Címke: Paks

Megesszük a jövő nemzedék kenyerét

Közzétéve Szerző:
Válasz

Év eleji listakészítés a tennivalókról – így foglalható össze Szabó Marcellal, a jövő nemzedékért felelős ombudsman-helyettessel folytatott beszélgetésünk. Szóba került Paks felújítása, a Szigetköz megmentése, a talaj kizsigerelése. Mit tesz a hosszú titulusú jogvédő azért, hogy ne együk meg a jövő nemzedék kenyerét.

– Blogunk vitába szállt korábbi kijelentésével, miszerint a gazdasági válság egyik legnagyobb vesztese a környezetvédelem. Álláspontunk szerint a pénzhiány innovatív, energiatakarékos megoldásokra sarkall mindenkit.
– Valóban van a válságnak egyfajta pozitív hatása, ám ez inkább abban nyilvánul meg, hogy nem valósulnak meg olyan környezetkárosító beruházások, amelyek máskülönben felépülnének. Abban is van igazság, amit mondanak, hiszen az emberek, a döntéshozók a krízis hatására fogékonyabbak olyan kérdésekre, amelyek korábban kevésbé mozgatták meg őket, így például az energiatakarékos házak építése egyre többeket érdekel. Ma ez még nagyon költséges és az emberek többsége meg sem engedheti magának, de már az egyszerű hőszigetelés is nagyon sokat segítene a jelenlegi környezetterhelésen. Ezzel párhuzamosan kezd egyre köztudottabbá válni, milyen rossz irányba halad a világ. Nem biztos, hogy a mindennapi életben ezt mindenki pontosan meg tudja fogalmazni, de azt sokan tudják, hogy mind a biodiverzitás-, mind a klíma-védelem zsákutcába jutott. A gazdasági válság egyértelmű negatív hatása, és a korábbi állításomban is erre utaltam, hogy miközben az államoknak direkt és indirekt módon egyre több pénzt kellene költeniük a környezet védelmére, a jelenlegi globális krízisben erre egyszerűen nincs mód. Nem feltétlenül konkrét dolgokra akarok rámutatni, de a jövő nemzedékek iránti méltányosság értelmében bizonyos pénzeket meg tudnánk spórolni magunkon, a saját generációnkon, de nem spórolhatunk meg a gyerekeinken és unokáinkon.
– Ön nem említ konkrétumokat, majd megtesszük mi. Miközben Európa éppen elfordulni látszik az atomenergiától, Magyarországon Paks fejlesztése van napirenden.
– Muszáj ennek kapcsán arról beszélnem, hogy mi az én feladatom és mi nem. Az a kötelességem, hogy az olyan lépések megtétele ellen tiltakozzam, amelyek a jövő nemzedékek alkotmányos jogait érintik. Ami nem az én hivatalom feladata, hogy alternatív környezetpolitikát készítsünk. Atom-energia ügyben az a dolgunk – amit az elődöm is nagyon jól csinált –, hogy mindenkiben tudatosítsuk: mi a döntés tétje. Ehhez pedig minden információt a döntéshozók és a polgárok rendelkezésére kell bocsátanunk. Paks fenntartása a legakutabb és legizgalmasabb kérdés. Mind az atomenergiával, mind a szén alapú energiatermeléssel kapcsolatban nagyon komoly aggályaink lehetnek, mivel mindkettő jelentősen terheli a környezetet. Az előbbi jelentős kockázatával, a hulladékkezelés megoldatlan kérdéseivel, utóbbi pedig a légkör szennyezésével és az energiaforrások kimerülésével okoz nehézséget. Személyes meggyőződésem, hogy a megújuló energiaforrások használata célszerűbb lenne. Azonban ha a továbbhasznosítás mellett születik döntés, akkor arra kell törekedni, hogy a legjobb technológiákat használják a felújítás, élettartam-növelés során.
