.

4. Németországban csaknem 11 millió tonna élelmiszer-hulladék keletkezik, aminek több mint fele (60 százaléka) a háztartásokban képződik. Évente átlagosan minden ember 540 kiló élelmet dob ki.

5. Ausztráliában 5,2 milliárd dollár értékben, 4,5 millió tonna élelmiszert pazarolnak el. Fejenként 640 kilogrammot.

6. A dánoknál minden lakosra évente, átlagosan 660 kiló élelmiszer-szemét jut. Ez az 540,000 tonna veszteség 16 milliárd euróra rúg.

7. Norvégiában az éves hulladéktermelés eléri a 335,000 tonnát. Személyenként 620 kiló élelmiszert pazarolnak el a jólétben élő norvég polgárok.

8. A holland fogyasztók, fejenként több mint 610 kg ehető élelmiszer dobnak ki, 2,4 milliárd euró értékben. A gyártók, a forgalmazók, szállodák és éttermek, és szupermarketek hulladék további 2 milliárd euróval járulnak hozzá a veszteségekhez.

9. Malajziában, a konyhákból nap, mint nap közel egymillió kilogramm ételt kerül a szemétbe.

10. Finnországban minden évben a fogyasztók, az élelmiszer-szolgáltató szektor, a kiskereskedelmi szektor és az élelmiszeripar együtt 335-460,000,000 kg (fejenként 460 kiló) élelmiszer-hulladékot „termelnek”.

2

És hogy állunk mi? A toplistán ugyan nem említenek bennünket, de a szemétdombra tőlünk is jut bőven. A fejenkénti 40 kiló ugyan meg sem közelíti a jóléti államok számait, elégedettségre még sincs okunk. Az az évi 400,000 tonna élelem, amit kidobunk, nagyon sok éhes száj betömésére lenne elegendő. A következő részben ezért azt nézzük meg, mit lehet tenni a pazarlás ellen.

Az antibiotikumos csirke

Az egészséges ételekre áhítozók egyre népesebb táborában pillanatok alatt leértékelődnek azok a termékek, amelyekről kiderül, tele vannak vegyszerrel, gyógyszerrel, nem természetes alapanyaggal. A leértékelődést felháborodás, botrány követi és komoly presztízsveszteséggel is járhat. Így járt a Kentucky Fried Chicken (KFC) Kínában, akiről kiderült, hogy olyan farmerektől vásárolt csirkehúst, akik hormonkeverékkel dúsították és tucatnyi antibiotikummal tömték az egészségtelen körülmények között tartott, éjjel-nappal etetett állatokat.

Ne higgyük, hogy ilyesmi csak Kínában fordulhat elő. Johannes Remmel, a németországi fogyasztóvédelmi hivatal szakértője szerint a németországi csirkeállomány 96 százalékát kezelik a tenyésztők antibiotikummal. Az erős gyógyszert eddig preventív jelleggel adagolták, hogy megelőzzék az állatállomány megbetegedését. Az antibiotikumok hatására azonban az állatok természetes immunrendszere meggyengült, gyakori, hogy a felnőtt egyedek már a lábukra sem tudnak állni. http://manna.ro/porta/antibiotikummal-fertozott-csirkehus-2011-11-24.html

Könnyű belátni, hogy aki ezt az ügyet megpendíti, és magát anti-antibiotikus termelőnek, forgalmazónak tünteti fel, könnyen versenyelőnyre tehet szert. Ez lehetett a kiindulópontja Panera Bread nevű pékségeket, kávézókat, éttermeket stb. fenntartó amerikai cégnek, amikor reklámjaiban az antibiotikumokat használó farmereket lustáknak titulálta, magát pedig olyannak, aki a nehezebb, de egészségesebb utat választotta. Az egyik reklámgrafikáján látható gyógyszerkapszula formát öltő állatka így bölcselkedik: “A kemény munka végül megtérül. De a lustaság hamarabb kifizetődik.” 

A farmerek persze ekkora sértés hallatán felkapták a vizet. Egyik szószólójuk szerint ostobaság azt mondani, hogy a csirkék felnevelése megfelelő gyógyszerekkel (időnként szükséges antibiotikummal) lustaság. Vagyis a gazdálkodók, akik törődnek az állataikkal, nem lusták!  A Panerának most nincs könnyű helyzete, nem győz elnézést kérni:”Soha nem állt szándékunkban megsérteni senkit a reklámokkal, főleg nem a gazdákat. Őszintén nagyra értékeljük a kemény munkájukat!

De a nehéz kő elrepült, kérdés, mi lesz a hatása. Két lenyomat maradhatott a fogyasztókban. Az egyik, hogy a cég általánosításával megsértette a tisztességesen dolgozó farmereket, a másik hogy a Panera Bead az antibiotikum-mentes termelés élharcosa, termékei forgalmazója. Azt hiszem ez utóbbi erősebb és főként jövedelmezőbb. Talán az ilyen hangvételű reklámok is hozzájárulhattak a cég látványos sikereihez. A Panera Bread 2012-ben 28 százalékos növekedést ért el, egy alapvetően lassuló piacon (Hvg)