– Nagyon politikus választ adott. Talán ezért nem szeretik annyira bizonyos zöld csoportok.
– Kire gondol?
– Például a Reális Zöldekre. Bős-Nagymaros kapcsán kemény kritikákat kapott.
– A Reális Zöldeknek, azon kívül, hogy a nagymarosi vízlépcső felépítését szorgalmazzák, nem látom, hogy milyen más, környezetvédelmi kérdést képviselnek. Mintha olyan speciális környezetvédelmi csoport lennének, amelynek a fő célja egy erőmű-beruházás megvalósulása. Szokatlan kombináció. Az ember életében vannak nagy szerelmek, nekem a Duna-ügy ilyen. Abban reménykedem, hogy ez a szerelem makulátlan marad. Egyetemista korom óta azt szeretném elérni, hogy a Dunát visszatereljük az eredeti mederbe. Látom a rengeteg megoldatlan környezeti problémát a Szigetközben, amelynek egy részét a Duna visszaszerzése megoldaná, más részéhez egyéb intézkedésekre lenne szükség. Azt szeretném, ha megvalósulna az, amit az országgyűlés 1991-ben elhatározott és létrejönne egy osztrák-szlovák-magyar nemzeti park a Szigetközben.
– Jövőképnek szép, de milyen konkrét, rövid távú céljai vannak?
– A jövő nemzedékért felelős ombudsman-helyettesi tisztség legfontosabb feladata az Alaptörvény P cikke szerint bevezetett „nemzet közös öröksége” fogalmával kapcsolatos. Ez az örökség az erdőkre, a természetes vizekre, a földekre, a biológiai sokféleségre, különösen a hazai állat és növényfajtákra mondja ki, hogy e természeti erőforrásokat a jövő nemzedékek számára alkotmányos kötelezettség legalább olyan jó állapotban örökül hagyni, mint ahogy most vannak. Ebből a legkonkrétabb cselekvési kötelezettségem most a készülő erdő-törvénnyel kapcsolatos. Az Országos Természetvédelmi Tanács már tárgyalta a törvény új tervezetét, amely aggodalmakra ad okot. Miután még egy formálódóban lévő tervezet, nem mennék bele a részletekbe, de amennyire lehet, az együttműködő alkotmányosság híve vagyok, ezért minél előbb jelezzük az aggályainkat, annál több esélyünk van a tényleges javításra. Nem az a fő célom, hogy sokat szerepeljek a sajtóban, inkább hasznos szeretnék lenni. Úgy látom, hogy a javaslat visszalépést jelent a környezetvédelem jelenlegi szintjéhez képest, az erdészeti-gazdasági érdekeket előtérbe helyezi a környezetvédelemmel szemben. A másik, szintén akkut probléma a termőfölddel kapcsolatos. A mezőgazdasági termőterületek tulajdonviszonyai fontos kérdést jelentenek, hiszen minél inkább segíti a törvény a kisebb tulajdonosokat, annál nagyobb az esély arra, hogy nem vállalkozásszerűen fogják a földet használni, hanem egy több nemzedékre szóló, családi erőforrásként, amelynek megőrzéséért a kisközösség mindent el fog követni. A latifundiumokat el kell kerülni. A talaj kimerülésével kapcsolatban sokkal kevesebb szót hallunk, mint a tulajdonviszonyokról, pedig azt mondják a szakértők, hogy jelenleg is túlhasználjuk a mezőgazdasági termőföldet, kizsigereljük. Mint a jövő nemzedékért felelős ombudsman-helyettes mindent meg kell tennem annak érdekében, hogy ne együk meg a jövő nemzedékek kenyerét.

A civilek és az ördög

Közzétéve Szerző:
Válasz

Az ördög a részletekben rejlik. Ez jutott eszembe, amikor a kormány környezetpolitikai teljesítményének félidei civil értékelését olvastam. A cél világos, támogatandó, fontos. A civilek tartsák szemüket a mindenkori kormányon, kérjék számon ígéreteit, értékeljék teljesítményét, és húzzák rá a vizes lepedőt, ha megérdemli. Az azonban elvárható, hogy az értékelés objektív, részrehajlástól, politikától mentes legyen, és az is, hogy az értékelő – számunkra ezt jelenti az ördögöt – módszertana támadhatatlan legyen.

Tudnunk kell, hogy pontosan mit és hogyan értékeltek, különben nem ér semmit az egész, politikai célzatú, hiteltelen irománnyá válik.

Nézzük először a metódust. A dokumentum bevezetőjében azt olvashatjuk, hogy „az értékelés kialakításában kilenc civil szervezet több mint harminc szakértője vett részt, a megfogalmazottakkal kapcsolatban összesen 42 civil szervezet jelezte egyetértését”. Ha jól értem, ez azt jelenti, hogy egy-két szakértő megfogalmazta az adott problémát, a többiek pedig egy ötös skálán osztályozták abból a szempontból, hogy kormányzati intézkedések hatására javult-e avagy romlott a környezet állapota, illetve a környezet biztonsága. Az osztályzatok jelentése:

1 – nagyon gyenge környezetpolitikai teljesítmény

2 – gyenge környezetpolitikai teljesítmény

3 – közepes környezetpolitikai teljesítmény

4 – jó környezetpolitikai teljesítmény

5 – kiváló környezetpolitikai teljesítmény

Most tekintsünk el attól az egyszerű ténytől, hogy a környezet állapota, illetve a környezet biztonsága nem kizárólag kormányzati intézkedések hatására romlik, vagy javul, abban bizony más dolgok is közrejátszanak (nemzetközi hatások, gazdasági tevékenység, a társadalom beállítódása, aktivitása stb.), így, akik csak a végeredményt nézik, könnyen téves következtetést vonhatnak le. (Ha rosszabbnak érzik a környezeti állapotokat a korábbinál, akkor ezt nyilván gyenge kormányzati teljesítménynek fogják értékelni.) Ezt tehát hagyjuk, de azt mindenképpen tudnunk kellene, hogy voltaképpen mit értékeltek? Ha azt, ami az egyes témák kapcsán a dokumentumban szerepel, az súlyos módszertani hiba. Azért, mert állást foglal, sugalmaz, befolyásol.

Nézzünk két példát. Azért ezeket, mert korábban már foglalkoztunk velük, így van róluk némi ismeretünk. (Vastaggal jelöltem a befolyásoló részeket.)

„A kormány töretlenül továbbvitte a paksi atomerőmű üzemidő-hosszabbítását a fukusimai atomkatasztrófa ellenére is. A felelős NFM miniszter többször propagandabeszédet is mondott a stressz tesztek első fázisaiban, előre kihirdetve Paks „biztonságosságát”. A biztonsági és társadalmi kérdéseket fokozottan háttérbe szorították a paksi érdekek érvényesítése érdekében. Már a Paks jövőjét tervező dokumentumok is értékes milliárdokat vonnak el közpénzekből az olyan valóban gazdaságélénkítő, tiszta, biztonságos és környezetbarát megoldások elől, mint az energiahatékonyság és a megújulók.”

Nos, erre mit lehet válaszolni? Azt biztosan nem, hogy jó, vagy kiváló környezetpolitikai teljesítmény.

„Az almásfüzitői vörösiszap-tározók környékén a talajvíz vörös iszap eredetű szennyezettsége a határértékek többszázszorosa. Az MTA FKI megállapította:„A megfelelő műszaki védelem nélkül épült lerakókból a szennyezett vizek komolyabb akadály nélkül keverednek a talajvízzel és jutnak a Dunába.” A cég ennek ellenére évi 412 ezer tonna hulladékból – amelyből 132 ezer tonna, toxikus fémeket tartalmazó veszélyes hulladék – készülő „komposzt” lerakására kapott engedélyt. A zöldek figyelemfelhívása ellenére a környezetvédelmi és vízügyi hatóságok nem léptek fel a kockázatos tevékenység ellen.”

Ez a passzus még az előzőnél is tendenciózusabb, mivel csak az álláspontját erősítő tekintélyre hivatkozik (MTA FKI), de azokra nem, akik ennek ellentmondanak (ELTE, MTA elnök, MTA Talajtani Kutatóintézet). A határértéket többszázszoros túllépéséről is kiderült, hogy hibás mérés eredménye.

Ilyen felvezetés után nem marad más választási lehetősége a tájékozatlan természetvédőnek, mint a – bolddal jelölt- részletekben megbúvó ördög útját követni.

Zöld fény vagy Kékfény?

Közzétéve Szerző:
Válasz

Avagy, hogy kerül Paks a Kékfénybe?

Igen, nem tévednek, jól látják, a kérdésem valóban ez, hogy kerül Paks a Kékfénybe? A ritmusos, pörgő izgalmat igérő zene és a felvezetés így szólt: „Nemzetközi bűnbandák, kuruzsló tanárnő, idősek kifosztásra szakosodott bűnbandák, utazó bűnözők és egy megdöbbentő összeállítás, arról, hogy évente 60 millió tonna veszélyes anyagot szállítanak Magyarországon. Önök a Kékfény adását látják.” Nos, nem néztem, csak a háttérben hallgattam, így is elég megdöbbentő volt. A hírek is és valahol az a szakmaiatlanság, amelybe gyakorta belefutunk. Ahogyan a szerkesztőségek egyenlőséget tesznek jogszerű és jogszerűtlen, felügyelt, engedélyezett és engedélyeket átjátszó, a hatóságot megtévesztő gyakorlat között.  Mert úgy tűnik, ennek a szerkesztőségnek is egy fontos, a zene dobogtassa meg a fáradt vénákat, a felvezető szenzációhajhász felsorolása pedig hozza a nézőszámot.

A felvezetés szerint „60 millió tonna veszélyes anyagot szállítanak évente Magyarországon”. Ennyi, nem több. Az, hogy ez egy bűnügyi műsorban szerepel, eleve azt sugalja, hogy teszik ezt jogtalanul, engedély nélkül – a gonoszok. Csodálkozom. Magyarország egyike azon tagállamoknak, ahol a veszélyesanyag-szállítást a legszigorúbban szabályozzák. Mert, ugye egyikünk sem feltételezi, hogy veszélyes anyagaink nekünk nincsenek, hogy nap mint nap azzal, ahogyan mint átlagemberek élünk, szemetelünk, mosunk, festünk, nem termelünk sok sok száz és ezer tonna veszélyes anyagot. Amit ugye ideális esetben össze is gyűjtünk és el kell szállítani. Ráadásul fogyasztási mániánkban gyártjuk a műanyagokat, és működtetjük az ipart, a vegyi és gyógyszeripart, amelyre egyébként büszkék vagyunk. És ugye a veszélyes anyagokat, még ha azok ipari anyagok is – el kell szállítani.

De hogy kerül Paks a Kékfénybe? Miért dönt úgy a szerkesztőség, hogy krimibe illő zenei aláfestéssel az elmúlt 10 év „négy kirívó katasztrófájaként” a tiszai cián szennyezést, a Paksi Atomerőmű balesetet (?), a dorogi hulladékégető szennyezést és a kolontári gátszakadást és iszapömlést sorolja.

Mondhatom, egészen egyszerűen úgy, hogy a szerkesztő riporter a nukleáris hulladékkal, a honi nukleáris energiát termelő Paks felemlegetésével oldotta meg a legegyszerűbben – és tegyük hozzá a legrövidebb asszociációs idővel – azt, hogy a kedves néző egyből tudja, milyen komoly dologról van is itt szó. És milyen ügyes a hatóság, hogy ezeket a veszélyes anyagokat szállító gazembereket lefüleli.

Végül megnyugszom, csak egy pr-be hajló filmről, időzített tudósításról van szó, amely arra volt hivatott, hogy bemutassa a hazai Katasztrófavédelem Iparbiztonsági Főfelügyeletének csapatát, akik a veszélyes anyagokat jogtalanul Magyarországon keresztül szállítókra lecsapnak. Hatékonyan és szakszerűen. Mondom, megnyugodtam. Csak az idegesít, hogy a tudósítás akaratlan (akarva?) beleavatkozott abba, ahogyan ezek után az átlag néző a veszélyes anyagokat, a veszélyes hulladék szállításáról szóló híreket nézi majd. A néző, aki épp oly háttérzajként bele bele hallgatott nézett ebbe a riportba, legközelebb, ha a Paksi atomerőmű veszélyes anyagainak szállításáról hall majd, azt fogja gondolni, hogy „Kékfénybe vele!”. És ez ostobaság, no meg képmutatás. Veszélyes képmutatás.

A Kékfény adását megnézheti on-line (A rendhagyó összeállítás az adás 7.percében, 6:10-nél kezdődik).

 

A frászt hozzák rám, már megint

Közzétéve Szerző:
Válasz

Az előzményekről, rendhagyó módon

2011. decemberében konkrét nyilatkozat hangzott el arra vonatkozóan egy kormánytagtól, hogy új atomerőmű épülhet Magyarországon. Szegedi tudósítás szerint, hallgatói kérdésekre válaszolva Fellegi Tamás miniszter ezt mondta: „Magyarországnak szüksége van egy 2000-2500 megawatt teljesítményű atomerőműre, ami 2030-tól üzemelhetne, ez a következő 30-40 év energia stratégiájának egyik kiemelt iránya”. Mondta ezt a miniszter arra alapozva, hogy a magyarországi szakemberek évtizedek óta magas színvonalon és európai összehasonlításban példás előrelátással és intézkedési tervekkel menedzselik a hazai atomenergia termelést. Gondolom ekkor került fel a Greenpeace feketelistájára és kampány-naptárjára.

Leültek hát év ez elején a grínpíszesek és időszerűnek ítéltek egy felháborodást kora tavaszra időzíteni, még mielőtt megtelepedne valamilyen ésszerű gondolat a magyar átlagpolgárban, hogy 2030-ra új atomerőművet építünk, s ezzel biztosítjuk az ország energiaszükségletének közel 35-40 százalékát, például ahelyett, hogy méregdrága gázzal számolunk. (Az alternatív villamos energiatermelésről csak azért nem írok most, mert egyrészt támogatom térnyerését, másrészt, igyekszem reálisan gondolkodni és évtizedek óta tapasztalom, hogy elenyésző mértékben sikerül csak növelni előállítását.)

Friss márciusi frász

Nos, Paks nem csak felkerült a Greenpeace feketelistájára, hanem listavezető lett a napokban.  S mivel a budapestiek igen gyakran megfordulnak a Blahán a Greenpeace ezért rendezett épp ott szabadtéri bemutatót, kiállítás-kampányt az atomerőművek ellen.  Csernobil-Fukushima-Paks tengely a félelemkeltő kampány kulcsüzenete.  Nem törődve a három erőmű teljesen különböző helyzetével, szakmai/technikai paramétereivel, azzal az aprósággal, hogy a világ 3 egészen más szegletében helyezkednek el. Figyelmen kívül hagyták azok összehasonlítható vagy összehasonlíthatatlan mivoltát, egyszóval nem törődve az adatokkal, a tényekkel – csak az indulatokra, a megdöbbenésre, a félelem felkeltésére koncentrálnak, a valóban rémisztő és fájdalmas katasztrófák felidézésével. Ráadásnak egy egészen sajátos valószínűség számításon alapuló jóslatot is bemutatnak: mikorra várható az újabb atomerőmű-katasztrófa. És fekete képeslapokat nyomnak a járókelők, bámészkodók vagy érdeklődők kezébe, amelyről sárga koponyák ordítanak – a szokásos frászkeltő stílusban.

Nem írhatom, hogy meglepett a Greenpeace. De az, hogy ismét nekimennek az egyik legnagyobb ipari létesítménynek, atom-farkast kiáltanak, tekintet nélkül arra, hogy jár-e a környéken, nos ezt szakmaiatlannak és zavarónak ítélem.

Párbeszéd helyett

Udvariasan kézbe vettem a rémisztő képeslapot, és a grínpíszes aktivistához léptem.  Elmondtam neki, hogy nem vagyok a támogatójuk, mert én egy arányos és felelősségteljes zöldpolitikát szeretnék megvalósulni látni, támogatni itt Magyarországon. Felhívtam figyelmét arra, mennyire szakmaiatlan és megkérdőjelezhető az, ahogyan a tényeket tálalják, ahogyan katasztrófa eseményeket párhuzamba állítanak, és rémisztő jóslatokat terjesztenek, félelmet keltenek.  Megértően bólogatott, majd helyeselve elmondta: Tudja, érti, de ez az ő kampánystílusuk, csak így tudják magukra irányítani a sajtó és a közvélemény figyelmét.

Mi végett? Mi a céljuk? – kérdeztem.  A figyelemfelkeltés. – válaszolta. Az unalmas tények nem figyelemfelkeltők, az ijedtség, a rémület viszont igen, magyarázta lelkesen. Volt-e már baleset vagy katasztrófa helyszínén? Találkozott-e már igazán rémült emberrel? – kérdeztem.  Szerencsére nem, válaszolta.  S nem gondolja, hogy méltánytalan és emberietlen indokolatlanul félelmet kelteni? – faggattam tovább. Nem válaszolt, kicsit zavarba jött, és csak vállát vonogatta.  Mérik-e a kampányuk hatékonyságát? Tudják-e mennyire hat ez a fajta félelemkeltő kampány az emberekre hosszú távon? – érdeklődtem tovább. Nem, nem feltétlenül.  Van néhány kampány célpontunk, és őket leleplezve igyekszünk rádöbbenteni az embereket, hogy milyen veszély leselkedik rájuk, válaszolta. Az, hogy többen gyűjtsék a szemetet szelektíven, vagy kevesebb villanyt fogyasszon egy háztartás, az nem a feladatunk, és nem is tudnánk elérni, fűzte hozzá (megjegyzem egészen józanul.)  De legyen támogatónk, ossza szét kampány-képeslapjainkat, és utaljon rendszeres, havi összeget a bankszámlánkra, bátorított.  Nem teszem, nem tehetem: nem terjesztem a riadalmat, és nem támogatok figyelemfelkeltés a  figyelemfelkeltésért kampányokat, válaszoltam és udvariasan elköszöntem. Nyilván nem a grínpíszes szóvivővel beszélgettem, mégis sokatmondó volt ez a rövid eszmecsere.

Az unalmas tények

Az atomerőmű történetében voltak már üzemzavarok. Az ún. Nemzetközi Atomenergia Ügynökség által bevezetett hétfokozatú skálán mérték, mérik ezeket. A skála hivatott egyértelmű tájékoztatást adni a média és a nagyközönség számára. Ez a nemzetközi skála 3 üzemzavari és 4 baleseti szintet különböztet meg. Az üzemzavar szinteknek biztonsági következményei vannak, de még a személyzet sem kaphat a dóziskorláton felüli sugárterhelést. Pakson üzemzavarok voltak.  Hál’Istennek és természetesen a paksi paramétereknek, és nem utolsósorban a paksi kiváló szakembergárdának köszönhetően baleseti szint nem fordult elő. Ezek a tények.

Csernobil a legmagasabb, a 7. baleseti szint ezen a skálán.  Megbocsáthatatlan a csernobili katasztrófát rávetíteni Paksra – még ha „csak” figyelemfelkeltő szándékkal teszik is ezt, a zöldfélelmet keltők!

Paks jelenleg az ország villamos energiájának 40%-át termeli meg. Paksot valamennyien ezzel az atomerőművel azonosítjuk, és kiváló halászléjával. Nem találkoztam egyetlen aggódó halászlé-kedvelővel sem, aki a paksi atomerőműtől rettegve nemet mondott volna a helyben fogott és főzött haleledelnek. Maradjon így!

Bár gondolom ők is felkerülnek hamarosan a Greenpeace feketelistájára.